Napi Talmud - Bava Batra 165: „Helyi szokás"

A Dáf Jomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe.
A My Jewish Learning  úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.

Az egész Talmudban többször találkozunk a minhág hámákom (helyi szokás) elvével, amely kimondja, hogy a szabályok a helyi szokások alapján változhatnak. Ma megnézzük, miként alkalmazzák ezt az elvet azzal kapcsolatban, hogyan írnak alá helyesen a tanúk egy dokumentumot:

Egy közönséges dokumentum esetében, amelynek tanúi a hátoldalára helyezték aláírásukat, valamint egy kötött dokumentum esetében, amelynek tanúi belül írták alá a nevüket, egyik sem érvényes.

Hanina ben Gamliel rabbi azt mondja: Egy kötött dokumentum, amelynek tanúi belül írták alá magukat, érvényes, mert át lehet alakítani közönséges dokumentummá azzal, hogy kibontják.

Simon ben Gamliel rabban azt mondja: Minden a minhag hamakomnak (a helyi szokásnak) megfelelően történik.

Már láttuk, hogy alapvető különbségek vannak a kötött és a nem kötött dokumentumok között: a kötött dokumentumokat kívülről írják alá, míg a nem kötött dokumentumok aláírásai közelebb vannak a szöveghez. Ahogy a mai dáf során megtudjuk, az előbbi három tanút igényel, míg az utóbbi kettőt. Úgy tűnik azonban, hogy a kötött dokumentumokkal kapcsolatos helyi szokások is változóak voltak. A Gemara így kérdez:

És az első tanna nem fogadja el, hogy követni kell a helyi szokást?

A névtelen nyilatkozat – amelyet az első, meg nem nevezett tannának tulajdonítanak – érvényteleníti a le nem kötött dokumentumokat, ahol a tanúk a hátoldalon írták alá, illetve a lekötött dokumentumokat, amelyekben a belső oldalra írtak. Ez ellentmond Rabban Gamliel azon általános elvével, hogy bizonyos ügyekben a helyi szokások felülírhatják az általános gyakorlatot, és a Gemara értetlenül áll. Rav Ási próbálja kibogozni a helyzetet:

Egy olyan helyen, ahol az a szokás, hogy közönséges dokumentumot írnak, és valaki azt mondta az írnoknak: „Készíts nekem egy közönséges dokumentumot,” de az írnok kötött dokumentumot készített, úgy tekintik, hogy az illető ragaszkodott ahhoz, hogy közönséges dokumentumot kapjon. Hasonlóképpen, egy olyan helyen, ahol az a szokás, hogy kötött dokumentumot írnak, és valaki azt mondta az írnoknak: „Készíts nekem egy kötött dokumentumot,” de az írnok közönséges dokumentumot készített, úgy tekintik, hogy az illető ragaszkodott a kötött dokumentumhoz.

Ebből leszűrhetünk egy alapvető szabályt: Ha van egy helyi szokás – legyen az kötött vagy nem kötött dokumentum –, és a kérelmező kifejezetten kéri, hogy kövessék a helyi szokást, feltételezhető, hogy szándékosan fogalmazott ennyire specifikusan. Ily módon Rav Ási összhangba hozza az első tanna és Rabban Gamliel nézeteit, és rávilágít a valódi vitára:

A tannák véleménykülönbsége azon alapul, hogy olyan helyen vagyunk, ahol mind a közönséges, mind a kötött dokumentumok elfogadottak, és valaki azt mondta az írnoknak: „Készíts nekem egy közönséges dokumentumot,” de az írnok kötött dokumentumot készített. Ilyen esetben az egyik bölcs (az első tanna) úgy véli, a kérelmező ragaszkodott a közönséges dokumentumhoz, és mivel az írnok kötött dokumentumot készített, úgy tekintik, hogy ez a kérelme beleegyezése nélkül történt. Egy másik bölcs (Rábbán Rimon ben Gámliel) szerint a kérelmező csak a véleményét fejezte ki az írnoknak.

Egy olyan közösségben találjuk magunkat, ahol mind a kötött, mind a nem kötött dokumentumok szokásosak. A kérelmező nem kötött dokumentumot kért, de az írnok kötöttet írt. Névtelen tannánk szerint ez a dokumentum érvénytelen, mert nem egyezett bele, míg Simon rabban szerint a kérelmező utasítása csupán preferencia volt.

Rabban Simon ben Gamliel álláspontja érvényesül. Finoman szólva ez még nagyobb súlyt ad a helyi szokásoknak, mert egy olyan helyen, ahol a helyi szokások más formátumot engednek meg, az írástudónak megengedik, hogy konkrét utasításokat csak preferenciaként értelmezzen - ami eléggé figyelemre méltó a rabbiknál, akik oly gyakran nagy hangsúlyt fektetnek a pontos megfogalmazásra.

A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
A Bava Batra 165 ITT olvasható.