A magyar nemzeti kultúrának a zsidó gyökérzet éppen úgy ősi és tápláló forrása, mint a cigány, a szlovák, a ruszin, a román és még folytathatnánk. Ünnepeljük együtt a magyar kultúra napját!
„Egy évezred óta lakunk együtt más vallású honfitársainkkal e haza talaján s kérdés, ha ismernek-e bennünket? Ám mi nem a megismeréstől tartunk, hanem a félreismeréstől. Meggyőződésünk és törekvéseink, ambicziónk és sérelmeink nemhogy kerülnék a világosságot, hanem keresve keresik” – írja szerkesztői beköszöntőjében a Bacher Vilmos és Bánóczi József szerkesztésében 1884-ben megjelent Magyar-Zsidó Szemle első száma, és még ma sem lehet e szavakat meghatottság nélkül olvasni. Hiszen a zsidó közösség keresve keresi a lehetőségét, hogy a közös hazában látva lássák őket olyannak, amilyenek: tisztán, világosan, félreértés nélkül.
Jellemző az is, hogy az idézett szerkesztői üzenet után miről szólt a legelső tanulmány, amely e nagy múltú folyóiratban nyomdafestéket látott. A címe elmond mindent, így hangzott: „A honfoglaló magyarok és a zsidók".
Ezt a szöveget sem lehet meghatottság nélkül elolvasni, hiszen az ember szinte érzi mögötte azt a küzdelmet, amit a magyar zsidó ember a magyar társadalomba való befogadásért folytatott, bizonygatván azt, ami amúgy bizonyításra sem szorulna: hogy az egységes magyar nemzeti kultúrának a zsidó gyökérzet éppen úgy ősi és tápláló forrása, mint a cigány, a szlovák, a ruszin, a román és még folytathatnánk.
Kivirágzás és kiszántás!
Ezek már egy másik jelentős magyar zsidó folyóirat, a Múlt és Jövő fogalmai, amelyek tragikusan, s mégis milyen drámai szépséggel fejezik ki a zsidó sorsot! Igen, a magyar zsidó kultúra kivirágzott és bő termést hozott, majd a XX. század őrült poklában javarészt kiszántatott abból a földből, amelyben született és ahová tartozik.
S mégis! A magyar zsidó kultúra él és keresve keresi az alkalmakat a magyar kultúra gazdagítására és ünneplésére. Emlékezzünk együtt a magyar nemzeti himnusz születésnapjára!
