„Ha az élet dermedtebb, mint a halál, akkor jön a szabadság”

Hogyan ünnepelték elődeink a Pészachot kereken 100 évvel ezelőtt? Milyenek voltak az akkori széderesték Budapesten és vidéken? Mit írt a szabadság ünnepéről az  Új Kelet című lap Kolozsváron, amely akkor már nem Magyarországhoz, hanem Romániához tartozott? Korabeli lapokból válogattunk önöknek érdekesebbnél érdekesebb olvasnivalókat.

Pészachi és széder-esti tudósítások az Egyenlőség 1922. április 29-i számából

— Pészach. A magyar zsidóság ebben az évben a szokottnál is mélységesebb bensőséggel ünnepelte meg Pészach ünnepét. Az első széder-estet megelőző szerda délután a boltok lehúzták redőnyeiket. Még a hivatalos záróra előtt ünnepi hangulat borította be az utcákat és a templomok felé vezető útvonalakon sűrű embertömegeket lehetett látni. Az istentiszteletek a hitközség valamennyi templomában óriási közönség előtt és a szokott ünnepélyes formákban folytak le, a tóra előtt mindenütt nagyobb adományokat ajánlottak fel, a Dohány utcai templomban Miklós József vezérigazgató tett nagyobb jótékony adományt. A templomokban elhangzott ünnepi beszédek közül különösen mély hatást tett Hevesi Simon főrabbi szónoklata, amelyben a sajtóban újabban felbukkanó térítési kísérletekkel foglalkozott. 

— Széder-esték az Omike Mensán. Az Omike a Mensa Academicán étkező diákok részére ez évben először gondoskodott a húsvéti rituális ellátásról. Ezen ellátás nagy költségeit társadalmi áldozatkészség útján sikerült a vezetőségnek előteremeteni. A széder-estéket különös ünnepélyességgel ülte meg a Mensa, az énekrészeket Vigoda Samu, az Aréna úti (ma: Dózsa György út – a szerk.) templom főkántora látta el, míg a szent beszédet dr. Hevesi Simon főrabbi tartotta. A Mensa elnöksége és hölgyválasztmánya teljes számban, valamint társadalmi életünk sok kitűnősége jelent meg a széder-estéken. A vacsora felszolgálását a hölgyek vállalták magukra és különösen Forrai Józsefné, Goldschmied Samuné, Klein Gyuláné, báró Kohner Ágostonné, Kurzweil Sándorné, Lonkai Árminné, dr. Neumann Árminné, Práger Ferencné, Schwarz Dávidné, Schwarz Gyuláné, Singer Zsigmondné, Spitzer Edéné, Steiner Marcellné, Stiassny Emilné, Sugár Vilmosné tevékenykedtek. 

— A Pészach-ünnepélyek. A nagykanizsai izr. elemi iskola igazgatója, Kertész József Peszach első estéjén széder-ünnepet tartott a tanuló ifjúság részére. A széderest rendezése körül Kertész Józsefné, dr. Vajda Béláné, Vermes Gézáné és Havas Rezső tanítók buzgólkodtak. Az óriási termet és karzatát a hitközség férfi- és nőtagjai zsúfolásig megtöltötték. Az asztalfőn dr. Rothschild Jakab hitközségi elnök, dr. Bród Tivadar iskolaszéki elnök, Rosenfeld József hitközségi alelnök, dr. Winkler Ernő rabbi és Kérész József igazgató ültek. Jelen volt a hitközség elöljárósága, a Jótékony Zsidó Nőegylet választmánya dr. Rothschild Samuné elnökkel. A Hagadát részint héberül, részint magyarul olvasták fel a gyermekek kifogástalan készültséggel. A magyarázatokat az igazgató szolgáltatta, aki megnyitójában hangsúlyozta, hogy a széder-ünnep a hitnek soha el nem szakadó szálaival odaköti az ifjúságot vallásunkhoz, mely évezredek óta a zsidóság dicsősége és menedéke. A gyönyörű hagadai melódiák mintegy 100 gyermeklélekből előtörve varázslatos erővel hatottak a szülőkre és egyéb jelenlevőkre. Az ünnepély „Enyém az Isten” (ford. dr. Kiss Arnold) c. költemény nagy hatást keltett szavalásával ért véget. Dr. Bród Tivadar iskolaszéki elnök zárószavaiban köszönetet mondott az igazgatónak és a tanítótestületnek fáradozásaikért, a tanuló ifjúságot pedig buzdította, hogy a vallásos érzést, mit az iskola beléjük olt, őrizzék meg rendíthetetlenül az egész életen át. 

— A Bródy Ernő dr. Asztaltársaság gyönyörű széder-estélyt rendezett a Terézvárosi Torna Club helyiségében, amelyen nagyszámú közönség vett részt. A szédert Erős Gáspár adta. Az estélyt Szöllős Aladár rendezte.

— Bensőséges szép ünneppé alakult ki a hitközség kezdeményezte nyilvános széderestély. Először történt, hogy vendéglőben nagy szédert rendeztek. A hitközség Dob utcai éttermében Peszach két első estélyén áhitatos, meleg ünnepi hangulatban folyt le a széder. A hagyományos szertartást kóruskísérettel Lazarus főkántor végezte el és ő adta magyarázatát a Hagadába fölvett történeteknek. Különösen a széder második részének volt megható, nagy sikere. Kórus énekelte az ősi melódiákat. A széderestélyeken hatvannyolc férfi és nő vett részt.  A legtöbben puszta kíváncsiságból jelentek meg és csak hallgatták a történetolvasást. Később azután maguk is kértek Hagadákat és olyan bensőséges áhítattal merültek el az ősi történetekbe, mintha templomban volnának. A széderestélyek hét órakor kezdődtek és tizenégy óráig tartottak el. A hitközség vezetősége részéről Ehrlich G. Gusztáv elöljáró volt jelen a nyilvános széderestélyeken.

KISS ARNOLD: SZÉDER ESTE  

(A vers az Egyenlőség 1922. április 15-i számában jelent meg)

Felelnék neked, kis fiam, 
A széder esti csöndben, 
Te azt kérdezed: mit jelent
A halkan pergő könnyem?!
Mért keserű a kenyerünk?
Oly búsan mit regélek?
S amely szivemből fölszakad: 
Miért borús az ének?

Bár mondhatnék én szép regét
E lágy tavaszi éjben, 
Tűnt szenvedésről meseszót, 
Oly andalgót, mint régen! 
Bár mondhatnám: ne sírj, fiam,
Hiszen a mese régi, 
A báránykát se bot, se tűz, 
Se farkas már nem tépi! 

De nem tudok én, kis fiam, 
Már édes, boldog nótát, 
Apád dalát új viharok
Oly messzire sodorták –
Ne kérdezz hát, ma fáj a dal, 
Úgy fáj ma énekelni, 
Hisz kérdésedre, gyermekem, 
Ma nem tudok felelni. 

Mért vagy te más, mint más gyerek? 
Kit anyja átölelhet, 
S ez ölelésért oly korán 
Ártatlanul nem szenved,
Miért sütik rád bélyegül
Az apád forró csókját?
És gyermek-hited, álmaid 
A porba mért tapossák?

Tövisből mért kell koszorút
Halántékodra fonnod, 
Minden ököltől remegőn 
A fal mellett osonnod 
Miért jegyzik meg homlokod:
„szíve szabad préda", 
Mért jobb tenálad bárki is, 
Ha még oly lator, céda?!

Miért nem hazád az a föld, 
Ahol a bölcsőd ringott, 
És minden átok-serleget 
Fenékig mért kell innod?!
A fecske elszáll — s visszajő, 
S a fészkét megtalálja, 
Miért fiam, te egyedül 
Vagy hontalan hazádba'?!

Mért nincs tavaszod, kis fiam,
Csak néked miért nincsen?
Mért vergődik a te szived 
Ős Micrájim-bilincsben? 
Tenéked mért csak Fáraót
Támasztják föl a sírból, 
Mért támadnak föl holt nyilak 
Az ódon, redves íjjból?!

Az édes apám szenvedett, 
Én újra szabad lettem! 
Nem vijjog többé keselyű
És vércse már felettem. 
Az édes apám: bús borát 
Rab könnyével keverte,
Az én rabságom láncait: 
Egy szent erő leverte…

Ne kérdezd fiam, meddig még 
Ne kérdezz semmit tőlem, 
Most még szakad, mint patak-ár 
A fájó könny belőlem…
Csak azt tudom, hogy Isten él, 
Ki láncunk százszor oldta, 
Mit apád nem tud – Istened
Kérdésed mind megoldja.
(1922, Pészach)

PÉSZACH

(Ünnepi cikk a kolozsvári ÚJ KELET 1922. április 13-i számából)

Pertörő békesség buggyan ki az ünepi hangulatból. A hétköznapok kétségei és vívódásai elhallgatnak. Álmodhatsz, mert ünnep van, de meg ne zsibbadj, akármilyen szép álmokat párnázott is az álomszövő irgalom a fejed alá. Mert zsidó vagy és mert megváltható életednek még nem lépted át a kapuját. Még mindig csak a küszöbön vagy. Elnyújtózni és elomlani a küszöbön nem lehet. A küszöbön állni kell. A küszöbön érezni kell, hogy megmozdulásokat vár az élet. Ha nem mozdulsz, az élet leereszti föléd boltozódó szemöldökfáját és összenyom. Sokáig a küszöbön se állhat senkise, csak addig legföljebb, amíg kiácsolja magából az elhatározást, hogy kilép és életet követel, teljeset és magának valót.

Pészach küszöböt jelent. Mögöttünk a tél, előttünk a nyár, közbül a küszöb van. Legelőször itt tárta ki kapuit a zsidó történelem. Mikor sarkaiban megfordult, megfordultak a zsidó sorsok is. Tavaszváró nép lett a zsidó népből. Szabadságáért harcoló.

Nem véletlen, hogy a halál őrjöngött a zsidó tavasz első zsendülésekor. Halálos sötétségekből pirkad ki a szabadság. Ha már nagyon nagy a sötétség, ha már elbirhatatlan, ha az élet dermedtebb, mint a halál, akkor jön a szabadság és a halál meg a sötétség elhanyatlik mellőle. De a halált érezni kell. Aki nem érzi, aki akarja ugyan az életet, de halálos elszánások nélkül akarja, az a küszöbről visszaszédül a sötétségbe.

Ami köt és ami a múlthoz cövekel, hulljon ki az emlékezetből. A múltnak minden örökséghordozó elsőszülöttje. Az elsőszülött érzések, az elsőszülött előítéletek és elfogultságok. Ami letipor és megaláz, ami bontja és szaggatja az emberiséget, ami darabokra töri egységességét, a zsarnok minden elsőszülött princípiumát ki kell ölni az emberekből, mert ezzel csak rothadás az élet. Pitumban és Ramszeszban, a rabszolga-gondolat szédítő piramisai alatt meghaltak a fáradt eszme hordozói, a népelnyomás elsőszülöttjei. A zsidó nép ebből tudta meg, hogy a szabadság küszöbére állította a gondviselés.  

Csodálatos szimbólumokba fonja a szentírás az első szabadság-ébredést. Irtóztató aratásra készül a halál, de akik megértik az élet imperativusát, azokat nem fenyegeti a haláldúlás. Az élet imperativusa: legyen szabadság és ezt csak a zsidók értették meg. Legfenségesebb és legmeghatóbb formájában ekkor jelentkezett az áldozás. Mindenki a küszöbön áldozott, az áldozat vére ott maradt és a jelképes küszöbök mellől a halál eldöbbenkedett. Akik szabadságba sóvárognak, az életbe omoljanak, ne a halálba. 

A szimbólum tovább szövi színes arabeszkjeit. Új motívumok kerülnek a szőnyegbe, amelyet a szabadság küszöbére vetett a zsidó gondolat. A duzzadó élet legközönségesebb, de legszebb formajele: a kenyér káprázik ki a pészachi virradásból. Chag hamacot. A kenyér ünnepére színesedik a pészach ünnepe. De nem az ehető, hanem a keletlen kenyéré, amely nem erjedt meg. Ezt kell enni a szabadság ünnepén, hogy az élet törvényeire eszméltesse a zsidót. Az élet: erjedés. Erjedés nélkül nincs élet és nincs szabadság. Ha életet és szabadságot akarsz, magadból kell ezt kierjeszteni, igyen nem adja azt a természet.  

A kenyér szimbólumát nem mindig értette meg a zsidóság, de el is hanyatlott a szabadságtól. És az lett a sorsa, hogy keletlen és keserű kenyeret eszik kétezer esztendő óta. Az akarásból sóvárgás lett. Az energia csöndes imákban oldódott fel. Semmit se tett már a szabadságért, csak imádkozott. Magába itta a próféciákat és magába itta a legendákat, de a tenniakarásból kibágyadt. A szabadság gondolata csöndes fatalizmus mélységébe zuhant.

Pészach estén akarja a szabadságot. Az ünnep elébe teríti a zsidó ugart, amely nem nagyobb az asztalnál, sivár és terméketlen és ha terem, csak keserű füvet terem. 

És aki sosem értette meg a zsidó sors keserűséget, a széder szertartása alatt az is megérti. Ha nem is a maga erejétől várja a felszabadulást, várja a csodától, amelynek el kell következnie, mert pont ez az ígéret. Benne van a próféciákban és benne van a legendákban. 

A hit leveti magáról a dogmatizmust és a költészet fátyolát borítja magára. Messiásváró órákká magasztosulnak a „rend” órái. A megtestesülés sejtelme zsong a szívekben és csodát várnak. A csoda eljöhet. Kétezer esztendő nyomora keseredik a lelkekben, hinni kell ilyenkor, hogy egyszer mégis csak hajnalodni fog.  

És aki még nem is érzett rá teljes tökéletesen a maga zsidóságára, az is prófétai reményekkel van tele ezen az éjszakán. Mindenki a prófétát várja, az új idők meghirdetőjét. Bilikommal várják, mert úgy illik, hogy ő szentelje fel a szabadságot. És ha megrezzen a levegő, az ajtó felé szikrázik a zsidó sóvárgás: jön a próféta. Jön a szabadító.  Minden zsidó megválthatja magát, csak zsidó legyen, csak érezze küszöbnek maga alatt a pészach gondolatát és érezze, hogy a küszöbön megmozdulásokat vár az élet. Tudnia kell, hogy olyan kaput nyit ezen a küszöbön a történelem, amelynek csak meg kell fordulni a sarkaiban és mindjárt megfordulnak zsidó sorsok is.  

(Összeállításunk az ARCANUM adatbázisának fölhasználásával készült. Címlapkép: egy több mint 100 éves szédertál a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből)