Michelle Obama unokatestvére lett a világ fekete zsidóinak vezető rabbija

2020. Január 13. / 10:38


Michelle Obama unokatestvére lett a világ fekete zsidóinak vezető rabbija

Sokan nem tudják, hogy az egykori First Lady, Michelle Obama unokatestvére, Capers C. Funnye Jr. több mint harminc éve betért a zsidóságba, és jó ideje rabbiként szolgál a  Beth Shalom B'nai Zaken etióp zsidó közösségben Chicagoban. A rabbik nemzetközi zsidó tanácsa (International Israelite Board of Rabbis – IIBR) most őt nevezte ki a világ fekete zsidó közösségeinek vezetőjévé.


Capers C. Funnye Jr. 1952-ben született a dél karolinai Georgetownban. A Harvard Egyetem diákjaként, a hetvenes években kezdett érdeklődni a judaizmus iránt, majd hivatalosan is betért a zsidóságba. 1985-ben kezdett szolgálni rabbihelyettesként a chicagoi  Beth Shalom B'nai Zaken zsinagógában, ahol 1996-ban lett hivatalosan is rabbi. A chicagói Beth Shalom az Egyesült Államok egyik legnagyobb fekete zsidó közössége, mintegy 200 tagja van. 

fek.jpegAz elnökkel és a First Ladyvel

A fekete rabbi mintegy 16 éve vesz részt a rabbik nemzetközi tanácsának (International Israelite Board of Rabbis – IIBR) munkájában, ahol egykori mesterének, Levi Ben Levy rabbinak a nyomdokaiba lépett. A testület most őt nevezte ki a világ fekete zsidó közösségeinek képviselőjévé, munkája elsősorban Dél-Afrikába, Nigériába, Ugandába és a Karib-térségbe szólítja. Feladatai közé tartozik a judeoafrikai közösségekkel való párbeszéd az Egyesült Államokban és Európában is. 

fek1.jpegNetanjahu miniszterelnökkel

Mint Capers Funnye rabbi nyilatkozta, „a világban sok fekete zsidó él, nem vagyunk marginális, elkülönülő csoport a zsidóságon belül”. Hozzátette: „zsidók vagyunk a Tóra vezérlete alatt".

(A Coolamnews cikke alapján.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Pápa: Purim a zsinagógában
2024. Március 12. / 15:07

Pápa: Purim a zsinagógában