Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 7. rész – Örkényi Strasser István

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. A válogatás vállaltan szubjektív lesz, de talán idővel kialakul benne valamilyen rendszer.

Örkényi Strasser István, a tragikus véget ért kitűnő szobrász 1911. február 6-án született Szentesen. 

„Rólam már kölyökkoromban azt mondták a szomszédok, hogy elveszett ember leszek… Ezt a feltevésüket arra alapították, hogy sárból, agyagból szobrokat gyúrtam, téglákat faragtam” – vallott a Ritter Aladár által készített interjúban, amely a Képes Családi Lapokban jelent meg 1942-ben.

Tehetsége ezen túlmenően is korán megmutatkozott, a várostól kapott ösztöndíj segítségével végezte el 1932–1933-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolát.

1935-től állította ki a Műcsarnokban. 1935-ben és 1937-ben a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonján kitüntető elismerést nyert. 1941-ben elnyerte a Wolfner Gyula-díjat. Tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának, műveivel szerepelt kiállításaikon a Nemzeti Szalonban. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt arról ábrándozott, hogy Párizsba utazik. Meghívást kapott Amerikába. Monumentális tervekről álmodozott; többek között arról, hogy felkeresi a Szentföldet és Hóreb hegyébe vési Mózes szobrát, „hogy az idők végtelenségéig hirdesse a tíz igét". Az 1940-es években a megrendelésre készített szobrai honoráriumából szabadiskolát nyitott – Bernáth Auréllal közösen - ahol olyan fiatal zsidó művészek tanultak, akik a zsidótörvények miatt nem látogathatták a Képzőművészeti Főiskolát. 1940-ben megnyerte az OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) pályázatát és megalkotta a segítő-akció emlékérmét.

1941-től több alkalommal behívták munkaszolgálatra. Műveivel – amelyeknek egy része megmaradt és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében megtalálható – a távolléte ellenére részt vett az OMIKE Művészakció valamennyi, 1939 és 1944 közötti képzőművészeti kiállításán.

A 101/322. tábori munkaszolgálatos század tagjaként a németek 1944. október 11-én, Kiskunhalason agyonlőtték.

1947-ben a budapesti Fókusz Galériában Jándi Dávid festőművésszel közösen emlékkiállítást rendeztek műveiből. Így elemezte a látottakat a Népszava beszámolója: „Stílusformái változatosan alkalmazkodtak témájához (…) Egyik az emberi szenvedés megszólaltatása volt (…) Itt a nyugtalanság barokkos és gótikus elemeket keresett. Másik iránya a zárt, szerves konstrukció, roppant energiákat tudott felhalmozni súlyos és mégis érzelmesen kifejező tömegekben.”

Munkácsi Ernő, a Magyar Zsidó Múzeum akkor volt igazgatója 1938 októberében, a „Múlt és Jövő”-ben elsőként írt cikket Örkényi Strasser szobrairól. A dicsérő szavak után a következő gondolatokkal zárta ismertetését:

„Lehetséges-e, hogy Strasser István népét visszakergessék a gettóba?! Lehetséges-e, hogy megakasszák azt a fejlődést, azt a magyar fejlődést , amely ilyen művészt bontakoztatott ki? Mégis csak a XX. században vagyunk! S nekünk magunknak kell tudni, hogy csak akkor őrizhetjük meg szellemi integritásunkat, ha az újra tornyosuló nehéz viszonyok között is biztosítani tudjuk az utolsó 150 év eredményeit, ebben a vonatkozásban azt, hogy kultúra nincs művészet nélkül. Hogy tisztelni, élvezni és gyakorolni tudjuk a művészetet.”

A Goldmark-terem épületének homlokzata

Képek: Portré, Mózes, Mendel Jakab érem: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár