Azt kell keresnünk, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt – Schweitzer Józsefre emlékezünk

Dr. Schweitzer József, a magyar neológ rabbik egyik legnagyobb képviselője 1922. október 13-án Veszprémben született, és 2015. február 5-én Budapesten hunyt el. Személyisége, és több évtizedes, rabbiként végzett munkája nemcsak a zsidó közösségben tette ismertté és vívott ki számára tiszteletet, hanem a magyar vallási életben és közéletben is. Felbecsülhetetlen érdemei voltak a vallásközi párbeszéd előremozdításában, és a zsidó értékek széles körű megismertetésében.

„A zsidóság az egyetemes társadalom része, és mindenkinek a maga hagyományai szerint kell megélnie a hitét, mert az istenhit és a vallásos életmód olyan lelkierőt ad, amelyet mással nem lehet pótolni.” (Schweitzer József)

„A zsidóság öntudatának megélését elősegítheti, ha a közösség tagjai megtalálják a zsidó életformában, hitéleti ünnepekben, könyvekben, irodalomban, liturgiában és történelemben azt a szépséget, amely által erősödik a hitük. Az ilyen emberek templomba járók, közösségszeretők lesznek, és örömmel gondolnak arra, hogy ők a zsidó emberek közösségébe tartoznak. Ezt a mentalitást különösen a fiatalok körében fontos elérni.” (Schweitzer József)

„A közösség ügye legyen a legfőbb törvény” (Schweitzer József)

Az Istenhit és a vallásos életmód olyan lelkierőt ad, amelyet mással nem lehet pótolni. (Schweitzer József)

De ki is volt dr. Schweitzer József, az az ember, akire egy egész ország, egész Európa, az egész világ figyelt? Ki volt ő?

Rabbi, tudós, tanár, egyetem vezető, közéleti ember, férj, apa, nagyapa? Minden volt, egyszerűbben fogalmazva: EMBER.

Schweitzer József édesanyja korai halála után jogász édesapja és nagyszülei nevelték. Nagyapja, Hoffer Ármin Veszprém főrabbija volt, majd a budapesti rabbiképző intézet professzora lett.

Magyarország 1944-es német megszállása után volt, aki rendőrkézre adta, mert nem hordta az utcán a Dávid-csillagot, de akadt olyan is, aki ismeretlenül kenyérjegyet adott neki. Édesapját Újpestről hurcolták el, neki sikerült megszöknie egy nyilas felügyelet alatt álló századból, amelyet a náci német birodalomba akartak hajtani, majd a svájci követségre menekült, ahol úgynevezett védlevelet, Schutzpasst kapott.

A háború után újra megnyílt a rabbiképző. A zsidó gimnáziumok tanárai közül a holokauszt alatt sokakat meggyilkoltak, őket a rabbiképző felsőbb évfolyamaira járó hallgatókkal pótolták, így ő is tanított hébert a zsidó polgári iskolában, majd az általános iskolában és a gimnáziumban.

1946-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát az akkori Pázmány Péter, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

1947-ben avatták rabbinak, 1948-ban pedig főrabbinak Pécsett, ahol a mintegy ötezer zsidó hívőből 6-700 maradt meg a vészkorszak pusztításai miatt. Később a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában lett főrabbi, ahol nagyapja is szolgált, emellett pedig tanított a rabbiképző intézetben is. Scheiber Sándor professzor halála után 1985-ben az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójának nevezték ki, és számos tudományos, rabbinikus nemzetközi konferencián vett részt. 1994 és 2000 között a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének országos főrabbijaként is tevékenykedett.

***

Kapcsolódó írásaink:

Nagy elődeink: Dr. Schweitzer József főrabbi (1922-2015)

Milyen egy neológ rabbi? 98 éve született Schweitzer József