Tisá BeÁv – a zsidóság legnagyobb gyásznapja

2021. Július 18. / 11:30


Tisá BeÁv – a zsidóság legnagyobb gyásznapja

Idén július 17. (szombat) este köszöntött be a zsidóság legnagyobb gyásznapja – a Jeruzsálemi Szentély pusztulásának napjára emlékeztető böjtnap a Tisá BeÁv. A böjt ma este (július 18.) este 9 óra 13 percig tart.

Áv hónap kilencedike (Tisá BöÁv) a zsidóság legnagyobb gyásznapja. A hagyomány szerint e nap mindig is szerencsétlen nap volt az idők folyamán, sok tragikus esemény történt áv kilencedikén.

Bölcseink szerint ekkor határozta el az Ö.való, hogy nem mehetnek be Kánaán földjére az Egyiptomból kivonult zsidó törzsek, hanem negyven évig kell a sivatagban bolyonganiuk míg megszületik és felnő az új generáció, akik elfoglalhatják már az országot. Ez volt a büntetésük, mert kételkedtek az Ö.való ígéretében, hittek a kémek jelentésének és: "...az egész közösség fölkelt, jajveszékelt, sírt azon az éjszakán" (M.IV. XIV,1). 

A Talmud írja: "Ti most ok nélkül sírtok; de eljön az idő amidőn majd lesz okotok sírni e napon! Akkor határoztatott el, hogy a Szentély ugyanazon a napon, áv hónap kilencedikén fog elpusztulni, hogy az a nap örök időkre a sírás napja legyen" (Talmud, Táánit 29a).

Ezen a napon gyújtották fel a jeruzsálemi első Szentélyt ante 586-ban, a város elfogla-lása után a babilóniai seregek - tartja a hagyomány. (A Királyok II. XXV,8-9 mondata ezt áv hetedikére; Jirmejá LII,12, Josephus Flavius: Zsidó háború VI. könyv IV,5 és a Talmud, Táánit 29a is áv hónap tizedik napjára datálja, de a Misna /Toszefta/, Táánit IV,10 szerint azonban ez nem ellentmondás, mert az időpontot a szerencsétlenség kezdetére kell rögzíteni.)

Szintén e napon gyújtották fel a babilóniai fogságból hazatértek által felépített és Hordosz/Heródes uralkodása alatt átépített második Szentélyt, a Jeruzsálemet elfoglaló Titus vezette római légiók 70-ben (Misna, Táánit IV,6).

A Bár Kohbá/Bár Koszibá felkelés végén (135-ben) e napon foglalták el Betér (Bétár, Bét-Ter) várát, a felkelők utolsó erősségét a rómaiak (Misna, Táánit IV,6).

E napon rombolták le a földig Jeruzsálem városát és szántották fel helyét Turnus (Tineius) Rufus, Júdea tartomány római helytartójának utasítására a Bár Kohbá/Bár Koszibá felkelés leverése után (Misna, Táánit IV,6). A város új neve: Aelia Capitolina lett és zsidók nem lakhattak, nem költözhettek Jeruzsálem városába.

1242-ben e napon égettek el 24 szekérnyi Talmud kötetet Párizsban; és 1290-ben ekkor űzték ki a zsidókat Angliából I. Edward király parancsára.

1492-ben ekkor űzték ki a zsidókat Spanyolországból, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella uralkodása alatt és parancsára, Torquemada főinkvizítor sugalmazására.

Századunkhoz is kötődik két szomorú évforduló, mert 1914-ben ekkor kezdődött tény-legesen az I. világháború, ekkor hangzottak el a hadüzenetek.

A 2. világháború alatt 1942-ben ekkor kezdődött a varsói gettó lakóinak folyamatos deportálása Treblinkába, elpusztításuk helyszínére.

Áv hó kilencedike úgymint jom kipur teljes böjtnap, napnyugtától, a másnapi csillagok feljöveteléig (kb. 25 óra) tart és a szombati munkatilalmak (lásd ott!) érvényesek, valamint:

 ▪ Tilos az étkezés és az italfogyasztás.
 ▪ Nem viselünk bőrcipőt, mely a régi időkben a kényelem és gazdagság ismérve volt.
 ▪ A tisztasági mosdáson kívül tilos fürödni, mosakodni.
 ▪ Nem használunk semmilyen testápolószert.
 ▪ Tilalmas a házastársi érintkezés is.

A böjt előtti utolsó étkezésnél (áruhát máfszeket) szokás gyümölcsöket és hamuval meghintett tojást enni. A tojás a gyász jelképe, a néma fájdalomé, a sors forgandóságáé. A zsinagógába vászoncipőben, papucsban megyünk, ahol csak egy gyertya ég az előimádkozói asztalon; félhomály van; a frigyszekrényen nincs már a díszes kárpit (párohet); mindenki megfordított széken, padon vagy a földön ül és fojtott, kántáló hangon, a hagyományos dallamon, olvassuk a Siralmak könyvét (Megilát éhá). A felolvasás után gyászénekeket (kinot) olvasunk, majd köszönés nélkül halkan távozunk. A reggeli imához nem öltjük fel az tálitot mert gyász van, nem rakunk (légolunk) tfilint sem, mert ez dísz és ezen a napon a zsidóság dísze, ékessége a Szentély elpusztult. A Tórából Mózes figyelmeztetéseit, feddő szavait olvassuk, hogy milyen csapások is várnak a népre ha elfordulnak az Ö.valótól (M.V. IV,25-40). A háftárá: Jirmejá VIII,13-IX,23 mondatai a Szentély pusztulásáról szólnak.

Vannak helyek, hol továbbra is a zsinagógában maradnak és kinotokat olvasnak. (A gyászénekeket (kinot) tartalmazó könyvecskét, füzetet általában egyszerű, olcsó kivitelben készítik, mert ha eljő a Másiáh (Messiás), akkor úgyis felépül a Szentély és nem lesz ezekre a továbbiakban szükség.) Sok közösségben ilyenkor kimennek a temetőbe és felkeresik az igaz emberek (cádikim) sírjait. E napon nem szokás dolgozni, kezet fogni, egymást üdvözölni.

Tórát sem tanulunk, mert az megörvendezteti az ember szívét, hanem Jób könyvét és a Talmud gyászolóknak, böjtölőknek szóló fejezeteit olvassuk. Délután, a böjtnél szokásos részeket olvassuk a Tórából: M.II. XXXII,11-14 és XXXIV,1-10 mondatait, Mózes könyörgését és az új kőtáblák adását. A háftárá szintén a böjtöknél szokásos: Jesájá LV,6-LVI,8 mondatai, melyek a megtérésről szólnak. Ekkor már tálitban imádkozunk, tfilint légolunk és pótoljuk az elmaradt imákat, imabetoldásokat. Volt oly szokás néhol, hogy a gyerekek a Siralmak könyvének olvasása és a kinotok mondása közben bogáncsot, szamártövist dobálnak a kegyelettevők közé. A szomorú nap után, áv hónap tizedikén délig szokás még, hogy nem eszünk húst és nem iszunk bort, mert a hagyomány szerint a Szentély egészen addig égett. Tisá beáv után megváltozik a hónap elnevezése: menáhem áv, vagyis vigasztaló áv lesz a neve.

Egy régi legenda szerint Napóleon éppen Tisá beÁv napján ment el egy zsúfolásig megtelt zsinagóga előtt és elcsodálkozott, hogy milyen hangosan kiabálnak, jajveszékelnek odabenn a zsidók. Megkérdezte tőlük, mi ennek az oka. Elmondták, hogy az országukat, Jeruzsálemet és a Szentélyt siratják, melyet 1800 évvel ezelőtt romboltak le. Napóleon mélyen megindulva mondotta: "Az a nép, amely hazájának elvesztését még 1800 év elteltével is siratja, és nem felejti el, az a nép soha nem pusztul el. Az a nép biztos lehet abban, hogy egyszer vissza fog térni hazájába."

Részlet Dr. Oláh János: Judaisztika című tankönyvéből

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek