Sikeresen lezajlott a VIII. Tolerancia Focitorna a Merkapt Sportpályán

2025. Szeptember 08. / 12:11


Sikeresen lezajlott a VIII. Tolerancia Focitorna a Merkapt Sportpályán

Szeptember 7-én, ezen a verőfényes vasárnapi napon került sor a Merkapt sportpályán a VIII. Tolerancia Focitornára, amelyet idén is nagy érdeklődés kísért. A 10 és 13 éves korosztály számára szervezett eseményen az ország több pontjáról érkezett csapatok mérhették össze tudásukat, elkötelezettségüket és ügyeségüket.

Az eseményen jelen volt Kinisch Andrea, Zugló alpolgármestere is. 

A torna megnyitóján Beer György köszöntötte a focistákat, edzőket és szülőket. Kiemelte, hogy bár különböző településekről és felekezetekből érkeztünk, a sport szeretete és az egymás iránti tisztelet összeköt minket. Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete a kezdetekkor figyelemmel kíséri a Tolerancia Focitornát. Elmondta, hogy a legfontosabb egymás segítése, a különbözőség tisztelete, hiszen a világon jelen lévő problémákat csak összefogással, együtt vagyunk képesek megoldani.

Őt követte Arató Gergely, Kőbánya országgyűlési képviselője, aki köszöntötte a gyerekeket és szüleiket, majd Dr. Singer Dávid, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének kabinetfőnöke szólt a jelenlévőkhöz, hangsúlyozva a Mazsihisz szerepvállalását a tolerancia és elfogadás terjesztésében, majd miután megosztotta gondolatait, mindenki örömére bejelentette, hogy a beszédek után végre kezdődhet a foci!

A csapatok a nap folyamán két korcsoportban vívtak kemény, de sportszerű viadalokat. A meccsek szünetében, a focisták az ugrálóvárakban lazítottak, csillámtetkókat kértek a kezükre, fogócskáztak. A játékosokat, szüleiket és az edzőket finom, meleg ebéd várta, a döntőkre ezután került sor.

Mindenki nyertese volt ennek a napnak, a focisták elfáradva, élményekkel, érmekkel utaztak haza Poroszlóra, Berettyóújfalura, Kiskunhalasra.

Idén először a Scheiber iskola negyedik évfolyama is családi napot tartott a sportpályán: közös szülő-gyermek foci- és kosármeccsekkel, valamint ügyességi versenyekkel színesítették a programot.

A Mazsihisz már most készül a IX. Tolerancia Focitorna és családi nap megszervezésére, hogy a következő évben is folytatódhasson a sport, a közösségi élmények és a tolerancia ünnepe.

fotók: Ritter Doron / Mazsihisz

Répás Péter beszámolója 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Elul hónap köszöntése – hódes tov!
2025. Augusztus 25. / 14:55

Elul hónap köszöntése – hódes tov!

Megemlékezések
Ungárné Dr. Komoly Juditra (1933–2025) emlékezünk
Mazsihisz hírek
Temetőavatás és kiállítás Kisteleken
2025. Augusztus 27. / 09:17

Temetőavatás és kiállítás Kisteleken