Gyász: elhunyt Ráday Mihály művészettörténész, műsorvezető, Budapest díszpolgára

2021. Július 17. / 21:40


Gyász: elhunyt Ráday Mihály művészettörténész, műsorvezető, Budapest díszpolgára

79 éves korában elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke. A halálhírt a családja közölte.

Ráday Mihály 1942. június 11-én született, apja Ráday Imre színművész volt, édesanyjának, Freda Manyinak divatszalonja volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-rendező szakának, majd az ELTE művészettörténet szakának elvégzése után 1968-ban kezdett dolgozni a Magyar Televíziónál.

1979-ben létrehozta hírneves városvédő műsorát Unokáink sem fogják látni… címen, amely a jó és a rossz példák bemutatásával lassanként elérte, hogy az emberek jobban megbecsüljék a műemlékeket és általában az épített örökséget. Társaival 1982–1983 telén megalapította a Budapesti Városvédő Egyesületet (akkoriban a politikai ellenállás miatt: Városszépítő Egyesület), majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, aztán a Nemzeti Panteon Alapítványt.

Az operatőr-rendező-városvédőt 1996-ban a Kossuth-díjjal tüntették ki, 2005-ben a Táncsics Mihály-díjat, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta meg. Munkásságáért nemrég vehette át Budapest díszpolgári címét.

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere az alábbi gondolatokkal búcsúzott fővárosunk legkérlelhetetlenebb védelmezőjétől:

„Budapest elveszítette legkérlelhetetlenebb védelmezőjét, elhunyt Ráday Mihály. Éppen csak egy hónap telt el azóta, hogy a város nevében törleszthettük felé a régi adósságot és végre Budapest díszpolgára lett; mélyen megrendít, hogy máris búcsúznunk kell tőle. Ráday Mihály elsőként ismerte fel, hogy a nyilvánosság erejével már a hetvenes évek végén is lehetőség volt változást elérni a hatalom hanyagságával, bornírtságával szemben: filmrendezőként és Budapest szerelmeseként a közönség, a budapestiek erejét segítségül hívva óvta meg fővárosunk számos építészeti értékét.

Megérezve szavainak súlyát, riportjainak hatását, vidéken is nyitott szemmel és forgó kamerával járt, hogy ne csak imádott városa, de egész hazája másként tekintsen a múlt fakuló örökségére.

A Budapesti Városvédő Egyesület alapítójaként és haláláig tiszteletbeli elnökeként, civillelkű várospolitikusként a Parlamentben és a Fővárosi Közgyűlésben is mindig Budapest egyetemes értékeit képviselte, minden küzdelme egy célt szolgált, hogy Budapest visszanyerje régi fényét és más városokkal együtt megbecsülje páratlan örökségét. Bátor kezdeményezései nélkül – túlzás nélkül állíthatom – ma egy szürkébb, lepusztultabb városban, országban élnénk.

Bár számos kitüntetést és díjat kapott az országtól és Budapesttől is, amit mi mindannyian tőle kaptunk, azt nehéz lett volna elég elismeréssel viszonozni. És most már nem is lehet. Isten nyugosztaljon, Mihály!"

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek