Lőw Lipót és öröksége Szegeden – konferencia és emlékkiállítás

Löw Lipót és öröksége címmel rendeztek a Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében emlékkonferenciát és kiállítást a neves szegedi rabbi születésnek 210. évfordulója és a Hitközség fennállásnak 240. évfordulója kapcsán, a hitközség Gutenberg utcai székházában május 20-án. Lőw Lipót, majd fia Immánuel 94 éven át, 1850-től 1944-ig szolgálták Szeged zsidó közösségét. 

Az eseményen Pataricza Dóra történésznek és Oszkó Ágnes Ivett művészettörténésznek Löw Immánuel-, Szentgyörgyi Anna projektmenedzsernek Löw Lipót-emlékplakettet adott át Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke. Pataricza Dóra online jelentkezett be Turkuból és tartotta meg előadását Szeged zsidó építészeti hagyományairól. 

Az eseményt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke nyitotta meg. Az alábbiakban a megnyitón elhangzott beszédet olvashatják teljes terjedelmében.

Egy rabbit soha nem kinevezése, hanem tudása és hitelessége képes a közösség valódi szellemi vezetőjévé tenni.

Mindenekelőtt örömömet fejezem ki, hogy végre nem az online tér szűken keretezett, kicsit személytelen világában, hanem személyesen tudunk találkozni és megemlékezni az 1811. május 22-én, idén pontosan 210 esztendeje született Lőw Lipótról, születési nevén Júda Leib Lőw-ről. Örömöm kétszeres, hiszen éppen most, amikor a magyarországi neológia súlyos közéleti támadások alatt áll, amikor vannak egyesek, akik felekezeti státuszunkat, mások zsidó létünket kérdőjelezik meg, akkor nem csak az évforduló teszi aktuálissa a Lőw Lipótról szóló emlékezést, hanem munkássága kapcsán aktuális üzeneteket kapunk egy egészen kiváló és különleges embertől, Nagykanizsa, Pápa, majd Szeged rabbijától.

Tudom, történelmietlen amikor a „mi lett volna ha” kérdésére próbálunk válaszokat keresni. A mai konferencia előadóinak listáját látva biztos vagyok abban, hogy sok komoly, tudományos igénnyel megfogalmazott előadást fogunk hallani Lőw Lipótról, munkásságáról és koráról. Mégis veszem a bátorságot, s maradok tudománytalan – a tudományt hagyjuk a tudósokra, majd ők elmondják, azt, amit tudnak. Izgalmas kérdés, amennyiben mégis eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha Lőw Lipót köztünk lenne, hogyan viszonyulna az aktuális közéleti vitáinkhoz, a zsidó felekezetek közötti konfliktusokhoz?   A következő néhány percben ezzel a fikcióval próbálok meg néhány fontos tanulságot megfogalmazni.

Löw Lipót volt az első igazi modern rabbi. Igazi mester, aki egy új szellemi irányt jelölt ki a magyarországi zsidóság számára. Egyben az egyetemes magyar szellemiség jelentős alakja abban a korban, amikor zsidók és nem zsidók oly’ termékeny szövetsége Magyarországot a modernitás sínpárjára irányította. Egyszerre volt jelentős történelmi szereplő (a 48-as forradalmi honvédség első tábori rabbija), a zsidó tudományosság és művelődés elindítója: olyan személyiség, aki máig érvényes hatállyal irányt szabott a magyar zsidóságnak.

Mi volt a célja Lőw Lipótnak? Úgy fogalmazott, hogy elsősorban a magyarországi zsidóság fennmaradásának, kibontakozásának, előrehaladásának az ügye.

S mit fogalmazott meg 130 évvel később a Mazsihisz 21. századi vezetése: a zsidóság fennmaradásának, kibontakozásának és a közösség fejlődésének stratégiáját. Lőw Lipót a modernizációt és az integrációt e cél leghatékonyabb, legcélravezetőbb eszközének vélte. Szemben állt mindazokkal, akik az akkor divatossá vált kikeresztelkedést javasolták, és mindazokkal is, akik a befelé fordulást támogatták; úgy vélte, egyszerre kell megmaradni a hagyományos alapoknál és élni a modernizáció értékeivel. Lőw ezzel a neológia alapjait fektette le. Mai szlogenünket, a változó világra nyitott zsidóságról akár használhatta volna Lőw is. A főrabbi és elvrokonai mindig "arra törekedtek, hogy a zsidó vallás törvényeit összhangba hozzák a polgárosodás követelményeivel, de arra mindig ügyeltek, hogy ezeket a reformokat a zsidó hagyományon belül hajtsák végre". Ha Lőw Lipót ma köztünk lenne, akkor most, a május 30-i Mazsihisz közgyűlésen bizonyára egyhangú felkiáltással kapná meg az Országos Főrabbi címet.  Egyedül az általa annyira szorgalmazott emancipációval nem tudunk már mit kezdeni, hiszen az 1867-ben már megtörtént, ő vezette a mozgalmat egészen addig, amíg el nem érték céljukat: 1867 -ben az országgyűlés  kimondta a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítását. Az, hogy ma beszélhetünk Fidesz közeli zsidó felekezetről, meg beszélhetünk nem Fidesz közeliről, tulajdonképpen Lőw Lipótnak és emancipációs mozgalmának köszönhető, s milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy ma egy kormányközelivé emancipálódott mozgalom Lőw Lipótot hezitálás nélkül kergetné el a zsidó közösség éléről. Legyen ez az első tanulságunk.

Lőw Lipót Cerna Horán, egy piciny morvaországi faluban született. Monarchián belül ugyan, de anyanyelve a jiddis volt, amihez hamar hozzátanulta a cseh és a német nyelvet. Magyarul egyáltalán nem tudott, azt csak később tanulta meg, mégis magyar nyelvű prédikációi a legékesebb magyarsággal szólították meg a hallgatókat.  A szónok, aki néhány évvel korábban még egyetlen szót sem tudott magyarul, 1848-ban már egy veszprémi borbélymester szerint „oly tiszta magyarsággal adá elő dicső szónoklatát, mintha legnagyobb magyar faj lett volna”. Első magyar nyelvű prédikációja 1845 -ben jelent meg nyomtatott formában. S megint egy aktualitásba botlik az ember: a Mazsihisz egy német nyelven tanult, francia rabbicsaládból származó izraeli rabbit szeretett volna alkalmazni. A szándék meghiúsult, sokan a magyar nyelv aktuális hiánya miatt megkérdőjelezték a jelentkező alkalmasságát. A második tanulságot pedig érdemes levonni: idegen országból érkezőt nem anyanyelve, hanem tehetsége alapján kell mérlegre tenni.

Lőw mélyreható történelmi , teológiai  és esztétikai  ismereteit a zsidó szertartásrend modern alapokon nyugvó megújításának szolgálatába állította. Magyarország  egyik legismertebb prédikátoraként részt vett szinte minden hazafias ünnepségen és zsinagóga-felszentelésen. 1870 -ben adta ki magyar nyelvű prédikációit, ez volt az első zsidó prédikációgyűjtemény, ami magyarul megjelent. Lőw beszédéiben egyesek szerint egyesítette a keresztény prédikáció alapos, logikus felépítését a bonyolult haggadai elbeszélések szellemes elemzésével. 

Tanulmányai, a halach ától felölelték a zsidóság teljes talmud  utáni történetét. A zsidó élet és jog fejlődésének a halacha irodalma alapján kívánt irányt szabni. Mindig igyekezett a zsidóság érdekében megcáfolni azt a nézetet, mely szerint a zsidó vallás erkölcsi és szokásrendszere változatlan maradt a németországi reformáció  kezdetéig. Legfontosabb régészeti tanulmányait és válaszait azzal a céllal írta, hogy bizonyítsa a zsidó intézmények fejlődését és sok esetben, hogy kimutassa más népek szokásainak hatását. Lőw Lipót kiváló szónoki képességeivel és tudásával minden közéleti támadástól meg tudná ma is védeni a Mazsihisz közösségét. A zsidó vallás szüntelen fejlődése ugyanis nyomon követhető. 

Gondoljanak csak bele, a Tóra által megkövetelt parancsok teljesítéséhez képest micsoda fejlődés volt a középkor egyik legnagyobb Tóra tudósának, Maimonidésznek törvényei, majd milyen érdekes fejlődést mutatott a Joszef Káró által elkészített Sulchan Áruch (Terített Asztal), ami létrehozta a zsidóság vallásos egységét, rendet teremtve a korábbi vallásjogi döntések káoszában. A Lőw Lipót által vallott szokásjog tanításának a mai kor számára aktuális üzenete van. Harmadik tanulságunk szerint, aki nem hisz a zsidóság folytonos fejlődésében, az a zsidóság lényegét, a gondolkodás szabadságát tagadja meg.

Mélyreható teológiai, művészeti, kulturális ismeretei a haláláig a neológia szellemi vezetőjévé tette. Tisztelték, nem csak a zsidók, de a más vallásúak is. Tudása mellett ugyanis hitelességéhez nem férhetett kétség. S számomra ez is elgondolkoztató kérdés: vajon egy Lőw Lipótnak szüksége lenne-e cafrangra, kinevezésre, valamilyen titulusra, vagy bármi egyébre? Mert Lőw Lipót rangját ugyanúgy, mint Scheiber Sándor, vagy Schweitzer József társadalmi elismertségét nem a címek, hanem az a széleslátókörű elkötelezettség alapozta meg, amire ma is nagy szüksége van a Mazsihisznek. Május 30-án az országos főrabbi kinevezését fogja a közgyűlésünk jóváhagyni: a kinevezettnek bizonyára lesz még tennivalója ahhoz, hogy ha nem is Lőw Lipót szintjére, de annak irányába emelkedjék. Utolsó tanulságként talán ezt lehetne megfogalmazni: egy rabbit soha nem kinevezése, hanem tudása és hitelessége képes a közösség valódi szellemi vezetőjévé tenni.

Végül azt kívánom a konferencia valamennyi résztvevőjének – amikor minden figyelmünket az egészségért való aggódás köti le – kicsit Lőw Lipót távoli segítségével és a mai előadók értékes szavaival szellemileg gazdagabban és testileg is egészségben térjünk vissza a hétköznapok létküzdelmeihez.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket 

Igazi 21. századi élmény volt, amint Pataricza Dóra bemutatta a hallgatóságnak Finnországból a hitközség Baumhorn Lipót-tervezte épületét, amelynek dísztermében ültek, a Róth Manó-féle üvegablakokkal. 

Oszkó Ágnes Ivett a szegedi új zsinagóga szimbolikájáról beszélt. Löw Lipót munkásságával, beszédeivel, szerepével a zsidóság emancipációjában Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Zsidó Hitközség Rabbiságának igazgatója, Glässer Norbert, az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa és Zima András, az OR-ZSE egyetemi docense foglalkozott. 

A konferencia utolsó előadását kézzelfogható – jobban mondva megcsodálható – tárgyak uralták. A szegedi zsidósághoz, illetve Löw Lipóthoz kapcsolódó kegytárgyakat mutatott be Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója. A Löw Lipótnak ajándékozott serleget és Bibliát, valamint az emlékére kihímezett Tórapólyát felvételen tekinthették meg a résztvevők. A helyszínre hozták viszont az új zsinagóga közelmúltban felújított kegytárgyait. (Délmagyar.hu)