Virággal az erőszak ellen

2019. Október 24. / 09:38


Virággal az erőszak ellen

Európa tizenkét országának több mint százezer fiataljával együtt magyarok is virágokat ültetnek az előítélet, a kirekesztés és a gyűlölet ellen, amely másfél millió gyerek értelmetlen halálát okozta hetvenöt évvel ezelőtt. A Szembenézés Alapítvány által szervezett akció ma délután 16 órakor kezdődik a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt, a Herzl téren. 


Az Európai Unió finanszírozásával a Szembenézés Alapítvány nyújt szakmai és technikai támogatást ahhoz a megemlékező virágültetéshez, amelyet a holokausztban meggyilkolt másfél millió gyerek emlékére rendeznek az élőkért, az életért ma délután 4-től a Herzl téren. A szervezők hozzák az életet szimbolizáló sárga krókusz virághagymákat, és azokat az eszközöket, amik az ültetéshez kellenek. 

A közös virágültetés után vidd haza az elültetett krókuszt és a reményt, hogy egyszercsak mi leszünk többen, akik az életet választjuk az előítélet helyett! – olvasható a felhívásban. Figyelmeztessenek a holokauszt emléknap környékén kibomló sárga virágszirmok – hasonlóan a zsidók ruháján bélyegként viselt sárga csillaghoz – az előítélet ostobaságára és aljasságára, és hirdessék, hogy milyen öröm előítéletek nélkül, egymást tisztelve élni. 

A megemlékezésen ott lesz Fahidi Éva 94 éves holokauszttúlélő, Magyar Krókusz Nagykövet, valamint a rendezvény védnökei: Beer Miklós püspök és Fabiny Tamás püspök. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 135: "Meglepetés"
2024. November 08. / 10:17

Napi Talmud - Bava Batra 135: "Meglepetés"

Zsidó világ
Jonathan Sacks a jellemek összetettségéről