„Ha az lehetek, aki vagyok” – Anne Frank vándorkiállítás Nagykanizsán

2026. Február 05. / 11:09


„Ha az lehetek, aki vagyok” – Anne Frank vándorkiállítás Nagykanizsán

A Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum adott otthont a „Ha az lehetek, aki vagyok” című Anne Frank vándorkiállítás megnyitójának. A tárlat a holokauszt áldozatainak emléke előtt tiszteleg, és különös hangsúlyt fektet a fiatal generáció megszólítására, bevonására.

Az ünnepélyes megnyitó méltóságteljes, elmélyült légkörben zajlott. A jelen lévő diákok és pedagógusok figyelmes, néma csendben hallgatták végig az elhangzó előadásokat és személyes történeteket. A helyi vonatkozásokkal kiegészített visszaemlékezések sokakban mély érzelmeket váltottak ki: a hallgatóság részéről több alkalommal könnyekkel kísért csend jelezte az üzenet súlyát.

shm_3703-2.jpg

A vándorkiállítás az Anne Frank Ház szervezésében járja az országot, és a tragikus sorsú, fiatal lány életén, valamint világhírű naplóján keresztül mutatja be a holokauszt történetét. A kanizsai megnyitón három középiskola diákjai vettek részt, ami jól mutatja, hogy a tárlat valódi párbeszédet indított el a fiatalok körében.

shm_3721-2.jpg

A nemzetközi holokauszt-emléknaphoz kapcsolódó eseményen beszédet mondott Lévai Ibolya, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke, aki a kanizsai zsidóság sorsáról, valamint az emlékezés továbbadásának felelősségéről beszélt.

„Fontos nekünk, másodgenerációsoknak átvenni ezt a szerepet: nekünk beszélni, nekünk közvetíteni, nekünk magyarázni – és ha kell, megfogni a gyerekek kezét, vagy lemenni az ő szintjükre, vagy felemelkedni hozzájuk. Hogy értsék és megértsék: minden a szavakkal kezdődött, és hogy mi az ő felelősségük, mi a mi felelősségünk” – fogalmazott.

A kiállítás egyik különlegessége, hogy a későbbi napokban maguk a diákok tartanak tárlatvezetéseket diáktársaik számára. Ez a fajta aktív részvétel az ismeretátadáson kívül személyesebb kapcsolódást is lehetővé tesz, segítve, hogy a fiatalok jobban megértsék, mi vezetett a holokauszthoz, és magukkal vigyék az elpusztítottak emlékét egy olyan jövőbe, ahol a múlt borzalmai nem ismétlődhetnek meg. Az emlékezés így nem csupán múltidézés, hanem jelen idejű felelősségvállalás is.

shm_3689-2.jpg

A program szervezője, Király Beatrix  elmondta, hogy a holokauszttal kiemelten kellene foglalkozni, de napjainkban a diákok már kevésbé érdeklődnek e téma iránt. Szerinte a diáktárlatvezetés személyesebb és befogadhatóbb formája segíthet abban, hogy közelebb hozza a fiatalok számára a történteket, és jobban megértsék, miért elengedhetetlen, hogy újra és újra beszéljünk a történelem ezen sötét fejezetéről.

shm_3738-2.jpg

A tárlat a történelmi ismeretek közvetítésén túl erkölcsi és társadalmi kérdéseket is felvet: a kirekesztés veszélyeiről, az elfogadás fontosságáról és az emlékezés felelősségéről mesél. Anne Frank története ma is érvényes üzenetet hordoz – különösen egy olyan korban, amikor az előítéletek és a gyűlöletbeszéd új formákban jelennek meg.

shm_3730-2.jpg

A „Ha az lehetek, aki vagyok” című vándorkiállítás egy hónapon keresztül látogatható a Nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Technikum aulájában, hétköznapokon 8 és 14 óra között, előzetes bejelentkezést követően.

Lévai Ibolya beszámolója alapján írta: Zucker-Kertész Lilla
Fotók: Kanizsa Médiaház

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
A nevetés, mint gyógyír – a zsidó vicc természete
Zsidó világ
Hanuka 2025 / 5786 – ünnepi programkavalkád
Hírek a zsidó világból
Dokumentumfilmet készítenek a zsidó sakklegendáról, Polgár Juditról