Szerdócz Ervin főrabbi: Történet a szabad akaratról

„Férfiak és nők, gyermekek és aggastyánok egymás után nyújtották áldásra homlokukat, tartották nyakukat a kés alá, amelyet a rabbi másik keze tartott. És az öreg rabbi végül egymaga nézett farkasszemet saját halálával!” Megrendítő történetet mesél el egy 824 éve történt tragédiáról Szerdócz Ervin újpesti főrabbi az alábbi írásában. 

יי מה אדם ותדעהו בן אנוש ותחשבהו
„Ö-való, mi az ember, hogy ismered őt, ember fia, hogy gondolsz rá? (Zsolt 144/3.) 

Tényleg, mi az ember? Martin Heidegger filozófus a „Lét és idő” című művében elveti a kérdés adekvát voltát. Azt állítja, nem lehet azt kérdezni: „mi az ember?”, hanem csak azt, hogy „ki az ember?”. A filozófus állítása szerint az ember nem „meglevő”, mint például egy kő, hanem „fellelhető”. 

Az ember nem csupán élő, mint egy „élőlény”, hanem „egzisztencia”, amit „magán-kívül-való-állás”-nak nevez. Mit takar a fogalom? Azt, hogy az ember létezésében számon tartja a magán kívül való más létezést, az embertársa létezését. Tulajdonképpen ez az I-ten képére és hasonlatosságára való egzisztencia.

Az ember nemcsak létezés, hanem valamivé válás. És a valamivé válás motorja az akarat. I-tentől kapott szabad akarat!
אמנם כן יצר סוכן בנו, בך להצדק, רב צדק, ועננו: סלחתי
„Igaz, bizony a rossz ösztön ügyködik bennünk, de igazunk tőled függ, nagy irgalmú, mondd hát nekünk: megbocsátok!”
Ez a Kol Nidre est egyik meghatározó vallási költeményének egyik versszaka, a nagyünnepi liturgia parafrázisa, kulcskérdése. A szerző Rabbi Jom-Tov ben Jichák toszafista (középkori Talmud-kommentátor), a yorki mártír.

Köztudott, hogy Ros Hásóno a számadás napja.
בראש השנה יכתבון וביום צום כפור יחתמון„Újév napján lesz megírva és a Yom Kipuri böjt napján lesz megpecsételve.”מי ישלו ומי יתיסר מי יעוח ומי יעשר מי ישפל ומי ירום„Ezen a napon pecsételődik meg, hogy ki él békében és ki szenvedésben, ki szegényedik el és ki gazdagszik meg, ki alacsonyodik le és ki emelkedik fel.” 

Az Ö-való mérlegre teszi jó és rossz tetteinket. Mérlegre teszi, hogy rossz ösztönünk uralkodott el rajtunk vagy jó cselekedeteink tanúskodnak érdekünkben. A 139. zsoltárban ugyanakkor ez áll:   ...יְהוָה חֲקַרְתַּנִי,    וַתֵּדָע.  אַתָּה יָדַעְתָּ, שִׁבְתִּי וְקוּמִי;    בַּנְתָּה לְרֵעִי, מֵרָחוֹק.  אָרְחִי וְרִבְעִי זֵרִיתָ;    וְכָל-דְּרָכַי הִסְכַּנְתָּה.  כִּי אֵין מִלָּה, בִּלְשׁוֹנִי;    הֵן יְהוָה, יָדַעְתָּ כֻלָּהּ.  אָחוֹר וָקֶדֶם צַרְתָּנִי;    וַתָּשֶׁת עָלַי כַּפֶּכָה. „Ö-való megvizsgáltál, ismersz! Te ismered ültemet meg keltemet, megérted gondolataimat messziről. Jártamat és nyugtomat külön-külön megvizsgáltad és minden utamat megjegyezted. Még nincsen szó a nyelvemen, bizony Ö-való, Te ismered már valamennyit. Múlt és jövő közé zártál engem s rám tetted a kezed.” (139. Zsolt. 1-6.)

Nincsen ebben ellentmondás?

Az elkezdődött évben a szerint élünk-halunk, annak függvényében, hogy milyenek voltak tetteink a múlt évben. Tehát csak azt kapjuk, amit megérdemlünk. A logika alapján a múlt évben is úgy éltünk, amilyen ítéletet hozott I-ten az előző évi tetteinket mérlegelve. Ugyanazon logika diktálja, hogy nem a szabad akaratunk, nem a szabad választásunk szerint élünk, éltünk, hanem I-ten akarata, ítélete szerint.

Az alapkérdés tehát, hogy van-e szabad akarat, vagy minden determinált, minden megszabott, minden megírt!

Az előbb idézett nagyünnepi imavers már említett szerzőjéhez, Rabbi Jom Tov ben Jichákhoz kötődik egy tragikusan szomorú történet. Történet a szabad akaratról. 

Angliában,  York városában történt 824 éve. Az eseményről részletesen beszámol a XII. századi keresztény történész, William of Newburgh, amint André Schwarz Bart Igazak Ivadéka könyvében is szerepel. 

1185. március 11-én York város főpapja, bizonyos Nordhause hatalmas beszédet tartott. A zsidókról beszélt. Gyilkosoknak nevezte őket. Rendkívüli hatása volt a beszédnek. A templomban felkiáltott a nép: „Legyen meg Isten akarata!” 

A nép kitódult a templom előtti térre, néhány perccel később „a város zsidó lakosai már számot is adtak bűneikről annak az I-tennek, aki püspöke szájával magához szólította őket”. Az általános fosztogatás közepette néhány családnak sikerült egy elhagyott, ódon toronyba menekülnie, amely a város szélén állt. 

Hat napig ostromolta őket a város megvadult népe. Minden nap, a reggeli szürkületben odaállt egy barát a torony elé, s feszületet szorongatva markában szabad elvonulást ígért azoknak a zsidóknak, akik elismerik bűnüket. 

Ám a torony „néma és zárt maradt”. 

A hetedik napon Jom Tov Lévy rabbi valamennyi ostromlottat összehívta az őrtorony teraszára és így szólt: „Testvéreim, életünket Istentől kaptuk: adjuk hát vissza néki önkezünkkel, amiképpen németországi hittestvéreink tették”.

A történet így folytatódik: „Férfiak és nők, gyermekek és aggastyánok egymás után nyújtották áldásra homlokukat, tartották nyakukat a kés alá, amelyet a rabbi másik keze tartott. És az öreg rabbi végül egymaga nézett farkasszemet saját halálával! „És akkor siránkozás hallatszott olyan hangosan, hogy elhallatszott egészen a Szent Jakab negyedig.”

A beszámoló vége: „Huszonhat zsidót számoltak össze a torony teraszán, nem számítván a nőstényeket és a kölyköket… Később még tizenhármat a pincében, ahol az ostrom temette el őket, ezek mindannyian csecsszopós korúak voltak. Ami a rabbit illeti, még kezében tartotta a kés markolatát, amely nyakát átjárta. Ezen kívül más fegyvert nem találtak a toronyban. A rabbi testét tűzre vetették, hamvait a szélbe szórták.”

A krónikás félve teszi hozzá: „Félő, hogy be fogjuk lélegezni a hamvakat, ekképpen előfordulhat, hogy parányi gonosz szellemek valamilyen mérgező nedvet oltanak majd belénk”.  

Ennyi a történet. 

Mi a tanulsága? Van egyáltalán tanulsága? 

Hisz az Ünnep fennkölt parancsa „Nézz magadba, tarts bűnvallomást: וידוי –t és rendezd kapcsolatod embertársaiddal. Ez a történet viszont arról szól, hogy a zsidók, akikre gyűlölettel támadtak, inkább meghaltak, mint megtagadták volna az אחד-ot, az „Egyetlent”.

Miről szól a történet? A hűségről. A hűségről, amiről a zsidók bárhol és bárhogyan éltek, nem voltak hajlandók lemondani.

A Kol Nidre est végét befejező rész egy kicsiny fohász. Csupán nyolc sor. Nem is héberül van írva, hanem arameus nyelven, ami azt jelenti, hogy a babilóniai fogságból visszatért zsidók fogalmazták meg. Nem rabbik írták, hanem a Nép. A zsidó nép, a kis, szegény, egyszerű ember. Aki már csak a száműzetés nyelvén tudott könyörögni I-tenéhez. Zsidók, akár mint mi! A nyolc sor nyolc rövid könyörgés a nagy imák végén. Nem zengi kórus, nem is dalolja az előimádkozó. Hagyomány szerint elsuttogják, sietve mormolják a zsidók. Mintha félnének, mintha okuk lenne szégyenkezve kimondani a félelmetesen gyönyörű nevet. Mintha félnének, mintha okuk lenne szégyenkezve kimondani a félelmetesen gyönyörű titkot. A titkot, ami benne van az imában, benne van az egész ünnepben. A Mindenható legszebb neve nyolcszor hangzik el. Mint a teremtés hat napja után, I-ten megpihenését jelentő szent Szombat. A Szombat utáni „nyolcadik nap” nem is egy nap! A „nyolcadik nap” az, ami történt a teremtés hét napja után! A nyolcadik nap, az a történelem.

Nem a „Seregek Ura” néven szólítja meg a nép I-tenét, amint azt a proféták tették. Nem Királyunk, Uralkodó néven, ahogyan a rabbik ajánlották. Nem is Atyánk Királyunk néven, ahogyan a misztikusok. Hanem csendben, szinte félelmetes alázattal rebegjük a nevet:

 רחמנא IRGALMAS
 רחמנא Irgalmas, aki hallgat a szegényekre, hallgass meg!
רחמנא Irgalmas, aki hallgat a megtört szívűekre, hallgass meg!
רחמנא Irgalmas, aki hallgat az alázatos lelkületűekre, hallgass meg!
רחמנא ענינא Irgalmas, hallgass meg minket!
רחמנא חוס  Irgalmas, szánj meg minket.
רחמנא פרוק Irgalmas, ments meg minket!
שזיב רחמנא Irgalmas, válts meg minket!
רחמנא רחם עלן השתא בעגלא ובזמן קריב  Irgalmas, könyörülj rajtunk, most hamar, mielőbb.
רחמנא ….Te, kinek neved is רחמנא Irgalmas…

Irgalom Izraelnek, nekünk, közösségünknek és egész népünknek. Irgalom Magyarországnak, irgalom a magyar népnek.

רחמנא  …רחמנא …. רחמנא  

A JomKipur-i Neila ima végét a Sófár hanja zárja le: תקיעה גדולה  Megnyújtott hangos felismerés: élünk! 

Vége a parancs teljesítésének:  וְעִנִּיתֶם אֶת-נַפְשֹׁתֵיכֶם  „Sanyargassátok magatokat”, vége a hosszú böjtnek. Áthat bennünket a remény, hogy I-ten elfogadta megtérésünket, megbocsájtotta rossz cselekedeteinket.

Jövőre Jeruzsálemben!

A Széder este is ugyanezzel fejeződik be! A Széder est utolsó versszakának üzenete: הקדוש ברוך הוא שחט למלאך המות  „Az Úr keze sújtott a halál angyalára!” ÉLÜNK!

לא על אנש רחיצנא ולא על בר אלהן סמיכא אלא באלהא דשמיא

„Nem az emberben bízom, és nem angyalra támaszkodom, hanem az egek I-tenére, aki az igaz I-ten!” 

ÉLJÜNK!