Turcsányi Gabriella: Széder oltás előtt – után – közben

2021. Március 26. / 11:07


Turcsányi Gabriella: Széder oltás előtt – után – közben

Igen, lassan itt a második karantén-széder. Nem gondoltuk volna tavaly, hogy ismét lezárások közepette készülünk rá. Szerencsére van azért egy hatalmas különbség: vannak közöttünk sokan (sőt, mire eljutunk az ünnepig, még többen lesznek remélhetőleg), akik már be vannak oltva. Ezért fel is merül a kérdés azonnal, hogy mi legyen a széder-estékkel? Mert azért a tavalyi zoom-széder elég szürreális volt, be kell látnunk. DR. TURCSÁNYI GABRIELLA írása.

Nos, rossz hírem van: a szokásos közösségi széder még idén is elmarad, a zsinagógák nyitásától sajnos messze vagyunk így a harmadik hullám közepén. De mi legyen a családi, baráti összejövetelekkel?

Ehhez beszélnünk kell kicsit arról, hogyan is alakul ki az oltások után a védettség.

A legfontosabb: hogy nem azonnal. Hiába kapta meg a nagymama két napja az első injekciót, sajnos még nem lett védett. Sőt, ahhoz, hogy az adott oltástípus maximálisan elérhető védettsége kialakuljon, meg kell kapnia a második adagot is (ennek időpontja oltásonként változó).

Az első oltás után egy héttel kezd kialakulni a védettség, és néhány héttel később már jelentős százalékot ér el (általában 80% tájékára szokták tenni). Ekkor kell beadni az ismétlő dózist, hogy elérjük a maximális hatást.

Ez nem jelenti sajnos azt, hogy akit beoltottak, innentől kezdve többet nem fertőződhet. Abban viszont már szerencsére vannak tapasztalataink, hogy ha meg is fertőződik, akkor enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen „megússza”. Ami még mindig kérdéses maradt, hogy továbbadhatja-e a fertőzést, hiszen ha tünetmentes, akkor nem is tudja, hogy fertőz. Jelenlegi ismereteink szerint az a legvalószínűbb, hogy az „oltott covidos” nem fertőz tovább, de ebben a tárgykörben jelenleg is gőzerővel folynak a kutatások.

Jelen pillanatban az a szakértők javaslata, protokollja, hogy az alapvető védekezést az oltás után is fenn kell tartani. Mi is ez? Maszk, kézmosás, távolságtartás…

Még egy szempontunk van: jelenleg az idősebb korosztály átoltottsága a legnagyobb, viszont ebben a hullámban úgy látjuk, a fiatalabbak a sérülékenyebbek, akik ráadásul sokszor védtelenek, még nincsenek (vagy csak nemrég voltak) beoltva.

Szóval, akármilyen rosszul esik is mindannyiunknak, idén még ne készüljünk nagy családi vacsorára Pészachkor. Maszkban sajnos nem lehet jóízűen vacsorázni.

Kóser, távolságtartó Pészachot tudok csak kívánni magunknak, és reménykedni, hogy jövőre végre együtt fogunk ünnepelni.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek