Szerdócz Ervin: Halljátok csak azt az álmot!

2021. November 25. / 12:43


Szerdócz Ervin: Halljátok csak azt az álmot!

Az álmokról, az álomfejtésekről, a csillagjósokról hoz magyarázó idézeteket a Vájésev (Mevárhim) hetiszakasz kapcsán Szerdócz Ervin, az újpesti körzet rabbija. Lássuk, mit is mond ezekről a titokzatos jelenségekről például a Talmud!


 וַיֹּאמֶר, אֲלֵיהֶם:  שִׁמְעוּ-נָא, הַחֲלוֹם הַזֶּה אֲשֶׁר חָלָמְתִּי.
„És szólt hozzájuk: „Halljátok csak azt az álmot, amelyet álmodtam.” 
(I.M. 37/6.) 

József életében fontos szerepet játszottak az álmok. József álomfejtései megfelelő időben történnek és sikeresen megfejtett álmok. Az „álomfejtés titkát” ő maga fedte fel, amikor azt mondta: הֲלוֹא לֵאלֹהִים פִּתְרֹנִים „nemde I-tennél vannak a megfejtések”? (I.M. 40/8).

Ugyanakkor József álomfejtései öncélúak is. Álomfejtései nem anyagi vagy bármi más érdekből történtek.  Ha felkérésre tette, abban prófétai elhivatottság volt. Láttuk, hogy a Tóra disztingvál „Igaz” és hamis próféták között.  

Talmud Brahot 56a-ban olvasunk egy érdekes esetet: „Bár Hádjá álomfejtő volt. Aki pénzt adott álmának megfejtésére, annak jóra fejtette meg álmát. Aki viszont nem adott pénzt, annak rosszra. Ábájé és Rává mindketten ugyanazt álmodták. Ábájé adott neki pénzt, Rává nem adott. Mondták Bár Hádjának az álomfejtőnek: „álmunkban ezt a verset mondtuk:שׁוֹרְךָ טָבוּחַ לְעֵינֶיךָ, וְלֹא תֹאכַל מִמֶּנּוּ „barmod a szemed előtt lesz levágva, de nem eszel belőle” (V.M. 28/31).

Kérték fejtse meg álmukat. Külön-külön behívta őket magához.

Rávának ezt a megfejtést mondta: az üzleted megbukik, elveszted a pénzed, és a szíved szomorúsága miatt nem lesz kedved enni sem.

Ábájénak pedig ezt: az üzleted menni fog, és örömöd miatt nem tudsz majd enni, de nem is akarsz majd enni, mert jóllaksz örömöddel.

Ábájé és Rává ezután mondták Bár Hádjának: Még ezt is mondtuk álmunkban:בָּנִים וּבָנוֹת, תּוֹלִיד; וְלֹא-יִהְיוּ לָךְ, כִּי יֵלְכוּ בַּשֶּׁבִי„…fiakat és lányokat nemzetsz, de nem lesznek a tieid, hanem fogságba mennek” (uo. 41).

Bár Hádjá ezt mondta Rávának: álmod üzenete egyszerű: ami rossz az álmodban, az valósul meg.

Ábájénak azt mondta: fiaid és lányaid megsokasodnak és messze földön házasodnak, ezért tűnik majd úgy neked, mintha fogságba kerültek volna”. וַיֹּאמְרוּ לוֹ, אֶחָיו, הֲמָלֹךְ תִּמְלֹךְ עָלֵינוּ, אִם-מָשׁוֹל תִּמְשֹׁל בָּנוּ

„Erre mondták neki testvérei: Igazán király akarsz lenni felettünk, vagy uralkodni akarsz rajtunk? (I.M. 37/8) 

Talmud Szánhedrin 95a.-ban Talmud Bölcsei érdekes és különös következtetést vonnak le a szövegből! Egyértelmű utalást találnak Szanheribnek, az Asszír birodalom királyának ie. 701-es jeruzsálemi inváziójára. 

Szánherib hadseregével tíznapi járóföldet tett meg erőltetett menetben, hogy minél hamarabb Jeruzsálem falai alá érjen. Megérkezve a város falai elé, a király csillagjósai olvasva a csillagok állásából, azt tanácsolták: „Most támadj, mert ma elfoglalod. Holnap már nem!”.

A király nem hallgatott rájuk. Túl fáradtnak látta katonáit a támadásra. Jobbnak látta, ha éjjel kipihenik az út fáradalmait és másnap megújult erővel vetik be magukat az ostromba. 

Felment a Zion hegyre és megszemlélte a várost. Elcsodálkozott, mert a város kicsinek tűnt szemében. „Hát ezért fegyvereztem fel egész hadseregem? Holnap, ha minden katonám csak egy követ emel ki a város falából, akkor volt Jeruzsálem, nincs Jeruzsálem!”

De a csillagjósok tudtak valamit! Tudásuk, József képességének történelmi kivetítése az adott történelmi helyzetre:

הֲלוֹא לֵאלֹהִים פִּתְרֹנִים
„Nem I-tennél van-e a megfejtés?"  (I.M 40/8).

Aznap éjjel Szánherib majd egész hadserege magsemmisült, egy hirtelen járvány következtében.

הִנֵּה לֹא-יָנוּם, וְלֹא יִישָׁן שׁוֹמֵר, יִשְׂרָאֵל.
„Íme, nem szunnyad s nem alszik Izrael őrzője” (121. Zsolt/4.)

אִם-יְהוָה לֹא-יִשְׁמָר-עִיר, שָׁוְא שָׁקַד שׁוֹמֵר
„Ha az Ö-való nem őrzi a várost, hiába virraszt az őr!” (127. Zsolt/1.)

Zohár 183b: Rabbi Hijá és rabbi Josze rabbi Simon előtt voltak. Rabbi Hijá azt mondta: Tanultuk, hogy a megfejtetlen álom olyan, mint az olvasatlan levél. Azért, mert nem valósul meg? Erre rabbi Simon így válaszolt: 

– Az álom, akkor is megvalósul, ha „olvasatlan levél”! Mert az álom, a benne levő üzenettől függ, akár tudunk róla, akár nem, akár beteljesül, akár nem. Nincs a világon olyan dolog, melynek beteljesülése ne függne az álomtól vagy egy hírnöktől, mert így magyarázzák: „minden egyes dolog, mielőtt a világra érkezik, az egekben hírt adnak felőle, mely a hírnök által elterjed a világban. Ezért van írva: כִּי לֹא יַעֲשֶׂה אֲדֹנָי יְהוִה, דָּבָר, כִּי אִם-גָּלָה סוֹדוֹ, אֶל-עֲבָדָיו הַנְּבִיאִים.„Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Ö-való, míg meg nem jeleníti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Ámosz. 3/7) Ez akkor volt, amikor próféták voltak a világban. Mióta kihalt a prófécia a világból, helyüket a bölcsek vették át. Ha  bölcsek, sincsenej a hírt álomban adják tudtunkra, és az ég madarai adják hírül.

Miért „pont” az ég madarai? Erre vonatkozik: וּדְבָרָיו אֵינָם נִשְׁמָעִים „…és az ő beszédeit nem hallgatják ( nem értik) meg.” (Préd. 9/16.) 

Hát, nem lettünk okosabbak az álmok jelentése, megfejtése tekintetében!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek