Hogyan mentett meg Kína több mint 20 ezer zsidót a II. világháború alatt?

Sanghaj történelmének egyik legkülönlegesebb története a Tilanqiao negyedben játszódott le, amely a második világháború alatt „modernkori Noé bárkájaként” szolgált a zsidók számára.

Sanghaj központjában, a város csillogó felhőkarcolóinak sűrűjében találni egy megkopott téglaépületet, amelyen egy oda nem illő Dávid-csillag díszeleg. Ez a zsidó jelkép elég kicsi ahhoz, hogy kevés járókelő vegye észre. Mégis Sanghaj történelmének egyik legkülönlegesebb időszakáról tanúskodik, amely itt, Tilanqiao szomszédságában játszódott le.

Ez a multikulturális oázis azon kevés helyek közé tartozott, ahol a zsidó menekülteket garantáltan befogadták.

Az 1930-as években kétségbeesett emberek ezrei számára ez a kínai metropolisz jelentette az utolsó menedéket. A világ legtöbb országában és városában korlátozták a belépést a náci Németország erőszakos üldözése elől menekülő zsidók számára. Sanghaj azonban nem. Ez a kulturális olvasztótégely – amelynek brit, francia, amerikai, orosz és iraki lakosai is voltak – azon kevés helyek közé tartozott, ahol a zsidó menekülteket garantáltan befogadták, vízum nélkül.

Annak ellenére, hogy Sanghaj több mint 7000 kilométerre van németországi, lengyelországi és ausztriai otthonuktól, több mint 20 000 hontalan zsidó menekült Kína legnagyobb városába a holokauszt elől 1933 és 1941 között. Sanghaj nem csak egy biztonságos menedék volt. Egy modern város is, ahol az orosz zsidóknak már kiépült közössége működött, akik egy évtizeddel korábban felépítették azt az épületet, amelyen a Dávid-csillagot díszelgett: az Ohel Moshe zsinagógát.

A Dávid-csillag egy régi téglaépületen Sanghajban a város figyelemre méltó zsidó múltjáról tanúskodik (Credit: Wolfgang Kaehler/Getty Images).

Sanghajban az élet eleinte békésen telt az új lakosok számára. A zsidó menekülteket a sanghajiak szívesen fogadták, és erős közösséget hoztak létre iskolákkal és élénk társasági élettel. Néhány menekült fogorvosként és orvosként kezdett dolgozni, míg mások boltokat, kávézókat és klubokat alapítottak a környéken.

A menekültek azonban nem láthatták előre azt, hogy miután átutaznak a föld túlfelére, a nácik legerősebb szövetségeseinek karmai közé kerülnek. 1941-ben ugyanis Japán elfoglalta Sanghajt. A nácik utasítására a japán csapatok összeterelték a város összes zsidóját, és Tilanqiao-ba zárták őket. Ezzel megszületett Sanghaj zsidó gettója.

Tilanqiao Huoshan parkjában ma egy kőtábla emlékeztet erre az időszakra. Bár Tilanqiao zsidó történelme vonzza a nemzetközi látogatókat, ez a terület még mindig messze van a város fő turistaútvonalától.

A Huoshan Parkban elhelyezett emléktábla szerint az 1940-es évek elején több mint 15 000 zsidót zártak a környékre (Credit: ullstein bild/Getty Images).

Az emléktáblán olvashatjuk (angolul, mandarinul és héberül), a Huoshan Park körüli terület a zsidó gettó helyszíne volt. Északon a Zhoujiazui út, délen a Huimin út, keleten a Tongbei út, nyugaton pedig a Gongping út határolta, a gettó nagyjából 1 négyzetkilométeres volt. Az 1940-es évek elején több mint 15 000 zsidó élt ezeken a határokon belül, és a Huoshan Park egyfajta nyilvános közösségi térként szolgált, ahol sok zsidó gyűlt össze napközben. Az akkori európai zsidó gettók némelyikétől eltérően Tilanqiao nem lett elkerítve. Ám Dvir Bar-Gal izraeli újságíró és Sanghaj zsidó történelmének szakértője szerint – aki 2002 óta vezet túrákat Tilanqiao-ban – a helyet körüllengte a nélkülözés és a letargia.

– Képzelje el, hogy Bécsben élő orvos, ügyvéd vagy zenész, és hirtelen munkanélkülivé válik a sanghaji gettóban – mondta Bar-Gal. – Szóval nem volt egy boldog hely. De megpróbálták fenntartani a zsidó életet az olyan hagyományokkal, mint a színház és a zene. Ezzel nagyon keveset kerestek, de [Tilanqiaoban] az 1930-as években virágzott a zsidó élet.

Bar-Gal szerint a japán invázió előtt is sok zsidó menekült élt szegénységben Tilanqiaóban, szemben a kényelmes európai életmóddal. A körülmények nagymértékben romlottak, miután a japán katonák összegyűjtötték a zsidókat egész Sanghajból, és arra kényszerítették őket, hogy mindannyian az újonnan kialakított gettó határain belül éljenek. A zsidóknak tilos volt elhagyniuk a területet, még munkába járás céljából sem tehették, hacsak nem kaptak engedélyt a japán tisztektől, ami ritkán történt meg.

Betegségek és alultápláltság sújtotta a szörnyen túlzsúfolt otthonokat.
– Szegénynegyedből igazi, sötét nyomornegyeddé vált – hangsúlyozta Bar-Gal. – Sok embernek nem volt munkája, és közösségi lakásokban éltek, sok más emberrel osztozkodva, közös fürdőszobákkal és konyhákkal. Nulla magánéletük volt, és szinte semmi ételük.

Az egykori zsidó gettó számos épülete ma is megmaradt, de Tilanqiao ma már kifejezetten kínai negyed (Credit: ullstein bild/Getty Images)

Mégis, míg a holokauszt során hatmillió zsidót gyilkoltak meg, és akár 14 millió kínai katonát és civilt is megöltek nemzetük Japán elleni háborúja során 1937 és 1945 között, a sanghaji zsidó menekültek többsége túlélte ezt az időszakot. Mindezt David Kranzler holokauszt-történész „Sanghaj csodájaként” jellemezte. Bar-Gal szerint azért maradtak életben, mert a zsidók nem voltak a japán erők elsődleges célpontjai. Visszaemlékezések is arról számolnak be, hogy a japánok leginkább a kínaiakat kínozták, őket gyűlölték a legjobban.

1945-ben, amikor a második világháború Japán és a náci Németország vereségével véget ért, a japán csapatok visszavonultak, és a sanghaji zsidók többsége gyorsan elhagyta a várost, hogy olyan helyre költözzön, mint az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada. Ha Sanghaj nem fogadta volna be ezeket a menekülteket, a több mint 20 000 zsidó közül sokan talán soha nem élték volna túl a náci halálosztagokat.

Napjainkban Tilanqiao egy kifejezetten kínai negyed, ahol alig élnek külföldiek. Bar-Gal szerint jelenleg kevesebb mint 2000 zsidó él Sanghajban, míg a koronavírus-járvány előtt ez a szám 4000 volt. Tudomása szerint egyikük sem rokona azoknak a zsidóknak, akik egykor ebben a gettóban éltek. Azonban sokan azok közül a leszármazottak közül, akiknek felmenői itt élték túl a viszontagságos éveket, eljönnek és meglátogatják Tilanqiaót – a helyet, ami nélkül talán meg sem születtek volna.

Az 1930-as években Sanghaj egyike volt azon kevés helyeknek a földön, amely befogadta a nácik elől menekülő zsidókat (Credit: Olivier Chouchana/Getty Images).

A világjárvány előtt Bar-Gal idegenvezetőként megmutatta a zsidó látogatóknak, hol éltek őseik Tilanqiao számos alacsony, romos épülete között. Hiányzik neki ez az élmény, mivel a koronavírusjárvány miatt felfüggesztette a túráit, és elhagyta Sanghajt. Távollétében azonban ennek a valószínűtlen zsidó gettónak a története nem halványult el, köszönhetően a Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeumának, amely az Ohel Moshe zsinagóga területén található. Ez a zsidó imaház a második világháború alatt Tilanqiao közösségi központjaként működött, majd 2007-ben múzeummá alakították át, amely egy jelentős bővítés után 2020 decemberében nyílt meg újra. Célja annak a kevéssé ismert történetnek a megőrzése, hogy Sanghaj „modern kori Noé bárkájaként” működött a zsidók számára.

A zsinagóga imaterme a múzeum bejárataként szolgál, és egykori rendszeres használata óta nem változtatták meg. Sophia Tian, a múzeum kiállítási és kutatási osztályának igazgatója szerint a kiállítások bemutatják, hogyan alakult ki Tilanqiao zsidó közössége, valamint a zsidó menekültek egyéni, személyes történeteiről is mesélnek. Különösen megragadott Dr. Jacob Rosenfeld története. Ez a zsidó menekült 1939-ben érkezett Ausztriából Sanghajba, és később csatlakozott a kínai hadsereghez a megszálló japánok elleni háborúban, tábori orvosként dolgozott, és sok sebesült kínai katona életét mentette meg. Miután számos hadászati kitüntetést kapott, Rosenfeld 1949-ben visszaköltözött Ausztriába, hogy újraegyesüljön családjával. Egy másik kiállítás Jerry Moses érzelmes visszaemlékezéseit mutatja be, aki mindössze hatéves volt, amikor családjával 1941-ben Németországból Sanghajba menekült.

– Ha a [sanghajiak] nem lettek volna ilyen toleránsak, az életünk nyomorúságos lett volna – idézik Mosest. – Európában, ha egy zsidó megszökött, bujkálnia kellett, itt Sanghajban pedig táncolhattunk, imádkozhattunk és üzletelhettünk.

A múzeumban számos személyes emléket mutatnak be azokról a zsidókról, akik Sanghajban találtak menedéket (Credit: ZUMA Press, Inc/Alamy).

A múzeum a zsidó gettó önálló gyalogos túráira is invitálja látogatóit, olyan részletes tájékoztató füzeteket biztosítva, amelyek angol nyelven ismertetik és térképezik fel Tilanqiao történelmi zsidó helyszíneit. Az utcáin barangolva el lehet képzelni, hogyan nézhetett ki Tilanqiao 80 évvel ezelőtt, amikor a japán csapatok megszállták Sanghajt.

Az első épület, amellyel találkozhatunk, az impozáns, egykori Tilanqiao börtön. A második világháború alatt a japánok zsidó menekültek és kínai disszidensek tucatjait zárták be a vastag kőfalak mögé. A japánok brutalitása közös ellenséget és közös élményt adott a zsidóknak és a kínaiaknak. Tian szerint ez a kapcsolat továbbra is erős.

– A zsidó közösség bizonyos kapcsolatot, együttműködést és szeretetet alakított ki Sanghaj helyi lakosaival – mondta. – Európai kultúrát hoztak Sanghajba és harmóniában éltek, kulturálisan integrálódtak a helyi lakosok közé.

Ezután a Changyang Roadon elhaladhatunk az egyik egykori zsidó menekültszálló mellett. Ezek a többszintes épületek az 1940-es évek elején több mint 3000 zsidó embernek adtak otthont. A közelben, a Huoshan és Zhoushan utak mentén fekvő területet egykor Kis Bécs néven ismerték, és Tilanqiao zsidó negyedének legvirágzóbb része volt. Az 1930-as évek végén ezek az utcák képezték Sanghaj zsidó közösségének gerincét; tele voltak zsidó üzletekkel és rendszeres társadalmi eseményekkel az egykori Broadway Színház tetején lévő Mascot Roof Gardenben. Ez a kecses art deco épület, amely ma szállodaként működik, a második világháború előtt a város zsidóságának örömforrása volt.

A Huoshan és Zhoushan utak környéke volt a sanghaji zsidó közösség gerince (Credit: ullstein bild/Getty Images)

Kulcsfontosságú volt egyfajta bajtársiasság a sanghaji zsidó közösség szellemiségének fenntartásában, akik közül sokaknak még mindig halálos veszélyben voltak a családtagjaik Európában. Abban az időben, amikor a világ minden tájáról érkező, meggazdagodni vágyó, reményteljes vállalkozók egy szerény halászfaluból a világ ötödik legnagyobb városává tették Sanghajt, Tilanqiao nem gazdagságot vagy luxust kínált a zsidó menekülteknek, hanem valami sokkal értékesebbet: biztonságot.

Most, nyolc évtizeddel később a világ mégis hallja az itt történt túlélés megrázó beszámolóit. És ha megkeresünk egy magányos Dávid-csillagot, megkeresünk egy kis kőtáblát, és belépünk a még mindig álló szent zsinagógába, megismerhetjük az inspiráló történetet arról, hogy Kína hogyan adott menedéket a rettegő zsidóknak, akiknek otthon már nem voltak sem jogaik, sem reményük.

A menekültek Sanghajban találtak biztonságra egy olyan időszakban, amikor más országok nem voltak hajlandóak segíteni nekik. Szakértők és szószólók szerint történetük dermesztően tükrözi, hogy másoknak is el kell fogadniuk és emberszámba kell venniük az üldöztetés és elnyomás elől menekülőket.

Zucker-Kertész Lilla fordítása

A fordított cikk forrása / IDE KATTINTVA