Meghívó! – Ünnepeljük együtt Schöner Alfréd főrabbi aranydiplomáját!

2024. Január 11. / 14:10


Meghívó! – Ünnepeljük együtt Schöner Alfréd főrabbi aranydiplomáját!

Ritka és felemelő esemény helyszíne lesz a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagóga 2024. január 14-én, vasárnap délután 5 órától: ekkor ünnepelhetjük dr. Schöner Alfréd rabbivá avatásának 50. évfordulóját. 

Az ünnepi rendezvényen beszédet mond
 • dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke;
 • Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, a Mazsihisz alelnöke;
 • dr. Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) megbízott rektora.

Közreműködik:
Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora.

Közösségünk minden tagját szeretettel invitáljuk erre a nem mindennapi rendezvényre, hiszen dr. Schöner Alfréd a több évtizedes rabbinikus szolgálata, az OR-ZSE élén végzett rektori tevékenysége, tudományos munkássága, s nem utolsó sorban tudása, bölcsessége és szeretetteli személyisége jelentős hatást gyakorolt a neológ zsidó közösségre és az elmúlt évtizedekben diplomát szerzett rabbik generációira.

Találkozzunk a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában minél többen, hogy személyes jelenlétünkkel fejezhessük ki a főrabbi iránt érzett szeretetünket és megbecsülésünket!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek