Megemlékezés a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a HDKE-ben

A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából 2026. január 27-én megemlékezést tartottak a Páva utcai Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteményben (HDKE). Az eseményen beszédet mondott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Prof. dr. Grósz Andor, a Holokauszt Múzeum kuratóriumának elnöke, Sommer Katalin holokauszttúlélő, valamint Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete. A megemlékezés ünnepélyes zenei betétjét Roby Lakatos és Cséki Kálmán duója szolgáltatta.

Gulyás Gergely

A magyar állam nevében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondott beszédet. Felszólalását a Tóra szavaival kezdte: „Vedd le saruidat, mert szent ez a hely.” Hangsúlyozta, a magyar és az európai emlékezetben vannak olyan szent helyek, amelyekhez csak néma főhajtással lehet közelíteni. Radnóti Miklós sorait idézve emlékeztetett a huszadik század erkölcsi összeomlására, majd kiemelte: a holokauszt magyar nemzeti tragédia is, „amelynek mi magyarok is részesei voltunk” – az áldozatok és az elkövetők oldalán egyaránt. Mint fogalmazott, a magyar állam nem védte meg polgárait, sőt, közreműködött a rémtettekben.

Beszédében hangsúlyozta az emlékezés felelősségét, majd kiemelte: „Ma Magyarország minden magyar számára biztonságos haza, és az Európában erősödő antiszemitizmussal szembenézni kényszerülő zsidó közösség is békében és biztonságban élhet itt.” Hozzátette: az emberi méltóság feltétlen tisztelete soha nem lehet alku tárgya.

Prof. dr. Grósz Andor

Dr. Grósz Andor beszédében hangsúlyozta, hogy a gyász, a böjt és az emlékezés parancsa a zsidó kultúra alaprétegeit hatja át, a holokauszt emléknapja pedig ezt a közösségi emlékezetet emeli át egy nemzetközi, egyetemes térbe. Mint fogalmazott: „A holokauszt időben, térben és mértékében is egyedülálló tragédia, amely nemcsak a zsidó történelem, hanem az egyetemes emberi történelem mélypontja.”

Az elnök kiemelte: a vészkorszaknak hatmillió zsidó és több tízezer roma áldozata volt, akiket gyakran arctalan tömegként, puszta számokként emlegetnek, ám mindannyian emberek voltak – álmokkal, vágyakkal, érzésekkel, sorsokkal. Felhívta a figyelmet arra is, hogy különösen a roma népirtás történetének feltárása és bemutatása terén van még adóssága a történettudománynak és a közgondolkodásnak. Ennek jegyében a Holokauszt Múzeum idei nagyszabású időszaki kiállítása, a Pharrajimos a roma és cigány közösségi emlékezetet állítja majd középpontba.

Beszéde végén emlékeztetett: mindazokban a helyzetekben, amikor az emberi méltóságot veszély fenyegeti, szükség van minden jóérzésű ember felelősségvállalására – itthon és szerte a világban egyaránt. Kiemelte, hogy közösen kell fellépnünk az antiszemitizmus, a roma közösségeket sújtó kirekesztés és megbélyegzés, valamint a gyűlölet minden formája ellen, mert ezeknek nincs helye a társadalomban. Figyelmeztetett: „a gyűlölet soha nem marad meg ott, ahol elkezdődött – aki ma a zsidókat vagy a romákat támadja, holnap másokat fog; aki pedig ma hallgat, holnap talán már nem lesz kinek szólnia.” Hozzátette: mindannyian felelősek vagyunk egymásért, és egy olyan jövőért, amelyben a holokauszt szörnyűségei soha többé nem ismétlődhetnek meg.

Sommer Katalin

Őt követte Sommer Katalin holokauszttúlélő, aki megrázó személyes emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Gyermekként élte át a vészkorszakot: édesapja munkaszolgálatos volt, ő és édesanyja pedig csodával határos módon, Raoul Wallenberg közbelépésével menekültek meg a Dunába lövéstől. Felidézte a Nagymező utca 25. szám alatti csillagos ház, majd a nemzetközi gettó emlékét, ahonnan 1945. január 18-án szabadultak fel. Beszéde végén hangsúlyozta: egyre kevesebben vannak, akik személyes tanúi voltak a történteknek, ezért különösen fontosnak tartja, hogy gyerekeknek és fiataloknak mesélje el saját történetét – azért, „hogy még egyszer ilyen szörnyűség ne történhessen meg.”

Maya Kadosh

Maya Kadosh, Izrael Állam nagykövete erőteljes gondolatokkal kapcsolódott a megemlékezéshez. Beszédében arra emlékeztetett, hogy 1944-ben Budapesten „hetek alatt omlott össze a civilizáció, és százezreket gyilkoltak meg fényes nappal – mindezt azért, mert a világ hallgatott”. Hangsúlyozta: az emlékezés önmagában nem elég, ha nem társul hozzá erkölcsi bátorság. Mint fogalmazott: „A holokauszt túlélői nem könnyeket kértek tőlünk, hanem éberséget. Azt, hogy felismerjük a gonoszt, mielőtt beteljesíti pusztítását.” Beszédét a figyelmeztetéssel zárta: „A soha többé nem lehet puszta történelmi emléktárgy – erkölcsi parancsnak kell maradnia.”

A megemlékezés végén a résztvevők a holokauszt áldozatainak emlékfalához vonultak, ahol Oberlander Báruch rabbi mondta el a kádist, a Kél molé ráhámim imát pedig Zucker Immánuel főkántor tolmácsolta.