Európa elfeledett zsidó örökségei újra életre kelnek egy magyar fiatalnak köszönhetően az Instagramon

Épp az interneten keresgéltem érdekes, elhagyatott zsidó helyekről szóló hírek után, amikor rábukkantam a Times of Israel egyik cikkére, mely egy „Abandoned Jewish Memories” nevű, 16 ezres követőszámmal rendelkező Instagram-oldalt mutatott be. A különböző települések zsidó emlékhelyeiről szóló képek és megindító történeteik engem is elvarázsoltak. Csak később jöttem rá, hogy az oldal létrehozója nem más, mint Király Mátyás, akit az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hallgatójaként ismertem. Most vele készítettem interjút, hogy elmesélje, hogyan fedezte fel ezeket az elhagyatott helyeket és mi ösztönözte őt a projekt elindítására.

Hogyan indult az Abandoned Jewish Memories projekt, és mi inspirált arra, hogy régi zsidó temetőket és zsinagógákat dokumentálj?

Az OR–ZSE falai között töltött éveim során két tanárom, dr. Balogh István és dr. Oláh János – Emlékéből Fakadjon Áldás – hatására kezdtem foglalkozni a zsidó temetőkkel és a magyarországi zsidósággal. A zsidó közösséggel kapcsolatban gyakran van fehér folt az emberek fejében, ez ösztönzött, hogy később a BA szakdolgozatomat a pomázi zsidóságról írjam meg. Ebből adódott a kíváncsiságom a temetők iránt. Volt szerencsém édesapámmal együtt felfedezni és segíteni rendbe hozni az egykori pomázi hitközséghez tartozó budakalászi temetőt. Az egyik ottani család felemenőinek kutatása „csalt el” az első külföldi utamra a szlovákiai Sasvárra, ahol az első romos zsinagógát dokumentáltam. Ez motivált az oldalam létrehozására, és az utazásaim megosztására is.

A magyarországi temetőkön túl határon túli magyar helyekre és más európai városokba, például Krakkóba is ellátogattál. Melyek voltak a legemlékezetesebb helyszínek, és miért?

A legmeghatározóbb utam Ukrajnában volt. Az egykori Galícia temetői és zsinagógáinak meglátogatása közben új behatások értek, ennek a teljesen más világnak a tapasztalása új tudást adott, és egyúttal a szemléletemet is formálta. Egy másik különösen izgalmas találkozás a romániai Bukovinában, pontosan Botosániban ért.

A csaknem teljesen elpusztított régi temetőben állva, a sírkő törmelékek között héberül hangzó szavak ütötték meg a fülemet. Egy 60 év körüli bácsi, kezében egy literes sörrel, bicegve állt meg a temető szélén, majd shalom köszöntéssel üdvözölt.

Sasvár (Šaštín) romos zsinagógája.

Hiányos héber tudásommal csevegni kezdtünk, és kiderült, hogy ő azon csekély számú helyi zsidók egyike, aki innen alijázott Izraelbe. Jesivában tanult, közben a haifai kikötőben dolgozott, majd végül öt év után hazatért. Fantasztikus élmény volt számomra egy eltűnőben lévő, rendkívüli történelemre visszatekintő közösség egy tagjával beszélni a modern zsidó állam nyelvén. Zavarba ejtő utazás volt egyszerre múltba és jövőbe.

Milyen kihívásokkal szembesülsz a helyszínek felkeresésekor, például az állapotuk, a megközelíthetőségük vagy a helyi közösség fogadtatása szempontjából?

Egy nagyon pozitív példával tudok élni Marosvásárhely esetében, ahol baráti viszonyt alakítottam ki a helyi hitközséggel, akik szívélyesen segítenek, amikor arra járok. Természetesen sokszor ütköztem már nehézségekbe, például Alsópetény temetőjében, amely a kíváncsi szemek elől teljesen elzárva, egy erdős, kaszálatlan hegyoldalba van rejtve. Igazi ellenszenvvel nem szoktam találkozni, persze a gyanakvón méregető szemek sokszor megtalálnak.

Zsidó temető Szerednyében (Ukrajna területén).

Volt olyan helyszín, ami különösen megérintett?

Az egyik ukrán kisváros Busk település temetőjének gondos, de naiv faragásai egy mesevilágba röpítettek. Az egyszerű oroszlánok az elhunyt őreként néztek vissza rám, büszke kerubok és kecses madarak jelezték az egykori közösség szellemi képeit. Ezen a helyen ért egy megrendítő tapasztalás, itt találkoztam először a „holocaust by bullets” kifejezéssel, ugyanis itt a holokauszt alatt nem deportálásokkal és gázkamrákkal igyekeztek a zsidóságot elpusztítani, hanem az úgynevezett Einsatzgruppe csapatai lőtték tömegsírokba az egész közösséget a temető üres részén. Itt egy kutató csapat feltárta a tömegsírokat, és a visszatemetéskor – mivel nem emelték ki a halottakat kegyeleti és vallási okokból – jól látszódtak a 75 évvel ezelőtti tömegsírok helyei.

Milyen visszajelzéseket kapsz a követőidtől, akár magyaroktól, akár külföldiektől?

A követőim nagy része az Egyesült Államokban élő zsidó, de sokan vannak Izraelből és Európa szerte is. Természetesen a „követő” kifejezés így magyarul nem hangzik túl jól, de nagyon hálás vagyok azért a szeretetért és elismerő üzenetekért, amelyeket kapni szoktam. Ezek inspirálnak. Jó érzés, hogy több ízben is lehetőségem volt az utazásaim során fotókat küldeni Amerikába a leszármazottaknak, akik azt kérték, hogy keressem fel őseik rég elfeledett sírjait.

Gondolkodtál azon, hogy kiállítást, könyvet vagy egyéb formátumot készíts a fotóidból és történeteidből?

Analóg fotóim kiállítása tervben van, és egy könyv kiadása is. sokszor felmerült már, de az egyik ok az, ami miatt félretettem, az, hogy szeretnék eljutni Belorussziába, mivel az ottani zsidó emlékek számomra nem hiányozhatnak a munkámból. A másik, hogy még egyelőre nem talált meg a lehetőség.

Megrendítő nyomok a meggyilkolt zsidók emlékére Lviv városában.

Szerinted miért fontos a zsidó múlt és kultúra dokumentálása a mai világban?

Egy élő probléma tudja legjobban elmagyarázni, hogy miért fontos a dokumentáció. 2020-ban Lviv városába vitt az utam. Ott több fantasztikus, úgynevezett „Ghost sign” fedezhető fel, amely gyakorlatilag a jiddis nyelvű, régi zsidó boltok reklám szövegeit jelenti esetünkben. Ottjártamkor még el tudtam készíteni egy kalapbolt jiddisnyelvű reklámszövegéről ezt a fotót, mára viszont a tulajdonos eltűntette. Másrészt azokat, akik a zsidó történelem után érdeklődnek – éljen az illető akár a világ másik oldalán, származzon innen, vagy legyen alijázni vágyó fiatal –, ha a szívük, a kíváncsiságuk hajtja őket, én igyekszem segíteni és informálni őket ezzel az oldallal.

Király Mátyás Instagram oldala itt érhető el.

Zucker-Kertész Lilla írása