Napi Talmud - Szánhedrin 13: Titkos kód

A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat  itt  találják meg.

Ahogy tegnap láttuk, a naptárak soha nem semlegesek – értékrendünket és elköteleződéseink fejezik ki. Ez különösen bonyolulttá válik, amikor egy közösségen belül élő emberek eltérő értékekkel és elköteleződésekkel rendelkeznek. Ha valaha is megesett már, hogy fel kellett használnod az összes szabadságodat a zsidó ünnepek megtartására, miközben karácsonykor két hét szabadnapot kaptál, tudod, hogy ez egy valós küzdelem.

Vallási kisebbségként élni a legjobb időkben is bonyolult. A Római Birodalom alatt élni pedig aligha volt a legjobb időszak. A mai daf elmagyarázza, mit jelentett ez a zsidó naptár interkalációja (szökőhónappal való kiegészítése) szempontjából.

A traktátust nyitó misnában megtanultuk, hogy egy hét bíróból álló testület dönthet egy év interkalációjáról, vagyis egy második Ádár hónap hozzáadásáról. És bár a rabbik fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek, és jó előre meg tudták volna határozni, hogy szükség lesz-e interkalációra, mégis az volt a szabály, hogy ennek a testületnek az adott évben kell üléseznie és meghoznia a döntést:

A bölcsek ezt tanították egy braátában (Tószefta, Szánhedrin 2:3): „A bíróság nem interkalálhatja az évet Ros Hasana előtt. Ha mégis így tesz, az interkaláció érvénytelen. Kivételes esetekben, nyomós körülmények miatt azonban Ros Hasana után azonnal interkalálhatják az évet. Még ekkor is csak Ádár hónapját lehet interkalálni.”

A braita kimondja, hogy az éveket nem lehet előre interkalálni, kivéve sürgős esetekben, és akkor is legkorábban Ros Hasana után. Azonban a Gemara most egy történetet hoz, amely megkérdőjelezi ezt a szabályt.

Valóban így van? Pedig küldtek egy üzenetet Ravának: „Egy pár (férfi) Rakkátból elindult, de elfogta őket a sas; és náluk voltak a Luzban készült tárgyak. És mik azok? Égszínkék festék. Az irgalom érdemében és az ő érdemükben épségben megmenekültek. És Náhszon utódai oszlopot akartak állítani. De az edomita nem engedte meg nekik. Ennek ellenére a közösség tagjai összegyűltek, és oszlopot állítottak, abban a hónapban, amelyben Áron főpap meghalt.”

Zavaros? Annak is szánták. A zsidó közösség a Szentföldön szándékosan rejtjeles üzenetet küldött Ravának Babilóniába. Fejtsük meg!

Rakkat a bibliai neve annak a városnak, amelyből később Tiberias lett. A római légiók jelképe a sas volt, ezt viselték zászlajukon. Az üzenet tehát azt mondja, hogy két férfi nagy értékű tárgyakat vitt magával Tiberiasból Babilóniába, de a római hadsereg elfogta őket. Hála Istennek, végül sértetlenül kiszabadultak. Ez a történet megteremti a hátteret – egy politikailag feszült helyzetet, ahol a rómaiak ellenőrzik a zsidók mozgását és korlátozzák szabadságukat –, amely után jön a következő rész.

Folytassuk a megfejtést. Mózes negyedik könyvének 7. fejezete leírja az ajándékokat, amelyeket minden törzsfejedelem (nászi) vitt a szentélyhez. Az első nászi, aki ajándékot vitt, Náhszon ben Aminadav volt, Júda törzsének feje. Ebben a történetben Náhszon egy kódszó a zsidó patriarchára, vagyis a késő antik korban a Szentföld zsidó közösségének politikai vezetőjére. A Talmud ezután megmagyarázza, hogy az „oszlop” szó miért jelenti a hónapot:

„Honnan tudjuk, hogy az 'oszlop' (nécív) szó hónapot jelent? Ahogy írva van: 'És Salamon tizenkét felügyelőt (nécívim) rendelt egész Izrael fölé, és mindegyik a maga hónapjában gondoskodott a királyról és háznépéről.' (1Királyok 4:7).”

Most rakjuk össze az egészet. A nászi megpróbálta interkalálni az évet egy tizenharmadik hónap hozzáadásával, de az edomita (római) kormányzat nem engedélyezte ezt. A római vallási elnyomás miatt az évet nem lehetett megfelelően interkalálni. Azonban – ahogy a múltkor olvastuk –, bizonyos években szükséges az interkaláció, hogy az ünnepek a bibliailag előírt időpontjukban maradjanak. Így a rabbik, a római tilalom ellenére, mégis „állítottak egy oszlopot (vagyis egy hónapot) abban a hónapban, amelyben Áron meghalt.”

A Tóra szerint Áron az év ötödik hónapjában halt meg (4Mózes 33:38). Ha Niszan az első hónap, az ötödik hónap Áv. Az üzenet tehát azt közli, hogy mivel ősszel, Ros Hasana után nem tudtak összegyűlni, ahogy kellett volna, a Szentföld rabbijai a nyár végén találkoztak (amikor a római hatóságok nem számítottak erre), és akkor döntöttek az interkalációról.

Habár tudjuk a bráitából, hogy a bírói testületnek az adott évben kellett összeülnie, amikor az interkalációra sor kerül, most mégis láthatunk egy gyakorlati példát arra, amikor megkérdőjeleződik ez az elképzelés. A Talmud végül így oldja fel az ellentmondást:

„Interkalálhatnak, de nem hozhatják nyilvánosságra.”

Más szóval, ha a bírói testületnek rendkívüli körülmények miatt más időpontban kell üléseznie, megtehetik, de az interkalációt csak abban az évben lehet kihirdetni, amelyre vonatkozik.

A történet formája – egy rendkívül tömör és kódolt narratíva – arról tanúskodik, hogy a rabbik milyen veszélyektől tartottak, amikor ezt az üzenetet Ravának küldték. Nem kockáztathatták, hogy tetten érjék őket a Róma elleni bírálatukban, vagy hogy azzal vádolják őket, hogy kijátszották a római elnyomást a zsidó naptár fenntartása érdekében. Ez a történet bizonyítja, milyen kockázatos lehet közösségként összegyűlni és egy különálló naptárat fenntartani – olyannyira, hogy a római vezetés ezt megtiltotta. És mégis, ebben a politikai légkörben is, a rabbik kitartottak amellett, hogy lehetséges az ellenséges hatóságok kijátszása, a hagyományok fenntartása, sőt azok szükségszerű alkalmazkodása is.

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla