Határon túl: felújítják a kis zsinagógát Zentán

2021. Április 21. / 10:21


Határon túl: felújítják a kis zsinagógát Zentán

A magyar kormány 220 millió forintos támogatása révén felújítják Zentán a kis zsinagógát. A munkálatokat a múlt hét folyamán kezdték el, és december elején fejezik be – hangzott el a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón, ahol jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Vatai István építész, a felújítás tervezője, Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, valamint a kivitelezést végző vállalat vezetői. Írja a vajdasági Magyar szó hírportál.

A zentai zsidóság egyetlen fennmaradt épülete képzőművészeti galériává alakul.

Czegledi Rudolf polgármester elmondta, hogy a kis zsinagóga a zentai zsidóság egyetlen fennmaradt épülete a város területén, ezért nagyon örülnek, hogy külsőleg visszaállíthatják eredeti szépségét, belsőleg pedig új tartalommal tölthetik meg.

zenta-zsinagoga-1.jpeg

– A város kulturális kínálata bővül ezzel a felújítással, hiszen egy képzőművészeti kiállításteret kapunk, és egy kisebb, például komolyzenei rendezvények megtartására alkalmas területet. Természetesen a környezetét is rendezzük, parkosítjuk, ezt a téglakerítést lebontjuk, és a helyére kovácsoltvas konstrukció kerül, tehát egy látványos felújításról van szó, amelyet teljes egészében a magyar állam finanszíroz. A zentai önkormányzat költsége volt a tervdokumentáció elkészítése, a kommunális csatlakozások kivitelezése és az ellenőrzés – magyarázta a polgármester.

Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy az épület emléket jelent arról a zsidó közösségről, amely valaha Zentán élt.

– A valamikori, mintegy kétezer főt számláló zentai zsidóságból mára egy-két család maradt, így a kis zsinagóga mindenekelőtt arra fogja emlékeztetni a következő nemzedékeket, hogy itt létezett a zsidóság. Magát az épületet meg majd belátása szerint használja – fogalmazott a zsidó hitközségek szövetségének elnöke.

Vatai István építész, a felújítás tervezője és műszaki ellenőre elmondta, hogy az épület homlokzatát eredeti állapotába állítják vissza, a belső tereket pedig új funkcióval látják el.


A kis zsinagóga 1928-ban épült a zsidó hitközség részére, és 1956-ig szolgálta a közösséget, utána a város tulajdonába került, és azóta nincs szakrális funkciója. Jelenleg a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központhoz tartozik, és a felújítás után is kulturális célokat szolgál majd, hiszen képzőművészeti galériává alakítják át. Az épület belső, 400 négyzetméter hasznos felületén egy nagy, kétszintes kiállítótér lesz, ahol a meglévő galériát megnagyobbítva alakítjuk ki a felső szintet, a jelenlegi emeleti részben pedig a zentai zsidóság emlékmúzeumát hozzuk létre, ahol a helyi zsidóság történetét mutatjuk be. Ilyen még nincs a városban, úgyhogy ez is hiánypótló lesz. A lokáció külső területe is megújul, teljesen új lesz a kerítés és a bejárat, parkolót alakítunk ki, és parkosítjuk is az épület előtti részt. A felújítás a műemlékvédő intézet jóváhagyásával történik – magyarázta a szakember.

Vatai elmondta azt is, hogy a felújításhoz eredeti tervrajzot nem találtak, ezért a meglévő ornamentika nyomán rekonstruálták az épületet.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek