Napi Talmud - Szánhedrin 39.

A most tárgyalt misna nagy része azzal foglalkozik, hogyan kell a bíróságnak „megfélemlíteni” a tanúkat halálos ügyekben annak érdekében, hogy elkerüljék a hamis vagy bizonytalan tanúvallomást. Az utolsó rész azonban elismeri, hogy ezek az erőfeszítések akár ellentétes hatást is kiválthatnak: elriaszthatják azt, aki valóban releváns információval rendelkezik, mert túl sok a kellemetlenség, vagy mert fél a következményektől – még akkor is, ha igazat mond. A misna egy lehetséges párbeszédet vázol fel:

És talán ti (tanúk) azt fogjátok mondani: „Miért akarnánk mi felelősséget vállalni ennek az embernek a véréért?” De hát nincs-e már megírva: „Ha elpusztulnak a gonoszok, öröm van” (Példabeszédek 11:10)?

A misna éppen az emberi élet értékének hangsúlyozásáról beszélt a tanúk felé. Ezután a tanúk talán úgy gondolják, hogy ez felülírja a tanúskodás kötelességét – még akkor is, ha valaki nyilvánvalóan gonosz dolgot követett el. Ezért a bíróságot arra intik, hogy világossá tegye a tanúk számára: a gonosz bukása örömre ad okot.

A dáfban a Gemara ezt a gondolatot, vagyis a gonoszok pusztulásakor felcsendülő éneket, az Első Királyok könyvéből idézett verssel köti össze, amely Aháb, a gonosz király haláláról számol be, és ahol az emberek énekszóban törnek ki. Ez lenne tehát – mondják – az a bizonyos ének, amelyről a Példabeszédek beszél.

Úgy tűnik, szövegeink előírják, hogy örüljünk a gonoszok pusztulásának. A Gemara azonban egy teológiai kérdést vet fel:

De vajon az Örökkévaló valóban örül a gonoszok bukásának? Hiszen meg van írva: „És kijelölte azokat, akik énekeljenek az Örökkévalónak, és magasztalják a szentség díszében, amint a sereg elé vonultak, és mondják: Adjatok hálát az Örökkévalónak, mert örökké tart az ő irgalma” (2Krónikák 20:21). És Rabbi Jonatán mondja: Miért nincs ebben a dicséretben az a kifejezés, hogy „Adjatok hálát az Örökkévalónak, mert jó, mert örökké tart az ő irgalma”? Azért, mert az Örökkévaló nem örül a gonoszok pusztulásának.

A 2Krónikákban Jósáfát király énekeseket rendel ki serege mellé, amikor azok hadba vonulnak. Rabbi Jonatán rámutat, hogy a vers szinte teljesen megegyezik egy zsoltárbeli sorral, kivéve, hogy hiányzik belőle Isten jóságának említése. Ebből következtet: bár Isten véghezviszi a gonoszok bukását, nem leli örömét a pusztulásukban.

Ezután következik talán a Gemara egyik leghíresebb tanítása, amelyet gyakran felidéznek a peszahi széderestéken:

Amint Rabbi Smuél bar Nahman Rabbi Jonatán nevében mondta: Mi az értelme annak, ami meg van írva: „És egyik sem közeledett a másikhoz egész éjszaka” (2Mózes 14:20)? Abban az időben a szolgáló angyalok éneket akartak mondani az Örökkévaló előtt. Az Örökkévaló azonban ezt mondta nekik: „Az én alkotásaim (vagyis az egyiptomiak) éppen a tengerbe fulladnak, és ti éneket akartok zengeni előttem?”

Ebben a sokszor idézett midrásban az angyalok énekelni kívánnak, miközben az egyiptomiak – akik az izraelitákat üldözték – a Vörös-tengerbe vesznek. Isten azonban elutasítja az örömüket, kijelentve, hogy még az egyiptomiak halála is ok a gyászra. Ha tehát maga Isten nem örül a gonoszok bukásának, hogyan mondhatjuk, hogy énekkel kell ünnepelni?

A Gemara megoldást kínál:

Rabbi Joszé bar Hanina mondta: Isten maga nem örül, de másokat örömre indít, amint meg van írva: „És így majd örvendezik az Örökkévaló” (5Mózes 28:63). De nem az van írva, hogy: „örülni fog” (yasus), hanem „örömre indít” (yasis).

Vagyis Isten maga nem örül a gonoszok pusztulásának; de ez nem jelenti azt, hogy az emberek se tehetnék. A fenti midrásban Isten megtiltja az angyaloknak, hogy énekeljenek, de nem akadályozza meg az izraelitákat abban, hogy örömujjongásban törjenek ki, amikor átkelnek a tenger túlsó partjára, és látják az egyiptomiak pusztulását. Isten elismeri: természetes emberi reakció, ha az elnyomó veszte örömmel tölt el. Az izraeliták – mint az egyiptomiak áldozatai – jogosan ünneplik mind az üldözőik pusztulását, mind saját szabadulásukat. Az angyalok azonban, akik nem emberi áldozatok, nem örülhetnek senki halálának, még a gonoszokénak sem.

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla