Keleti 100 – emlékkönyv a tornász bajnoknő tiszteletére

2020. Október 01. / 10:29


Keleti 100 – emlékkönyv a tornász bajnoknő tiszteletére

A Dávid Sándor-Dobor Dezső szerzőpáros egy éve látott neki, hogy Keleti Ágnes tiszteletére megírja a bajnoknő eddigi közel száz évének történetét. A novemberben megjelenő kötetet – amelyben egykori sporttársak nyilatkoznak a ,,világ nyolcadik csodájának” nevezett tornászról – a Dohány utcai Zsinagóga Alapítvány is támogatta.

Keleti Ágnes  ötszörös olimpiai győztes tornásznő a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka. Mindenki által remélve a bajnoknő száz nap múlva tölti be a századik születésnapját: 1921. január 9-én született Budapesten. A koronavírus miatt a szokottnál természetesen óvatosabban él, ő maga is és környezete is ügyel az óvintézkedésekre. A rendszeres szobai mozgástól azonban nem térítheti el semmi. Ennek és a helyesen megválasztott étrendnek köszönhetően továbbra is fitt és jó kedélyű. Nehezen viseli, hogy a kockázatokra való tekintettel nem hódolhat mindenkori kedvenc szórakozásának, az utazásnak. Így a tavaly őszi barcelonai és a karácsonyi bécsi kirándulása óta már nem is lépett át a határon. Számára is maradt a belföld, a vírus első hullámát a Mátrában vészelte át, most ősszel pedig – amíg az időjárás megengedte – Balatonfüreden időzött sokat, a sétány közönségének nagy örömére. 

Keleti_Borito_fedlap_H_layout_300 (2).jpg

A Dunán is feltünt egy motorcsónaktúra vendégeként, ami olyan jól sikerült, hogy az ott készült kép került fel az életét bemutató könyv címlapjára, merthogy barátai, rajongói és sporttársai rövidesen megismerhetik teljes élettörténetét, szemléletét és gondolatait a világról. A könyv címe: KELETI 100 ,,Mert szeretek élni!”. Keleti Ágnes nyáron az ideje egy részét fényképei válogatásával töltötte, mert ezzel is szerette volna segíteni a róla ősz végén megjelenő könyv sikerét. 

A Dávid Sándor-Dobor Dezső szerzőpáros egy éve látott neki, hogy megírja a bajnoknő eddigi közel száz évének történetét. A Dohány utcai Zsinagóga Alapítvány által is büszkén támogatott könyvben harminchat egykori sporttárs nyilatkozik a ,,világ nyolcadik csodájaként” is aposztrofált tornászról. Nyilatkoznak itthonról és külföldről (Ausztrália, USA, Izrael), köztük tornászok mellett a magyar olimpiai csapatok még élő tagjai, többek közt olimpiai bajnokok és érmesek, olimpikonok: Korondi, Bodó, Benedek Gábor, Gyenge, Dömölky, Ducza, Makray, Müller Kati. 

Megszólaltatták az azóta sajnos elhunyt Köteles Erzsébetet, Tass Olgát, Kárpáti Györgyöt, akik – akkor persze senki sem gondolhatta – életük utolsó interjúit adták épp a könyv számára. Érdekesség, hogy egykoro tornászként Vizi E. Szilveszter neve is szerepel a nyilatkozók közt. A boltokba novemberben kerülő kötetet több mint 100 fekete-fehér fénykép és 30 oldalnyi színes fotó teszi teljessé.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek