Binjomin rabbi a Smá Jiszráél első két szakaszáról

2024. Augusztus 30. / 12:00


Binjomin rabbi a Smá Jiszráél első két szakaszáról

– Ha az ember szellemileg lecsúszik és érzelmileg gyengévé lesz, akkor a büntetés eszközévé válik a Gondviselés szemében, és amikor eljön a maga ideje, ő is megkapja méltó büntetését mindazért, amivé saját magát formálta – írja Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Omek magazin legújabb számában.

A vallásos zsidó ember hétköznapjának egyik legfontosabb pillanata, amikor elmondja a Smá Jiszráélt, minden reggel és este, ahogyan a Tórában áll:

„Ezekről beszélj, amikor otthonodban ülsz, és amikor jársz az úton, amikor lefekszel, és amikor felkelsz.” (Mózes 5., 6:7) 

A Smá mondása nemcsak a mindenki által ismert mondatból áll („Halld, Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy” (6:4)), hanem még három további szakaszból is. 

Ezek közül az első szakasz az, ami közvetlenül a fenti mondat után áll (6:5-9). A második szakasz az elsőnek a „párja”, tematikájában azzal erősen átfed, valamint a tórai szövegben is kis kihagyás után követi az első szakaszt1 (11:1320). Az elsőt két hete, a másodikat egy hete olvastuk fel a tórai hetiszakaszból.

Számos közös téma jelzi, hogy ez a két rész összetartozik (annak ellenére, hogy különböző helyeken szerepelnek). Például az Örökkévaló szeretete, szolgálata teljes szívvel és lélekkel, az ehhez kapcsolódó fizikai szimbólumok (tefilin és mezuzá), valamint a Tóra tanulmányozása és továbbadása gyermekeinknek. 

Jelentős eltérés azonban a második részben szereplő jutalom és büntetés témája. Mózes 5. könyvében igen gyakran visszatérő téma, hogy milyen jutalom jár a Tóra törvényeinek betartásáért és milyen büntetés a megszegés miatt. 

Míg az első szakasz az egyénhez szól, addig a második a közösséghez.

Csodákat és csodálatos gondviselést csak a közösség kaphat. Az egyén viszont kizárólag akkor, ha különlegesen kiemelkedő– akár pozitív, akár negatív irányba. 

A jutalom és büntetés, a közvetlen, azonnali gondviselés, amiről a Smá második szakasza ír, nem képzelhető el úgy, hogy amikor betartunk valamit, azonnali jutalmat kapunk érte, vagy ha megszegünk egy törvényt, lesújt ránk a csapás. 

Viszont egy csónakban evezünk: mindannyiunk közös érdeke, hogy népként a Tóra útján haladjunk. Ha nem ezt tesszük, akkor bőven akadnak „önként jelentkezők” más népekben, akik készek arra, hogy ártsanak nekünk.

A Tóra büntetés-jutalom koncepciójának elfogadása által mindkét kérdésre kapunk választ: az ember valóban képes a gonoszra. Ha szellemileg lecsúszik és érzelmileg gyengévé lesz, akkor a büntetés eszközévé válik a Gondviselés szemében, és amikor eljön a maga ideje, ő is megkapja méltó büntetését mindazért, amivé saját magát formálta. 

A büntetés-jutalom fogalmának megkérdőjelezői azt is gyakran felvetik, hogy miért van az, hogy láthatunk rossz embereket, akiknek jól megy a sora és jó embereket, akiknek rossz? A Smá két szakaszának összehasonlítása erre is ad egy lehetséges választ: az azonnali megítélés elsősorban nem az egyénre, hanem a közösségre vonatkozik.

Binjomin rabbi írását teljes terjedelmében az Orti.hu oldalon, az Omek magazin legújabb számában olvashatják el.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Fogadóteret alakítottak ki a szegedi zsidó temetőben
Izrael védelmében
Önvédelmi képzés amerikai zsidó diákoknak