Egyedül nem megy: a boldogság parancsa – Jó szombatot!

2021. Augusztus 06. / 17:03


Egyedül nem megy: a boldogság parancsa – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 7 óra 53 perckor köszönt be, a királynő holnap este 9 óra 02 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a „Reé” hetiszakaszt ((Mózes 5. 11:26–16:17.) olvassuk. Minden kedves olvasónknak jó szombatot kívánunk!

A nagy hászid tanító, a breszlovi Náhmán rabbi szerint a legnagyobb „micva”, a legfőbb jótett és a legfontosabb parancs boldognak lenni. A Tóra olyan, mint egy házibuli vagy egy utcabál forgatókönyve: csak társaságban tudja elképzelni a boldogságot. Mintha csak együtt lehetnénk boldogok.

A mostani hetiszakaszban fordul elő messze a legtöbbször a szimhá szó, amely örömöt, boldogságot jelent. Izrael ünnepnapjairól van szó, azokról az időszakokról, amikor mindenki felmegy Jeruzsálembe, mindenki együtt szolgálja Istent, valóban hatalmas utcabállá, népünnepéllyé téve Isten szolgálatát. Amikor ezekről az alkalmakról van szó, a Tóra mindig külön szól, hogy el ne felejtsünk örülni, jól érezni magunkat.

Mind éreztük már úgy, mintha a zsidóság tele lenne gyásznapokkal, kötelező, érthetetlen, unalmas szertartásokkal, a legfőbb kérdése az lenne, mikor, kinek és mit tiltanak meg a rabbik, ha tehetik és mintha az egész célja a spontán életöröm gondos elfojtása volna, a híres zsidóviccbeli Kohn és Grün pedig évezredek óta azon agyalnának, hogy játszhatnák ki valahogy a szombatot, ehetnének végre oldalast hosszúnapon és milyen frappánsággal vágják ki magukat, ha lebuknak (kérdeztem én, hogy hívják azt a halat?).

Mózes pedig utolsó beszédében, az ötödik könyvben emlegeti a legtöbbet a boldogságot az egész Tórában. Úgy tűnik, ez hosszú élete minden tapasztalatának összefoglalása: Isten közelsége, az ünnep boldogság és a boldogság természetes közege a közösség. Amikor jól akarjuk magunkat érezni, „kimozdulunk”, „emberek közé megyünk”. Amikor imádkozni kezdünk, kimozdulunk a gyakorlati ügymenetből, elkezdünk befelé figyelni, és emberek közé megyünk, ha tehetjük, a zsinagógába. Ahol a legsűrűbben azt a zsoltárkompozíciót énekeljük, amely úgy kezdődik, hogy „boldogok, akik házadban tartózkodnak”. Boldogok, akik elmennek, Isten naponta háromszor megrendezett házibulijába.

Járt a Frankel Zsinagóga közösségébe egy makacsul derűs öregúr, túl a 90-en. Egyedül élt, de volt társasága – több nemzedéknyi – a Lukács uszodában, az étteremben, ahová járt és a zsinagógában is. A hozzá hasonló hűségesek állandó jelenléte teszi a városi tereket otthonokká.

A halála után emléktáblát emeltek neki, amelyen az áll: köszönjük, hogy a családod lehettünk évtizedeken át. Mi tartozunk nekik köszönettel, mert azon túl, hogy mi voltunk az ő tág családjuk, ők, az ilyen emberek azok, akik családdá, közösséggé tettek minket. És az ilyen emberek elég tapintatosak ahhoz, hogy ne vigyék magukkal az otthonosságukat. Tudta, amit Mózes is, a legfőbb életszabályok egyikét: legyen rá gondod, hogy mielőtt elmész, tedd magad feleslegessé. Távozz üres kézzel, könnyedén, úgy is hagyhatsz magad után családot, ha egyedül vagy is. Maradjon utánad Isten házában – a közösségeidben – boldogság.

Mert erős a szerelem, mint a halál az Énekek Éneke kulcsmondata szerint. A legnagyobb jótett és kötelesség boldognak lenni, mert a boldogság kiárad, nem tudjuk magunkban tartani, összekapcsol, szinte magától közösséget teremt.

Ezért mondunk áldást az első virágzó gyümölcsfákra tavasszal, Niszán havában, áldást az óceán felfoghatatlan, fenséges végtelenségére, a szivárványra, a zsidó és nem zsidó bölcsekre, ha csak megpillanthatjuk őket. Azért, mert nem tudunk betelni azzal, hogy élünk.

Jó szombatot!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek