Évtizedes hagyomány, hogy a pészach utáni első szombaton az izraeli Ben Shemen erdőben gyülekeznek azok a kárpátaljai származású zsidók, akiknek fontos, hogy legalább évente egyszer találkozzanak egymással és felidézzék egykori életük emlékeit. Róluk szól a Sábesz stikában című dokumentumfilm, amelyet Magyarországon először most novemberben mutatnak be a 18. Verzió filmfesztivál keretében. A filmről Shiri Zsuzsa Izraelben élő újságírót, az alkotás egyik rendezőjét és producerét kérdeztük.
Kárpátalján valaha több százezres, virágzó zsidó közösség élt, amelynek mára csak a nyomai maradtak, ám az Izrael közepén lévő Ben Shemen erdőben évente összetalálkozó és együtt piknikező zsidók szívében még mindig elevenek annak a rég letűnt világnak az emlékei. A Sábesz stikában szívszorító dokumentumfilm olyan, a világban szétszóródott zsidókról, akikben egyvalami közös: mindannyiukat erős érzelmi szálak fűzik kárpátaljai gyökereikhez, lényegében tehát egymáshoz.
A dokumentumfilmet – amelynek rendezője és producere Shiri Zsuzsa és Wizner Balázs – a hamarosan megnyíló 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatják be.
„Furcsa világ ez, nagy a jókedv, minden, akár csak picit is vicces mondaton nagyokat nevetnek. Évente egyszer igazán otthon érzik magukat itt az erdő közepén. De a következő generáció már héber anyanyelvű, gyermekeik máshonnan jött izraeliekkel házasodtak, s egy-két évtized múlva lezárul a kárpátaljai saga, amelynek végállomása ez a nagy közös hússütés. Izraeliek, amerikaiak, ausztrálok, magyarok lesznek belőlük…” – írta a Szombatban még 2011-ben megjelent cikkében Shiri Zsuzsa újságíró, izraeli tudósító, aki éveken át forgatott ezeken a találkozókon, majd részt vett azon az autóbuszos kiránduláson is, amelyet a Kárpátaljáról elszármazott zsidók szerveztek Ukrajnába.
Alábbi interjúnkban Shiri Zsuzsát kérdeztük a filmről.
– Hogyan talált rá erre a kárpátaljai származású közösségre?
– Egyszerű újságírói munkának indult: a Szombat szerkesztősége valamikor tizenöt éve kérdezte, hogy a tőlünk pár kilométerre lévő ben shemeni erdőben kárpátaljai találkozó lesz, elmennék-e írni róla. Mondtam, hogy persze. Gondoltam, lesz ott tíz-húsz ember, ezzel szemben több ezren voltak. Teljesen megdöbbentem. Az is meglepő volt, hogy bármit mondtak egymásnak, mindenki nevetett, mindenki mindenkit megölelt és megcsókolt, s olyan mély szolidaritást, szeretetet éreztem közöttük, amilyet ritkán tapasztal az ember.
– A filmben sokan magyarul beszélnek, de sok orosz szó is elhangzik. Mondhatjuk, hogy ezen a ben shemeni találkozón magyarok vesznek részt?
– Nagyon nehéz volna egyértelműen megmondani, hogy mi az identitásuk. Persze, ezeknek az embereknek a felmenői Kárpátalján magyarul vagy jiddisül beszéltek, de abban a régióban öt különböző nyelv keveredett. A film egyik szereplője azt mesélte, hogy náluk odahaza magyarul kellett beszélni, és oroszul tilos volt, annak ellenére, hogy a Szovjetunióban éltek. Ennek az volt az oka, hogy az ő szülei még akkor születtek, amikor Kárpátalja Csehszlovákiához tartozott, emiatt a szülei nem is tudtak rendesen oroszul. A vallásos családok anyanyelve odahaza a jiddis volt, de magyarul mindenki beszélt Munkácson, Ungváron, Beregszászon. Beregszász ma is a legmagyarabb település ott. Magyarnak tartották magukat, miközben magyarok rakták fel őket a halálvonatokra.
– Ha jól értem, elsőre nem is újságíróként, hanem érzelmileg ragadta meg ez a téma?
– Persze, mert nagyon mély összetartás van bennük, amit én a magyar zsidó közösségekben itt ritkán látok. Visszatérve az identitásukra, ezek az emberek végül is izraeli zsidók már, itt ez a mentalitás, bármennyire nagy olvasztótégely ez az ország, aki izraeli, az legyen izraeli, és ez rendben is van, ezt ők maguk is elfogadják, beilleszkedtek, a gyerekeiket is izraeliként nevelik.
– Miért éppen a ben shemeni erdőben jönnek össze minden évben?
– Ennek egyszerű és praktikus oka van: ez az erdő az ország közepén van, centrális, mindenki által könnyen megközelíthető helyen. Egyébként ez már részben az „ő erdejük”, hiszen emléktáblát is állítottak itt az egykori kárpátaljai zsidó közösségek emlékére.
– Mennyire vallásosak, akik ide járnak?
– Ez nagyon változó. A pészach utáni első piknik mindig szombaton van, olyankor tehát természetesen a nem vallásosak jönnek. De hát a Szovjetunióban nem is lehetett nagyon vallásosnak lenni, de titokban, stikában azért meg tudtak oldani ezt-azt. Innen jön a film címe is.
– El is hangzik a filmben, hogy az egyik szereplő édesapja azért termesztett szőlőt, hogy legyen otthon kóser bor ünnepre.
– Igen, ők kertes házban éltek. Általánosságban véve Kárpátalján a falusiak vallásosabbak voltak, a városiak, például az ungváriak, azok már kevésbé.
– Egy személyes dolgot is hadd kérdezzek! Önt elsősorban újságíróként ismertem az írásai alapján, nem tudtam, hogy operatőr és rendez is. Ez hogyan jött?
– Itt Izraelben végeztem el a filmművészeti egyetemet, ahol játékfilmes és dokumentumfilmes szakirányra mentem. Mivel rendszeresen be kellett adni vizsgamunkákat, én kezdettől fogva a ben shemeni találkozókról forgattam, lefilmeztem, ahogy ellátogattak a Jad Vashembe, s csináltam rengeteg életút-interjút is velük.
Befogadtak az évek alatt, és megszokták a jelenlétemet, meg a kamerát, ami nagyon fontos a zavartalan munkához. Éveken át mentem velük mindenfelé és dolgoztam. Így kezdődött. Minden dokumentumfilmes gyakorlatomat róluk adtam be, és folyamatosan terveztem, hogy majd készítek róluk igazi, „nagy dokumentumfilmet" is.
Akkor vágtunk bele az addigra hozzám csatlakozott Wizner Balázzsal és az általa felkért Kiss Aurél operatőrrel, amikor egy csoport hazalátogatott Kárpátaljára. A koncepció az volt, hogy megmutatjuk az ottani helyszíneket, majd bemutatjuk az izraeli életüket. Ez volt a legélesebb határvonal volt az életükben, amely – mint minden migránsé – kettészakadt, kettétört.
– Hol lesz látható a film?
– A premier a Verzió filmfesztiválon lesz november 10-én, utána a magyar közönség láthatja a filmet a zsidó filmfesztiválon november 29-én, majd szeretnénk menni több helyre vele, szóval jelentkezünk még több filmfesztiválra is. Egy új film a bemutatása után két évig mehet fesztiválokra, mi ezt ki szeretnénk használni, majd nagyon szeretném, ha leadná valamelyik magyarországi és izraeli televízió.
– Megnéztem a filmet, azt kell mondjam, bármelyik nagy televízióban megállná a helyét.
– Köszönöm, de hát azt tudni kell, hogy a stáb profi szakemberekből állt, ezek az emberek azért eléggé színvonalas munkákat adnak ki a kezükből. Például Kiss Aurél ma Magyarország egyik legjobb dokus operatőre.
– Egy utolsó kérdés: nagyon szép, régi archív filmfelvételek gazdagítják a filmet. Ezek honnét származnak?
– Ez fontos kérdés, ugyanis Wizner Balázzsal hosszú éveken át kerestünk régi filmfelvételeket Kárpátaljáról, Moszkváig elmentünk, de nem sikerült találnunk semmit. Végül Balázs megismerkedett Stas Menzelevskyvel, aki Kijevben él, és bejáratos az országos filmarchívumba. Az ő révén sikerült ezeket a gyönyörű, régi felvételeket felhasználni.
SÁBESZ STIKÁBAN – STÁBLISTA
Szereplők: Katz Ági, Klein Jichák, Liner Joszi, Liner-Klein Eszter
Rendezte: Shiri Zsuzsa és Wizner Balázs
Producer: Shiri Zsuzsa és Wizner Balázs
Operatőr: Kiss Aurél
2. kamera: Shiri Zsuzsa
Archív kutatás: Stas Menzelevskyi
Szakmai konzulens: Varga Zsuzsanna
Vágó: Knapp Dávid, Politzer Péter, Wizner Balázs, Shiri Zsuzsa
Fényelés: Nagy Eszter
Hangi utómunka: Chris Allan
Zene: Jávori Ferenc (Alte Yiddishe Tanz, Jewish dance, Doyna, A yiddisher mame, Hora, Andante)
Grafika: Baranyai Júlia
Angol feliratok: Gergely Ágnes
A 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál ünnepélyes megnyitója 2021. november 9-én, kedden este 7-kor lesz a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában. A fesztivál honlapja IDE KATTINTVA elérhető, míg a Sábesz stikában adatlapját a fesztivál honlapján ITT találják.
A Sábesz stikában vetítési időpontjai:
– november 10. (szerda) 18 óra 30 perc, Művész Mozi, Buñuel terem
– november 14. (vasárnap) 14 óra, Toldi Mozi, Nagyterem
(Fotók: képkockák a filmből)
