Aki békét szerez a magasságokban, Ő teremtsen számunkra is békét – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 17 óra 51 perckor köszönt be, a királynő holnap este 18 óra 53 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Noáh (Mózes 1. 6:9–11:32.) hetiszakaszt olvassuk Mózes első könyvéből. Minden kedves olvasónknak békés szombatot kívánunk!

A Teremtés még alig kezdődött el, mindenkinek meg kell szoknia és az Örökkévaló rájön, hogy felelős azért, akit megteremtett. Hogy most már nem lehet csak úgy visszavonni az egészet. Jellemfejlődését a szivárványban örökíti meg, jelet készít önmagának, hogy el ne felejtse, mit tanult az özönvíz történetéből.

Amikor az emberek útjai – alighogy berendezkedtek Isten teremtett világában – máris végzetesen megromlottak, az Örökkévaló hirtelen úgy érezte, előző héten szemlézett munkája, a világ létrehozása tévedés volt és úgy határozott, helyreállítja az eredeti állapotokat. Az ember és világa gyorsan korrigálandó hiba, rossz pillanatban meghozott, átgondolatlan döntés – sokan érezték így kétségbeesett pillanataikban.

Csakhogy a Seregek Ura – a Tóra beszámolója szerint – kedvét lelte Noéban és ezért biztosított a Teremtésnek egy menekülő útvonalat az ő személyében. Szerencsére következetlen volt, hagyta magát az érzelmeitől, a szeretetétől vezetni. Aztán, amikor a történet újrakezdődött, belátta, hogy az egész özönvíz súlyos hiba volt, az emberek tele vannak rossz késztetésekkel, amelyekkel számolnia kell a jövőben. Noé révén megtanulta szeretni tökéletlen teremtényeit. A Biblia egy kezdő Isten fokozatos érését, jellemfejlődést állítja elénk zavarba ejtő őszinteséggel, aki megígéri önmagának, hogy többé tényleg nem csinál ilyet. Szövetséget köt az emberrel, amelynek jele és pecsétje a szivárvány és ez a jel elsősorban Neki szól, Őt magát emlékezteti megszeghetetlen ígéretére, hogy most már itt maradunk egymásnak, felvállal megtart minket, elfogadja a teremtményeit és felelősséget vállal értük.

Az ókori Közel-Kelet lakói szerették az égi jelenségeket isteni jelekként értelmezni, írásként, üzenetként, amellyel nekik üzen az égi világ – az asztrológia mezopotámiai találmány. Ezt a pogány elképzelést ironizálja szelíden Isten önmagának küldött üzenete, a szivárvány jele, amelyet azért készített, hogy emlékeztesse vele magát a fogadalmára nagy esők, komoly viharok után. A szivárvány tulajdonképpen – a Tóra értelmezésében – azt jelenti, hogy az Örökkévaló csomót köt a zsebkendőjére. A szivárványt és az íjat héberül ugyanaz a szó jelöli. Amikor – ismét a mezopotámiai írásos hagyományban – Marduk istenség legyőzi a káosz erőit és létrejön teremtés, csillagként felhelyezi az íját Anu főisten az égre, hogy az istenek hatalmára emlékeztessen, és amikor az Örökkévaló megismétli a Teremtést az özönvíz után, ez a mítosz is kap egy ironikus oldalvágást Ron Hendel Biblia-kutató szerint. Az Örökkévaló is felteszi „íját” az égre, csak éppen a szivárványt a béke jeleként. Annál is inkább, mert a „fegyver” nem a világ, nem az emberek felé „irányul”, hanem Isten felé, ha lenne a szivárványban nyílvessző, csak az ég felé lehetne kilőni. A nagy középkori rabbi, Náhmánidész joggal jegyzi meg, hogy a harcosok azzal jelzik, hogy békét ajánlanak, hogy megfordítják a kezükben tartott fegyvert. Így fordítja meg a Tóra, fordítja át az ellenkezőjébe a Marduk istenségről, az isteni erőszak dominanciájáról szóló mítoszt a szivárvány történetével, a béke szövetségének jelével.

Mert egyszerre győzetett le az emberek és az Ő erőszakossága, önmagát győzte le az Örökkévaló az özönvíz történetének zárlatában és azért készítette a szivárványt, hogy ezt soha ne felejtse el.

Aki békét szerez a magasságokban, Ő teremtsen számunkra is békét.

Jó szombatot!