Pészach2020: ünnepi fogalomtár

2020. Április 05. / 20:21


Pészach2020: ünnepi fogalomtár

Szerda este (2020. április 8.) beköszönt peszách, az egyiptomi kivonulás ünnepe. Nem véletlenül írtam e-betűvel az ünnep nevét, ugyanis a héber pontozás szerint így helyes a fonetikus átírás/kiejtés. Ezen bejegyzésben néhány pészachoz szorosan kapcsolódó fogalmat mutatunk be. 

Idén április 8-án (szerda) este köszönt ránk Pészach ünnepe, amely április 16-án (csütörtök) este ér véget. Az első széderestét április 8-án este, a másodikat április 9-én este üljük.

A Zsblog összeállítását olvashatják

Mácá/pászka: Kovásztalan kenyér. Az egyiptomi kivonulás idején ezt fogyasztották a zsidók.

Széder: Szó szerint rendet jelent. A széder estét szokás szédernek nevezni.

Széder este: Pészach első két estéje (Izraelben csak első este). Ekkor elmeséljük az egyiptomi kivonulás történetét. A hagyomány szerint minden zsidónak úgy kell éreznie ilyenkor, mintha ő is ott lett volna a kivonuláskor.

Hágádá: A széder est “forgatókönyve”. Mint már a fentiekből kiderül, ezen estéken mindennek megvan a sorrendje. A Hágádá szerzője (szerzői) ismeretlen.

Széder tál: A széder esték elengedhetetlen kelléke. A tálon hat ételnek van helye, melyek mindegyike szimbolizál valamit. Tojás, sült csirkenyak, főtt krumpli, torma, saláta valamint chároszet található a tálon, melyeket megfelelő sorrendben fogyasztunk el az est folyamán (a csirkenyak kivételével).

Chároszet: “malter”. Általában reszelt alma, bor (szőlőlé), és dió keveréke, mely arra emlékeztet bennünket, hogy a zsidóknak milyen szörnyű volt a sorsuk rabszolgaságuk idején.

pészach-fogalomtar.jpg

Áfikomen: Még a széder est elején a széder vezetője elrejt egy darab pászkát, amit a gyerekeknek kell megkeresniük, a gyerekek kisebb jutalom ellenében odaadják a megtalált áfikoment. Ezt fogyasztjuk utoljára a széder estén (ez a desszert).

Ászárá mákot /10 csapás: Ezek előzték meg a zsidók Egyiptomból való kivonulását. vér, békák, férgek, rovarok, dögvész, fekélyek, jégeső, sáskajárás, sötétség, elsőszülöttek halála.

Chamec: kovászos étel, ezeket nem fogyasztjuk az ünnep idején.

Kitniot: Az askenázok ezeket az ételeket sem fogyasztják pészachkor. Legegyszerűbben úgy szokták fordítani, hogy “hüvelyesek”. Ebbe a kategóriába tartozik például a bab, a borsó, de a rizs is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi: Mózes felelősségteljes vezető
Zsidó világ
Radnóti főrabbi: A szabadság útvesztője (videó)
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a terrorról
2024. Február 09. / 11:55

Jonathan Sacks rabbi a terrorról