Mazsihisz elnök: A Pécsi zsinagógában otthont lelhet mindenki, mert mindig szívesen látott vendég

Több százan emlékeztek hétfő délelőtt a pécsi zsinagóga 150 évvel ezelőtti felavatására Az eseményen beszédet mondott Schönberger András pécsi főrabbi, Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke és Heisler András a Mazsihisz elnöke.

Schönberger András pécsi főrabbi úgy fogalmazott, vasárnap még arról emlékeztek meg a zsidók böjttel, hogy ledőltek Jeruzsálem falai (Jeruzsálem bukásának és a Szent Jeruzsálemi Templom megsemmisítésének napja), ám a hétfői nap örömteli. Eljöttünk, hogy emlékezzünk arra, hogy körülbelül öt generációval ezelőtt élt ebben a városban egy olyan közösség, amely képes volt és akart is egy ilyen csodálatos épületet felépíteni.

A délutáni programok során Gáti Oszkár színművész részleteket olvasott fel Lőw Lipót 19. századi rabbi eredeti beszédéből, ami 1869-ben hangzott el az épület felszentelésén. Nógrádi Gergely pedig kántorként működött közre. A délutáni programban, a hitközség dísztermében Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke is felszólalt, majd különböző szemelvények hangzottak el a pécsi zsidóság történetéből Hábel János, Schweitzer Gábor, Vörös István Károly és Nagy Mariann előadásában.

Az alábbiakban Heisler András, a Mazsihisz elnökének az eseményen elhangzott beszédét olvashatják.

„Imádság házának neveztessék minden népek számára” – ez áll héberül a Pécs központi terén magasodó, idén 150 éves neológ zsinagóga homlokzatán. Ézsaiás próféta mondata, a neológia számára fontos prófétai idézet, nem véletlen, hogy sok másik zsinagóga homlokzatát is hasonló felirat díszíti határon innen és túl. Sokak szerint ezt a mondatot a neológia prófétai eredetű jelmondataként is lehet tekinteni. 

Jelmondatokban az információs forradalom korában nincs hiányunk. A Mazsihisz megújulását is jelző, „a változó világra nyitott sokszínű zsidóság” szlogenünk tartalmilag közel áll Ézsaiás próféta emblematikus mondatához. Mindkettő azt hirdeti, hogy itthon vagyunk Magyarországon. Ti, pécsiek pedig itthon vagytok Dél-Dunántúl fővárosának központi terén, a Kossuth téren, itthon vagytok, mikor egy sörre leültök az építészetileg Gázi Kászim Pasa dzsámija uralta Széchenyi-téren, itthon vagytok, mikor a nyári hőségben megpihentek a XII. századi alapokra épített Székesegyház előtti tér hűs fái alatt, s itthon vagytok, mikor kirándulni, vagy éppen szerelmeskedni indultok a parkokkal, barlangokkal és arborétummal díszített Tettye festői környezete felé. Háromszor három hetet éltem Pécsen. Nem nagy idő, de arra alkalmas, hogy az egykori tinédzser emlékei személyesebbé tegyék számomra a város szerkezetét. 

A Pécsi zsinagógában otthont lelhet mindenki, mert mindig szívesen látott vendég. Isten házának kapuja "minden népek számára" örökké nyitva áll. Nyitva a Pécsi Zsidó Hitközség tagjai számára, nyitva a zsidók, a félzsidók, a negyedzsidók és az értékeinket tiszteletben tartó nem zsidók számára is. Az épület 150 éve várja falai közé Pécs polgárait.

Tudjuk, 75 éve már gyakran magányos a nagy zsinagóga. Elvesztette hívei nagy részét, elvesztette azokat, akiket 1944 nyár elején Auschwitzba vittek, meggyilkolni. A próféta szavai nekünk, neológ zsidóknak a magyarrá válás ígéretét hordozták, majd 75 esztendeje, pontosan a 150 év félidejében eltűntek, füstté váltak azok, akik azt hitték, örökre otthonra leltek a pécsi Kossuth téren, akik zsinagógájának homlokzatára a befogadás, a szinte korlátlan befogadás prófétai szavait írták. Igen, ők örökre eltűntek. A zsinagógának azonban ma is van közössége, de az épület méretéből és központi elhelyezkedéséből látszik, valamikor más méretű közösségre tervezték. Pécs büszke zsidó polgárai ide akarták befogadni szimbolikusan minden népeket, virtuálisan az egész világot, vagy legalábbis a világ szebbik, örök eszmei értékeket képviselő részét. 

Mégis, élünk és itt vagyunk. Pécs nagyváros, a történelem dacára, mára is erős zsidó hitközsége maradt. A zsinagóga áll és nagyobb ünnepeken kinyitja ódon kapuit. Minden évben kihallatszik falai közül a Kol Nidré feloldozó dallama a város polgárai és talán a Mindenható felé. Maguk a falak azonban, amíg állnak, mindig egy másik időszakra emlékeztetnek majd. 

Érvényes-e még mindazok után az, ami ennek a zsinagógának a 75. fennállási évében történt, amit a homlokzata hirdet? Gondolhatunk-e még önmagunkra büszke magyar zsidóként azután is, hogy a város elengedte lakóit a halálba? Lehetünk-e továbbra is büszke magyar neológ zsidók ma, a 150. évfordulón? Lehet-e a homlokzat üzenete a mi mostani közösségünk öröksége? 

Talán érteni fogják, ha a válaszomat egy név említésével kezdem: Schweitzer József. Az egykori országos főrabbi, a budapesti Rabbiszeminárium igazgatója itt teljesített évtizedeken át szolgálatot – már a pusztítás után. A magyar kultúra tántoríthatatlan híveként, Scheiber Sándor tanítványaként – aki magyar irodalomtörténész-filológusként, Arany-kutató és rajongóként latin aktorok műveit fejből éppen úgy idézte, ahogy a Talmudot – otthona volt a világkultúra és kitüntetetten a magyar, miközben az Egyetlen Istent szolgálta, senki mást. A neológia üzenete és hite fennmaradt Bennük, a történelmi tragédia ellenére. Hitték, hogy a magyar nép és ez a város visszafogadja meggyilkolt polgárai emlékét és otthont kínál benne a kitaszítottaknak.

Nekünk, zsidó vezetőknek pedig az a dolgunk, hogy nyitottan forduljunk a magyar társadalom tagjai felé, ragaszkodjunk őseink életútjának hiteles emlékeihez, tartsuk meg mindazon értékeinket, melyekkel képesek voltunk hozzájárulni Magyarország boldogulásához, őrizzük tradícióinkat, a judaizmus ezerarcú szépségét és önálló, független véleményalkotásunkkal szerezzük vissza azt a közösségi büszkeségünket, melyet a történelem megpróbált elvenni tőlünk.

A pécsi zsinagóga itt áll 150 éve, mementóként minden népek számára és itt áll akkor is, amikor, imáinkban a monoteizmus első megfogalmazását minden nap megismételjük,

", “Halld Izrael! Az Örökkévaló, a mi Istenünk az Örökkévaló egyetlenegy!”

 A pécsi zsinagóga Feszl Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót tervei alapján épült, 1869. július 22-én avatták fel. A műemlék Pécs egyetlen és egyben Dunántúl legnagyobb zsinagógája. A Pécsi Zsidó Hitközség egy éve készült a különleges jubileumra, szerették volna most is ugyanazt az ünnepséget megtartani mint 150 évvel ezelőtt, de hamar rájöttek, hogy egy körülbelül hatórás ünnepség ma már nem kivitelezhető.