Beköszöntött Elul hava, ma megszólalt az első sófár

2021. Augusztus 09. / 09:09


Beköszöntött Elul hava, ma megszólalt az első sófár

Elul a megtérés, a bűnbánat, az irgalom hónapja, amely már az őszi nagyünnepekre való felkészülés jegyében zajlik. Zsinagógáinkban ma reggel felhangzott a sófár hangja, hiszen Elul hónap elsejétől (idén augusztus 9-től) egészen a zsidó újévig (idén szeptember 6-ig) minden reggel sófárt fújunk (a szombati napok kivételével). Jó hónapot minden kedves hittestvérünknek!


Az elul szó a tudomány szerint akkád eredetű, és az aratást jelentő elulu szóval rokonítható. A hónap nevét a Tanach is említi. A hónap végén ünnepeljük a zsidó újévet, ezen kívül – talán annak érdekében, hogy testileg-lelkileg kellőképpen felkészülhessünk az őszi nagyünnepekre – Elul havában (ha a szombatok szent napját nem számítjuk) sem ünnepnapok, sem böjtnapok nincsenek. 

Elul hónap elsejétől minden reggel megfújjuk a sófárt, és hosáná rábáig (idén szeptember 27-ig) minden reggel és este elmondjuk a 27. zsoltárt (LeDávid, Hásem ori vejisi). Elul 21-től (idén augusztus 29-től) a reggeli ima előtt szlihotot, azaz engesztelő, bűnbocsánatot kérő imát mondunk jom kipur napjáig.  

Hódes Tov! Mindenkinek jó hónapot!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„…és szólította a gyülekezés sátrából…"
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a gonoszról
2024. Március 22. / 09:05

Jonathan Sacks rabbi a gonoszról

Izrael
Jichák Hercog: „Az igazi hősök az anyák”