Címkék

Önkéntesség

Mazsihisz hírek / 2024. December 20. / 08:15

Miskolci önkéntesek: „Az életünk a hitközség”

Interjúnkban olyan önkénteseket szólaltatunk meg, akiknek rálátásuk van arra, hogy miképpen élnek a nehezebb anyagi körülmények közé került, idős hittestvéreink Miskolcon és környékén. Erdősné Pollák Ágnes és Flecker István az Együtt-Egymásért Programban vettek részt, amelyet a Mazsihisz Jáhád Közösségi Szolgálata a második, harmadik és negyedik generációs holokauszt-túlélők szociális, egészségügyi és lelki gondjainak megsegítésére indított.

Mazsihisz hírek / 2024. Október 16. / 08:32

„A sebzett embereknek érezniük kell, hogy van hová segítségért fordulni”

Kétrészes interjúsorozatunkban olyan önkénteseket szólaltatunk meg, akiknek rálátásuk van arra, hogy miképpen élnek a nehezebb anyagi körülmények közé került, idős hittestvéreink. Az önkéntesek az Együtt-Egymásért Programban vettek részt, amelyet a Mazsihisz Jáhád Közösségi Szolgálata második, harmadik és negyedik generációs holokauszt-túlélők szociális, egészségügyi és lelki gondjainak segítésére indított.

Zsidó világ / 2024. Július 29. / 12:02

A 21. Kibuci Buci tábor lakói rendbetették a nagyatádi zsidó temetőt

– A gyerekek fantasztikusak, lelkesek és szorgalmasak voltak. Még egyszer köszönjük a támogatást, a Mazsihisz nélkül nem tudtuk volna így megszervezni ezt a hetet – tájékoztatta a Mazsihiszt a tegnap véget ért 21. Kibuci Táborról Merényi Szonja, a tábor vezetője. A magyar zsidó közösség nevében köszönjük a Lauder Javne iskola diákjainak áldozatos munkáját a nagyatádi zsidó temető rendbetételével.

Zsidó világ / 2024. Április 12. / 10:14

Önkéntesek jelentkezését várja Élet Menete

Az Élet Menete Alapítvány csapata önkéntesek jelentkezését várja a május 5-én, vasárnap az idén huszadik alkalommal Budapesten megrendezésre kerülő Élet Menetére. Mindenkinek találnak megfelelő feladatot.