Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 5. rész – Ráday Imre

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. A válogatás vállaltan szubjektív lesz, de talán idővel kialakul benne valamilyen rendszer.

Sztárszínészként érkezett, az 1905-ben született Ráday Imre az OMIKE Művészakció színpadára. Festőnek készült, de az Iparművészeti Főiskolát abbahagyta és Rózsahegyi Kálmán színésziskolájának elvégzése után, 1923-ban Székesfehérvárott kezdte színészpályáját, 1924-ben Kaposvárra szerződött, majd 1926-1929 között a berlini UFA filmgyár népszerű színésze volt. Hazatérése után 21 filmben játszott, majd mindegyikben főszerepet, népszerűsége vetekedett Jávor Páléval. Színházi szerepeinek száma is rendkívül nagy. 1929-ben a Belvárosi Színházhoz került, 1930-tól a Magyar Színház tagja volt, 1935-től játszott a Vígszínházban is. Az 1930-ban megjelent „Művészeti Lexikon” találó megállapításával ő volt, a huszonöt évével „a legújabb színészgeneráció egyik nagy jövőjű szerelmesszínésze”.

1939 májusában a Zeneakadémia zsúfolásig megtelt nagytermében búcsúzott el a hazai közönségtől, mert a Színészkamara nem vette fel tagjai közé és ezért Hollandiában próbált szerencsét. Az Est című lap közli Egyed Zoltán színházi újságíró ezen estén elmondott nagyon visszafogott búcsúzását a művésztől, ebből kívánkozik ide egy részlet:

„Látván ezt a zsúfolt házat, meg tudom érteni, hogy városunk e kedvenc fiatalemberének igen nehezére esik elutaznia… De hát olyan időket élünk, hogy a megszokott kuckónkat el kell esetleg hagynunk.”

Hollandia német megszállása után visszatért Magyarországra. Itthon a Gobbi Hilda szervezte előadóesteken lépett fel, majd 1941-től lépett fel az OMIKE színpadára, ahol a különböző, színre kerülő darabokban nemcsak játszott, hanem rendezett is, Molnár Ferenc: Liliom című művét. A Művészakció keretében 1942-ben önálló műsort is kapott.

1945-1946-ban került a Nemzeti Színházhoz, mint színész és rendező, ugyanekkor a Népvarieté tagja is volt, majd 1950-1951-ben a Pesti Színház és a Vidám Színház következett. 1951-1953-ban játszott a Madách és A Magyar Néphadsereg Színházában is. Ez a korszak nem kedvezett neki, a korábbi sztárszínész alkatának és jellemének megfelelő szerepet kevéssé találhatott. A komolyabb lehetőségeket a József Attila Színház hozta meg, amelynek 1957-től 1970-ig, nyugdíjazásáig színésze és rendezője volt. Így dicsérte alakítását egy ízben, a Film Színház Muzsiká-ban, a kritikus Geszti Pál:

„Rádai Imre megtalálta az idősödő természet-ösztönű ember rajzához szükséges színészi eszközöket.”

Fiatal amorózóként kezdte, amikor Jób Dániel, a Vígszínház igazgatója e tájt kérdezte tőle, hogy miért szomorú, így válaszolt:

„Szeretnék olyan szerepet játszani, amelyen otthon gondolkodni is kell.”

Későbbi alakításaiban ez már megadatott, temperamentumos férfierővel, franciás nagyvonalúsággal, finoman távolságtartó önkarikírozással aratott sikereket. Gyakran szerepelt a televízióban és a rádióban. Voltak önálló estjei is. 1959-ben érdemes művész, 1969-ben kiváló művész. Budapesten hunyt el, 1983. március 12-én.

***

Képek: fotóportré: OSZMI archívum, 1930-as évek, ismeretlen fényképező. Első feleségével Erdélyi Micivel a Szerelemből nősültem című filmben. Az OMIKE Művészakcióban rendezett önálló fellépésének a hirdetése (1942).