A forradalom költőjének tartották, arról vált híressé, de legmélyebben mégis a gyermekei iránti odaadás, az anyaság foglalkoztatta, ez teszi máig népszerűvé anyablogok tucatjain, ma is az őszép, egyszerű soraiból tanulunk gondoskodni. Forradalmi hitét is az fűtötte, hogy eljön majd a világ, amelyben senki és semmi nem állhat az édesanyák és gyerekeik közé.
Weisz Eugénia néven született Nagyvázsonyban egy szegény kis szabómester gyermekeként 1890-ben. A sokgyermekes szabó, mint oly sokan mások, a fővárosban remélt jobb életet, így került a kis Zseni (az Eugénia becéző alakja ez a név) Pestre gyerekként.
Gépírólány lett, gyors és gépíró, de érzett valamit mocorogni, amit nem fojthatott magába, ezért elment színinövendéknek is: valamit el akart mondani az embereknek, valami nagyon fontosat és kereste a módját, hogy eléjük állhasson. Elvégezte 19 éves korára az Országos Színészegyesület színiiskoláját, de soha nem lépett színpadra.
Inkább írt. A férje, Peterdi Andor révén csatlakozott a munkásmozgalomhoz, a Népszavában kezdett publikálni, a szociáldemokrácia nagy napilapjában. Először az Anyaság című verse jelent meg nyomtatásban, majd a Katonafiamnak-ból lett tekintélyes botrány, ez a leghíresebb költeménye.
Amikor megjelent, a munkásság sztrájkolt, választójogot követelt, a vérvörös csütörtökön pedig a tüntető munkástömegeket a rendőrség elképesztő brutalitással verte szét. A Katonafiamnak refrénje: „Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek”. Az édesanya a tüntető tömegben, szemben a katonának vitt fiúval. Egyszerű ez, annyi csak, hogy a saját gyerekeinket ragadja el a hatalom, velük lövet ránk. A nép „magával kötve, mint a kéve”, ahogy később József Attila írja. A szocializmus célja Várnai Zseni szerint az, hogy soha többé ne születhessen hatalom, amely a gyermekeket az anyákkal szembefordíthatja. Anyaként, gondoskodó, érző lelkű jiddise mámeként volt szocialista.
A Népszava példányait elkobozták, vádat emeltek Várnai Zseni ellen, igaz, azt legalább később ejtették, de a vers csak egyre ismertebbé és aktuálisabbá vált. A háborúban, a folyamatos tömeghalál éveiben, amikor a Doberdón piros vér patakzott és sorra érkezett a gyásztáviratok a hátországba, sok édesanya tanulhatta meg. Aztán elkezdett terjedni az őszirózsás forradalom előtt és a hazatérő katonák háborúellenes, változást akaró himnuszaként is.
A háború alatt ment el alig hatévesen erről a világról az ő kisfia, Miklós is és a következő verseiben a szívettépő gyász uralkodott: a halott gyermek rímes ringatása. Szinte együgyűen kedves, szívszaggató szövegek ezek a legirtózatosabb fájdalomról, amely embert egyáltalán érhet, e nem ember szívébe való szenvedésről. Ó, halljad Isten, ó, halljad világ,/ Gonoszsággal és bűnnel vértezett!/ Én nem vétettem, Ő sem vétkezett”- úgy szakad fel belőle a fájdalom, mint majd 2000 éve egy másik zsidó édesanyából, a gyermekét, Jézust elveszítő Máriából.
S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.
Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.
Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.
A két háború között a lipótvárosi zsidó nőegylet vezetője volt és az odaadó gyengédség folyvást növekedett benne. Lánya és fia született, egyikük képzőművész, másikuk műdordító lett. Részt vett az antifasiszta ellenállásban, bujkált a rémes ’44-es évben és írt egy olyan kort vélve közeledni, amelyben senki soha nem bántja majd a gyerekeket, amely, ahogy a Próféta mondj, az apák – és anyák – szívet a gyermekek, a gyermekek szívét az anyák és apák felé fordítja. Tévedett. Nem ilyen kor jött, bár ő ezt alig is vette észre, noha a magyar történelem egyik legkiválóbb asszonya, Kéthly Anna barátnője volt.
Nem volt nagy költő, de igazi költő volt és rengeteg embernek nyújtott vigaszt tiszta és mindannyiunk által jól ismert érzelmeket megénekelve. Jó ember volt egészen figyelemreméltó formakészséggel. Népszerű volt és népszerű maradt annak ellenére, hogy naiv kommunista volt. Az anyaságot tárgyaló blogok kedvvel idézik költeményeit, tele van a magyar internet a verseiből vett idézetekkel, 2017-ben éppen olyan aktuálisak az anyaságról szóló írásai, amilyenek 100 éve voltak és újabb 100 év múlva lesznek. Mert vannak dolgok, amelyek tényleg nem változnak.
Hosszú élet adatott neki, a kor, amelyre várt, az anyák kora mégsem jött el 1981-ig, amikor 91 évesen meghalt. Azóta sem jött el, de el fog jönni. Talán még a mi napjainkban.
Legyen áldott addig is a 130 éve született zsidó édesanya és költő, Várnai Zseni emléke.