10.03. 18:01, kimenete: 10.04. 19:03 
Az őszi ünnepek két körmenettel végződnek, az egyik szukot utolsó napján van, a másik szimchát Torá ünnepén. Milyen mélyebb összefüggést találhatunk a két ünnep és a kétféle körmenet között? És miért éppen az évnek a legelején gyakoroljuk ezt a szokást, ráadásul éppen kétszer egymás után? E kérdésre igyekszik választ adni Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin újévi első számában.
Gazdag, őszi ünnepkörünk két látványos és látványosan hasonló motívummal végződik, melyek gyors egymásutánban követik egymást: hosáná rábá, azaz szukot hetedik, utolsó napja, és szimchát Torá körmenetei.
Mennyi közös vonás van e kettőben? A legfeltűnőbb, hogy mindkettő alkalom során elhagyjuk megszokott zsinagógai helyünket, és körmenettel [hákáfot] vesszük körül a bimát. Ráadásul mindkét alkalommal 7-7 kört teszünk meg.
Ha közelebbről is megvizsgáljuk azt a szöveget, amit ilyenkor mondunk, szintén átfedést tapasztalunk. Hosáná rábá napján ugyanis, akárcsak az azt megelőző szukoti napokon, amikor csak 1-1 kört tettünk a lulávcsokorral, a központi kifejezés a hosá ná [segíts meg]. (Ebből a szóból ered egyébként a magyarul is használatos hozsánna kifejezés.)
És hogy miért kérjük ilyenkor az Örökkévalót arra, hogy segítsen minket meg? Azért, mert „az ünnepnapon [Szukotkor] ítéltetünk meg a víz ügyében” (Misna, Ros Hásáná 1:2).
Valóban: tipikusan ebben az időszakban kezdődnek meg az esőzések. Nem kis ügynek számított ez egykor. Hiszen a Talmud Táánit [böjt] traktátusa szinte kizárólag arról szól, hogy pontosan mit tegyünk, ha nem esik az eső: böjtöljünk, kérjük a Teremtő irgalmát, hiszen ha nincsen eső, táplálék sem lesz.
És mit éneklünk a szimchát Torá-körmenetek során? Áná Hásém, Hosiá ná, vagyis – kérlek, Örökkévaló, segíts meg! Ismét előkerül tehát a segítségkérés témája. Egyezik tehát a körök formája, a körök száma, és a körök során mondott szöveg központi témája, legfontosabb kulcsszava is.
Különbségnek gondolhatnánk azonban azt, hogy míg hosáná rábákor a vízért szól az ima, addig szimchát Torá napján a Tóra tanulásáért. Aki azonban ismeri a zsidó hagyományt, az jól tudja, hogy ez a kettő korántsem távoli fogalmak. Maga Jesájá próféta volt az, aki először hasonlította a Tórát vízhez (ld. Jesájá 55:1, Szuká 52b).
Milyen mélyebb összefüggést találhatunk a két ünnep és a kétféle körmenet között? És miért éppen az évnek a legelején gyakoroljuk ezt a szokást, ráadásul éppen kétszer egymás után?
Az új év egy új kezdet. Ahogyan ros chodes, az új hónap is állandó megújulási lehetőséget biztosít mindannyiunk számára, ugyanúgy ros hásáná is, de jóval jelentősebb mértékben. Az egész év ilyenkor kerül „megtervezésre”. Ahogyan a Teremtő Gondviselése megformálja a jövőnket, ugyanúgy mi is igyekszünk ezt tenni itt lent, a földön.
Ennek egyik része az, hogy „elhagyjuk a komfortzónánkat”. Az egész évben csakis ilyenkor imádkozunk a zsinagógában úgy, hogy nem a saját helyünkön vagyunk.
Annak ellenére, hogy az állandó helyről való imádkozás évközben különleges érdemnek számít, melyet Ábrahám ősatyánktól tanulunk (ld. Beráchot 6b, Mózes 1., 19:27 alapján), ilyenkor egy másik érdemre hagyatkozunk: a közösség érdemére. Mindnyájan egyetlen nagy kört formálunk, melyben még közelebb kerülünk egymáshoz mint szoktunk.
Hogyan használhatjuk ki az új évben rejlő különleges lehetőséget? Azáltal, hogy elhagyjuk a helyünket, vagyis a megszokott rutinunkat. Megértjük, hogy bármennyire is „rendben” vagyunk, az új évben még újabb lehetőségek rejlenek a szellemi fejlődésünkre.
És mi az, ami ezt a fejlődést megvalósíthatja? Egyrészt az, ha csatlakozunk a közösséghez, feloldódunk benne. A körben mindnyájan egyenlők vagyunk.
Binjomin rabbi okfejtését teljes terjedelmében ez Omek magazinban olvashatják el.
