Ezt látniuk kell: így magyarázza el két kisfiú az utolsó hetiszakaszt

2019. Október 18. / 10:17


Ezt látniuk kell: így magyarázza el két kisfiú az utolsó hetiszakaszt

Eljött a Vezot hábrácha kezdetű, tórai hetiszakasz olvasásának és tanulmányozásának ideje, de nézzék csak, így is lehet tanulni: két magyar zsidó kisfiú Jeruzsálemből egy videófelvételen magyarázza el nekünk a legfontosabb tudnivalókat. Köszönjük nekik a tanítást!


„A hetiszakaszban olvashatjuk Mózes utolsó szavait a zsidó néphez az áldásokról és prófétai reményről. Mózes, akinek kétségtelenül sok oka volt arra, hogy vegyes érzelmekkel viseltessen a zsidó nép iránt, igen nagylelkűen vesz búcsút tőlük. A hosszú beszéde végén, amely Mózes ötödik könyvének legjavát alkotja, és amely sok kemény szóval és csípős kritikával illeti a zsidó nép viselkedését, múltját és jövőjét, Mózes beszéde fordulatot vesz, és atyai, tanítói szeretettel áldja meg népét.

Áldásában Mózes rámutat az egyes törzsek különböző tehetségeire és személyiségeire. Mindegyiknek megvan a maga betöltendő egyedi szerepe a zsidóság életében. A judaizmus nem olyan vallás, amely egy kaptafára vesz mindent és mindenkit. Ehelyett elismeri a szemléleti és személyiségbeli különbségeket, és ezeket a különböző em­bereket a Tóra irányításával és a tórai parancsolatok és érté­kek tiszteletével egy nemzetté egyesíti. Mózes szavai világosan példázzák ezt a célt és módszert.

De Mózes áldásának kiemelkedő jellemzője az, hogy áthatotta Izrael iránti szerelme. A szerelem sok­szor ural­­hatatlan érzelem, és talán még inkább az az em­be­ri élet végén. A  hetiszakasz így Mózes sze­rel­mi dala a zsidó néphez. Mózes minden, az ötödik könyv­ben mondott szava annak példája, amit ma az úgy neveznénk, hogy »keménykezű szeretet«. Az érzelmekkel teli, szenvedélyes, szinte meg­ma­gyarázhatatlan szerelemnek a példája. Ez az, ami mi­att ez a hetiszakasz a legmegfelelőbb tórai olvasmány szimchát Tóra ünnepén (a Tóra örömünnepe, szukot utolsó napja), mert Mózes Izrael iránti szeretete az, ami élteti Izrael szeretetét a Tóra iránt.

A  valóban a legszomorúbb történet le­hetne az összes Tórai elbeszélés közül, hiszen Mózesnek az élők sorából való távozásáról szól. Mégis a zsidó nép számára öröm ez a nap, amikor ezt a szakaszt olvassák, mivel Mózes szavai kiállták az idő próbáját. Az egész világ az ő szavait tanulmányozza, és azzal az értékrenddel foglalkozik, amelyre ő tanította Izraelt. És az ő áldása népének ma is ugyanolyan éltető és bátorító, mint azon a napon, amikor először halhatta a zsidó nép."

(Forrás: https://lativ.hu/kemeny-szeretet/)


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek