Van-e börtön a Bibliában? A menedékvárosokról – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 20 óra 04 perckor köszönt be, a királynő holnap este 21 óra 16 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Mátot-Mászé hetiszakaszt olvassuk fel a zsinagógákban.

A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A Mózes negyedik könyvét záró hetiszakaszban különösen hangsúllyal esik szó a menedékvárosokról, amelyeket a Tóra igazságszolgáltatása a gondatlan bűnelkövetőknek talált ki és amelyek a felelősségvállalás, a védelem és a remény összekapcsolódásának helyei voltak.

Mielőtt Mózes meghal, pár alapvető dolgot tisztáznia kell még Isten kérésére a leendő ország társadalmi berendezkedésével kapcsolatban. Az egyik legfontosabb kérdés ezek közül a pusztító felelőtlenség büntetése. Arról rendelkezik Isten, mi legyen azokkal, akik szándékuk ellenére emberi életet oltanak ki. A szándékos emberölés a legirtózatosabb, jóvátehetetlen bűn és a Tóra a legsúlyosabb büntetést rója ki rá. Az, aki figyelmetlenségből gyilkolt, más megítélés alá esik, de ez nem jelent felmentést. A börtönbüntetés egy sajátos formáját róják ki rájuk.

A szöveg menedékvárosokat jelöl ki Izrael földjén, oda kell menniük azoknak, akik hanyagságukkal elvették mások életét. Ez egyfelől védelem, mint Káin számára Káin-bélyeg volt, azt szolgálja, hogy a rokonok ne bánthassák a bűnösöket, ne állhassanak bosszút a védett város falain belül. Az önbíráskodó önkényesség helyébe a jogot lépteti. A menedékváros valódi élettér, amelyet ugyan nem szabad elhagyni – ha mégis megteszi az ember, kiszolgáltatja magát a vérbosszú lehetőségének -, de mégsem szűkös börtöncella. A méltóság lehetőségét megőrzi, mégis esélyt és reményt ad: amikor fordul Isten rendelésére az idő kereke, a hivatalában lévő főpap halálakor. Az, ha valaki nem akart ölni, kevés. Nem bántani embertársainkat nem elég a sorsuk iránti puszta közöny, hogy külön ártani nem szeretnénk neki. Törekednünk kell arra, hogy bajuk ne essék, ennek kell lennie a legfőbb törekvésünknek. Aki menedékvárosban, tágas börtönben van, az bűnös, de bizonyosan menthető (Azt, hogy mi számít szándéktalan emberölésnek, mi valóban kivédhetetlen vis maiornak, a zsidó jogi hagyomány alaposan körbejárja) Alighanem ez a „szabadságvesztés” legméltányosabb” formája. Ezenkívül csak egy bibliai börtön ismeretes, Potifáré, ahol József ül, akinek története során minden mélységet meg kell járnia. De Potifár nem zsidó, az ő börtöne nem zsidó megoldás. Hasonló elven működik a hetiszakaszoknak, amelyeket most olvasunk, a nőkre vonatkozó része. Ha nő tesz fogadalmat, férje, hajadon korában

édesapja feloldozhatja alóla, a férfiak fogalma alól azonban nincs felmentés. Olyan, mintha a nőkért más vállalna felelősséget, mintha maguk nem lennének képesek rá, ami lehet bosszantó, mégis: a törvény védi a nőket. Nem előírja, csak megállapítja, hogy a nők nem urai még saját maguknak és addig, amíg ez így van, különleges védelem illeti őket, mint általában a kiszolgáltatottakat. Amikor majd nem lesz így – hogy mikor, azt az emberi társadalom alakulása dönti majd el –, akkor már nem lesz ok erre a különleges védelemre. Rúben és Gád törzsei is úgy vívják ki szabadságukat, önrendelkezésüket Mózestől, hogy felelősséget vállalnak másokért, a maradék törzsekért: megengedik nekik, hogy Izraelen kívül telepedjenek le azzal a feltétellel, hogy segítenek elfoglalni az országot „háluc”-okként, a szöveg ezt a későbbi cionista elnevezést alkalmazza rájuk. Szabadság és felelősség bonyolult összefüggéseire láthatunk rá a mostani hetiszakaszokban, amelyek lezárják Mózes IV. könyvét.

Békés szombatot kívánunk!