Ábrahám, Isten fültanúja: a jelenlét hitele – Jó szombatot!

2021. Október 15. / 13:19


Ábrahám, Isten fültanúja: a jelenlét hitele – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 17 óra 38 perckor köszönt be, a királynő holnap este 18 óra 40 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Leh-lehá (Mózes 1. 12-17.) hetiszakaszt olvassuk Mózes első könyvéből. Minden kedves olvasónknak békés szombatot kívánunk!

Egy midrás (rabbinikus kommentár) szerint minden nemzedéknek megvan a maga Ábrahámja. Mind ismerjük őket, legalább futólag találkoztunk velük.

Ábrahám, ismeretesen, utazó, akinek nincs otthona e világon, oda megy, ahová küldi, az, aki ennek a hetiszakasznak a legelején személyesen elhívta, nevén szólította és arra kérte, kövesse őt a jövőbe, az ismeretlenbe, tanúsítsa életével az Ő jelenlétét a világban.

Addig ugyanis nem sok minden tanúsította. A Teremtést a kiűzetés, Káin és Ábel története, az özönvíz, a Bábel tornya katasztrófasorozata követte. A Tóra kíméletlenül realista, már a legelső oldalain, az ember, az emberiség lehetőségeit mérlegelve. Isten jelenlétét csak hívei jelenléte tanúsítja és az első tántoríthatatlan híve Ábrahám.

Az ígéret, amelyet a hetiszakasz legelején, amikor megpillantjuk, kap, úgy szól: áldás leszel minden népek számára.

Vannak emberek, sokan ismerünk ilyeneket, akiknek a jelenléte, figyelme, odaadása és felszabadult komolysága valahogy önmagában elég arra, hogy azt higgyük, talán mégis van a világnak gazdája, aki számontartja bánatainkat, csalódásainkat, fájdalmainkat és nem közömbös magányunk iránt. Úgy érezzük, hogy akinek ilyen emberek tanúsítanak, abban meg lehet bízni és még csak arra sincs szükség, hogy az illető hívő legyen. Elég, ha látszik, hogy úgy tartja számon bánatainkat, csalódásainkat stb, mintha csak volna Isten, akinek referálhat róluk a jóvátétel reményében. Két ilyen ábrahámi figura párosáról mesél Albert Camus a Pestisben. Az Oranban pusztító ragállyal ketten szállnak szembe a regény lapjain végső tehetetlenségük tudatában, illúziótlan elszánással, az ateista orvos, Rieux doktor és Paneloux atya. Először szidalmazza a szenvedőket, Isten büntetésének tartja a járványt, aztán megtér, nem a bűn érdekli már, hanem a szenvedés. Végig követi egy kisgyerek halálát, aztán maga is meghal. Nemigen tud addig se mást tenni: jelen van. Részt vesz és osztozik a szenvedésben, tanúsítja Istent ott, ahol éppen nem mutatkozik meg másban a szeretete. Kalkuttai Teréz, Teréz anya nem volt gyógyító. Csak jelen volt, részt vett mások szenvedésében, megosztotta velük. Assisi Szent Ferenc nem kivonult a világból, hanem eggyé igyekezett válni saját életében minden másik teremtmény életével. Egy midrás szerint azért szólítja meg kétszer egymás után kétszer meg az angyal a gyermekére kést emelő Ábrahámot, mert először őt, aztán a minden nemzedékben jelen lévő, leendő Ábrahámokat szólítja, hívja, mert minden nemzedékben élnek olyanok, akik mindennek ellenére azzal, ahogyan élnek, tanúsítják Istent.  

A Talmud is a hászidizmus által továbbírt mondataiban 36 (vagy 45) olyan emberről beszél, akik fenntartják a világban Isten jelenlétét, vagy, ha tetszik, bennük nyilvánul meg Istennek ez az aspektusa és egy talmudi bölcs szerint a legtöbben ismeretlenek és névtelenek. A hászidizmus szerint is titok, kik ők, maguk sem tudják önmagukról, hogy a 36-ok közé tartoznak. Ez nem csak a szerénység miatt fontos, azért is, mert bármelyikünk lehet. Mi, zsidók, hivatásunknál fogva Isten tanúi kell legyünk a Földön, ezért teszünk tanúságot róla reggel és este a Smá Jiszráél elmondásával.

Zsidónak lenni hűség, mindennek ellenére is akár, Istenhez és tanúságtétel arról, másoknak, hogy az ember nincsen egyedül a Földön.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek