170 éve született Goldziher Ignác, minden idők legnagyobb neológ tudósa

A modern iszlámtudomány megalapítója, az iszlámért rajongó, nagy neológ zsidó tudós 170 éve (1850. június 22-én) született Székesfehérváron. 

„Ha emberismeretem nem csal – pedig sok tudományos pályára készülő ifjat ismerve rég megszűntem optimista lenni – Goldziherben a szemita nyelvek jeles tanárát várhatjuk”, jövendölte a magyar 19. század legfényesebb elméinek egyike, a zsidóemancipáció arisztokrata élharcosa, Eötvös József kultuszminiszter egy Goldziher Ignác nevű fiatalemberről, akit – számos más zsidó és nem zsidó tudóspalántához hasonlóan – ő segített külföldi ösztöndíjhoz. Báró Eötvösnek igaza lett, százszorosan és ezerszeresen. 

A neológ zsidóság történetének legnagyobb szelleme nem pusztán sémi nyelvtudóssá, de a modern, kritikai iszlámtudomány megalapítójává, az iszlám vallás és kultúrtörténet egyik legnagyobb kutatójává, a Rabbiképző egyik legnagyszerűbb tanárává és a zsidó vallástörténet messze fénylő csillagává is lett. A valaha élt legnagyobb intellektuális teljesítmény az övé, amellyel a neológ magyar zsidóság megajándékozta a világot. 

„Tizenkét éves korában megjelenő első kis értekezése vallásos tárgyról, a zsidó imákról szól” – írja róla Komlós Aladár magyar-zsidó szellemtörténetében. 

Húszas évei közepén jelenteti meg forradalmi vallástörténeti munkáját: Mítosz a hébereknél. Ebben azt kíséreli meg igazolni történeti-kritikai módszerekkel, hogy a Tóra valójában mitológiai karakterű alkotás, hogy a mítosz világát csak a prófétáknál hagyja el végleg a zsidó vallás fejlődése a színtiszta monoteizmusért. Ez a gondolata egyes értelmezői szerint egyszerre tudományos feltevés és felvilágosult vallási reform-javaslat. Úgy látja Goldziher, hogy „a zsidó vallási gondolkodás tespedtsége onnan van, hogy teológiánk elhanyagolja a modern bibliai tudomány eredményeit, mintha a Biblia szentségét féltené azoktól”.

Hasonlóan merész elképzelései voltak a nagy neológ tudósnak a Szóbeli Tanról, a Talmudról is: „Megjegecesíteni a rabbinizmus tanát, amint az fejlődésének egy bizonyos pontján állott, az éppen kerek ellentéte annak, amit… a rabbinizmus lényegéül megismertünk”, állította. Szerinte ugyanis a hagyomány folyamatos újraértelmezése azonos az életben tartásával.

Mindeközben 1874-től fogva, 30 éven át közösségünk legfontosabb elődszervezete, a Pesti Izraelita Hitközség titkára volt: az állást, amely komoly adminisztratív nyűgökkel is járt, érthetően nem szerette, mégis jó tudni, hogy évtizedekig hitközségi alkalmazottként kereste a kenyerét, majd a századfordulótól haláláig a Rabbiképző tanára, a vallásfilozófia előadója volt.

A Mítosz a hébereknél fogadtatása azonban óvatossá tette, kritikai filológiai vizsgálódásaival mindinkább egy távoli vallás, az iszlám felé fordult, Komlós szerint részben azért, hogy kerülje a konfliktust saját közösségével. Az iszlám vallás olyan nagy orientalista kutatót nyert vele, akinek mély és sajátos, sajátosan zsidó vonzalma megújította az iszlám-stúdiumokat, létrehozta a modern iszlám vallástudományt. Goldziher nem csak tudósa, de rajongója is volt a Próféta vallásának és az e vallás által teremtett gazdag kultúra történetének egyaránt. Vallási fogékonysága, érzékenysége hatalmas történeti műveltséggel és felvilágosult tudományos alapossággal párosult, valamint azzal az affinitással, amelyet egy jogértelmezésen alapuló vallási gyakorlat híveként, tehát zsidóként szerzett meg. „A Korán és a szunna azért válik előtte oly világossá, mert az Írásbeli és Szóbeli tan gyakorlatában nevelkedett fel” – írja róla Komlós Aladár. 

Páratlan nemzetközi elismertség övezte munkáját: 8 nemzeti akadémia választotta tagjává, több egyetem díszdoktora és vendégelőadója volt, II. Oszkár svéd király személyesen tüntette ki, megkapta az orientalista kongresszus nagy aranyérmét. 

tthon azonban nem érezte igazán otthon magát, sokat panaszkodott az őt körülvevő zsidó közegre is, de mégis hozzánk tartozott egész életében. 

„A magyar zsidóság legkiválóbb fiai: egy Chorin, egy Lőw, egy Goldziher, egy Bacher s talán egy Horn kísérleteit úgy is foghatjuk fel, mint egy harmadik lehetőséget: egy őszinte zsidó vallásosságot, mely a modern műveltséggel való érintkezése folytán nem felszínesebb lett, hanem frissebb”- olvassuk Komlós méltatásában. Szerinte Goldziher és szellemtársai egy „harmadik út” lehetőségét képviselték „megkövesedett ortodoxia” és „felhígított liberalizmus” között. Az, hogy végül elsősorban az iszlámmal foglalkozott, egyfelől kár nekünk, másfelől szerencse. Végtére mégiscsak a neológ zsidóság adta a világnak azt az európait, aki talán a legjobban értette és a legnagyobb szeretettel figyelte az iszlámot. Ez ma is orientálhat Bennünket. 

Goldziher Ignác élete és műve a neológia legjobb hagyományainak foglalata. 170 évvel ezelőtt született és sorai ma is aktuálisak és a jövőre irányulnak. Épp úgy, ahogy ő tanította: „A zsidóság… nem pusztán tudományunk, hanem életünk”.