Ünnepélyes hangulatban zajlott le a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) által immár negyedik alkalommal kiírt Micve témájú alkotói pályázat eredményhirdetése a Rumbach zsinagógában.
A zsinagóga falai megteltek jókedvvel, amikor a nagysikerű díjátadón a Hamsa zenekar fantasztikus előadása kápráztatta el a nézőket, a gyerekek együtt táncoltak és énekeltek az előadókkal.






A pályázatra három korosztályban jelentkezhettek a diákok, és még a legkisebbek – az óvodások – is külön kategóriában versenyeztek. A díjakat ünnepélyes keretek között Mester Tamás, a BZSH elnöke - Mazsihisz alelnöke, valamint Kunos Péter, a Mazsihisz–BZSH ügyvezető igazgatója adták át a boldog nyerteseknek és résztvevőknek.
A legkisebbek kreatív munkái különösen meghatóak voltak – a zsűri szívét elrabolták. Az óvodás nyertesek:
🥇 Zéman-Peske Roxána
🥈 Nagy Zoé
🥉 Peleg Abigél
Az alsós diákok képregényeket készítettek – és bizony fantasztikus rajzok és ötletek születtek!
🏆 Erdősi Rebeka
🥈 Mayer Sára
🥉 Ben Simon Mia
🎖️ Különdíj: Navon Yarin
A felső tagozatosok már komolyabb hangvételű esszékkel neveztek:
🏆 Czink Benjámin
🥈 Gulyás Milán
🥉 Kovács Olivér
🎖️ Különdíj: Volly Gergő
A legnagyobbak, a gimnazisták, csapatban dolgozva egy filmet készítettek, amely elnyerte a zsűri elismerését:
🎬 A 10.b osztály győztes csapata: Cziráki-Gál Milán, Gerő Hanna, Nagy Lauretta Rozina és Szabó Nóra Emese






Szívből gratulálunk minden helyezettnek és indulónak, valamint hálás köszönet illeti a felkészítő tanárokat és óvodapedagógusokat, intézményvezetőket a munkáért és támogatásért!
Továbbá hálás köszönet illeti a lelkes szervezőket – Peremiczky Szilviát és Kiss Henriettet –, a Rumbach zsinagóga elhivatott csapatát, valamint a Mazsihisz munkatársait, akik szívvel-lélekkel dolgoztak azon, hogy a gyerekek valóban felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak. A délutánt egy finom, közös süteményezés zárta az előtérben.
Fotók: Ritter Doron / Mazsihisz
Zucker-Kertész Lilla
