Rangos építészeti elismerésben részesült a Rumbach zsinagóga rehabilitációja

2021. November 19. / 12:46


Rangos építészeti elismerésben részesült a Rumbach zsinagóga rehabilitációja

Csütörtök délután adták át a Budapesti Építész Kamara (BÉK) nívódíját. A 28 beérkezett pályázat közül a Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka (Építész Stúdió) kapta a nívódíjat, míg további négy pályázó, köztük a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga feljutási munkája dicséretben részesült. A kiíró Fővárosi Önkormányzat célja, hogy a pályázat elősegítse az új értékek teremtését, a hagyományos értékek megőrzését, valamint az építészeti és környezeti kultúra fejlődését.

A Budapesten élő zsidó közösség 1867-ben Otto Wagnert bízta meg a zsinagóga tervezésével, aki Kallina Mór társtervezői közreműködésével megalkotta a romantikus-eklektikus építészet egyik legkvalitásosabb mór-bizánci ihletésű építményét: ókori hagyományokat követve nyolcszögletű, centrális teret tervezett, melynek középpontjában a tóraolvasó pultot helyezte el, körülötte a férfiak padsoraival. Az első emelet magasságában a női karzatokat alakították ki. A centrális térhez az utcai homlokzati oldalon, három szinten rabbilakások és oktatási helyiségek épültek.

A templom 1941-ben a deportálandó zsidók gyűjtőhelye volt, ahonnan 20-30 ezer embert szállítottak el a megsemmisítés helyszíneire. A háborút sérülésekkel vészelte át, azonban a 70-es években a használaton kívüli, sorsára hagyott épület kupolája beomlott. 1988-ban az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat megvette az épületet, és elindította a felújítását. A vállalat csődbe jutott, és az épület visszakerült a hitközség tulajdonába. A műemléki kutatómunkát nagyban segítette, hogy a hitközség sok elkötelezett tagja az évtizedeken át őrzött díszítőelemeket előhozta. 

A nagy alázattal és tapasztalattal építészek, belsőépítészek, valamint restaurátorok által végzett munkának köszönhetően, állami támogatással, a tér lenyűgöző élményét visszaállítva hitéleti és kulturális célra is alkalmas megoldást lehetett alkotni. Köszönet minden résztvevőnek!

Építész felelős tervező: Kőnig Tamás DLA, Wagner Péter DLA
Belsőépítészet: Baliga Kornél
Történész: Dávid Ferenc, Sisa József
Táj- és kertépítészet: Holtság Ágnes
Építész munkatárs: Rimely Ádám, Holtság Ágnes
Építész konzulens: Zalka István
Tervezői művezetés: Perjés Márk, Ugrin László

A díjazottak teljes listája / IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Címlapfotó: Bujnovszky Tamás/ octogon.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Nemes Jeles László a Glazer-botrányról: Megdöbbentő a taps
Ünnepek
Ha e szót hallom, magyarok: március 15. emlékezete
Zsidó világ
Schőner Alfréd kapta idén a Scheiber Sándor-díjat