A Pfizer vezérigazgatója kapta az idei zsidó Nobel-díjat

2022. Január 19. / 16:03


A Pfizer vezérigazgatója kapta az idei zsidó Nobel-díjat

Albert Bourlának, a Pfizer vezérigazgatójának ítélték oda 2022-ben a zsidó Nobel-díjként is emlegetett Genezis-díjat. A nyertesek általában jótékonysági célra adományozzák a díjat. Bourla azt kérte, hogy az elismeréssel járó 1 millió dollárt a holokauszt áldozatai emlékének megőrzésére fordítsák, „különös hangsúllyal a görög zsidó közösség által elszenvedett tragédiára”.

Bourla kapta a legtöbb szavazatot, amelyen 71 országból több mint 200 000 ember vett részt. Az alapítvány közleménye szerint a Genesis Foundation választói bizottsága egyhangúlag jóváhagyta az eredményt.

A bizottság elismerését fejezte ki Bourlának „vezetéséért, eltökéltségéért és különösen nagy kockázatvállalási hajlandóságáért”.

„Eltérően a legtöbb COVID-19 vakcinák kifejlesztésén dolgozó nagy cég vezérigazgatóitól, Dr. Bourla dollármilliárdokat jelentő szövetségi támogatást utasított vissza, hogy elkerülje a kormányzati bürokráciát, és felgyorsítsa a vakcina fejlesztését és gyártását” – áll a közleményben. „Ennek eredményeként a Pfizer COVID-19 vakcinája rekordidő alatt készült el: évek helyett hónapok alatt.”

Amikor a vakcina elkészült, Izrael az első országok között volt, amely megkapta, és úttörő tömeges oltási kampányt indított.

Az alapítvány rámutatott „Dr. Bourla büszke zsidó identitására és örökségére, a zsidó értékek iránti elkötelezettségére és Izrael Állam melletti támogatására.”

Az 1 millió dolláros díjat Jichák Herzog elnök fogja átadni Bourlának a június 29-én megrendezésre kerülő ünnepségen Izraelben.

A nyertesek általában jótékonysági célra adományozzák a díjat, Bourla pedig azt kérte, hogy a pénzt a holokauszt áldozatai emlékének megőrzésére fordítsák, „különös hangsúllyal a görög zsidó közösség által elszenvedett tragédiára” – áll a közleményben.

A görögországi Thesszalonikiben született Bourla holokauszt-túlélők gyermeke.

„Alázattal és minden Pfizer-kollégám nevében fogadom el a díjat, akik az elmúlt két évben válaszoltak a történelem sürgető hívására, és együtt alakították közös sorsunk ívét” – idézi Bourlát a közlemény.

„Zsidó családban nőttem fel, mely hitte, hogy mindegyikünk csak annyira erős, amennyire a közösségünk kötelékei; és Isten mindannyiunkat arra hivatott, hogy helyrehozzuk a világot” – mondta Bourla, utalva a judaizmus egyik központi tételére, amely a világ tökéletesítését célozza. „Alig várom, hogy Jeruzsálemben legyek, hogy személyesen átvehessem ezt a kitüntetést, amely a tudomány diadalát és jövőnk nagy reményét jelképezi.”

A díjat általában minden júniusban Jeruzsálemben adják át egy vacsorán, amelyen a miniszterelnök is részt vesz. A szertartást azonban az elmúlt két évben a járvány miatt lemondták.

A Genesis Foundation vezérigazgatója, Stan Polovets méltatta Bourlát, mondván, hogy „a két legalapvetőbb zsidó értéket személyesíti meg: az élet szentsége és a világ megjavítása iránti elkötelezettséget”.

„Emberek milliói élnek és egészségesek annak köszönhetően, amit Dr. Bourla és csapata a Pfizernél elért” – mondta Polovets, hozzátéve, hogy ez „nemcsak a győztes, hanem az egész zsidó közösség számára büszke pillanat”.

A jelöltek rövid listáján voltak még: Sacha Baron Cohen színész, producer, rendező és aktivista; Diane von Furstenberg divattervező; Yuval Noah Harari filozófus és író; Scarlett Johansson színésznő és aktivista; valamint Serge Klarsfeld emberi jogi aktivista és nácivadász.

A Genesis-díj korábbi nyertesei közé tartozik Anish Kapoor művész, Itzhak Perlman hegedűművész, Michael Bloomberg volt New York-i polgármester és Michael Douglas színész-rendező. 2018-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának bírója, Ruth Bader Ginsburg életműdíjat kapott az alapítványtól.

A díjat 2014 óta minden évben kiosztják, és a magán Genesis Prize Foundation és az izraeli kormánnyal szoros kapcsolatban álló nonprofit szervezet, a Szochnut elnöki irodájával együttműködésében működtetik, az alapítvány által létrehozott 100 millió dolláros támogatásból finanszírozva.

A cikk forrása: Újkelet.live

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Ünnepek
Mert az ember másokért él – Jó szombatot!
Hírek, lapszemle
Kézzel készített sakk-készletet találtak Auschwitzban
Izrael
Beeri kibuc: Magyarország-erdő
2024. Február 29. / 10:06

Beeri kibuc: Magyarország-erdő