1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Lőrincz György (Nagyvárad, 1917. – Budapest, 1996.) táncos, balettmester, koreográfus, balettigazgató. Hét éves korától
táncolt nagyváradi mulatókban, alkalmi pódiumokon. Tizenöt évesen Budapestre
került, ahol Szentpál Olga és Rabinovszky Máriusz tanítványa volt, illetve a
Szentpál mozgásművész tánccsoport tagja. De nemcsak táncolt ez a fiatalember,
hanem mint arról a Brassói Lapok
1934-ben beszámolt, koreografált is egy tánciskolában.
„Tánca – számolt be a lap – egy
teljesen újszerűen felfogott pantomim, a ritmusnak és a színjátszásnak
mindenkor művészi és széles skáláján.”
1933-tól 1942-ig rendszeresen és
sikerrel lépett fel saját szóló koreográfiáival, többnyire önálló esteken,
Nagyváradon, Budapesten és Párizsban. Egyik fellépése alkalmával, 1935
májusában így lelkendezik a 8 Órai Újság:
„Nagy meglepetése a bemutatónak
(a Gépember című pantomimról van szó
H. L.) Lőrincz György szereplése, aki tökéletes és kifejező mozgásával,
stílusos táncával szép sikert aratott.”
1936-ban Kurt Jooss iskolájában
tanult az angliai Dartington Hall-ban. Elutazása előtt búcsúfellépése volt a
Belvárosi Színház színpadán. Így tudósított erről – többek között – a Pesti Napló:
„Lőrincz György (…) vasárnap
délelőtti szólószámai is világosan mutatják, hogy távozása komoly vesztesége a
magyar tánckultúrának. Mozdulatainak karakterizáló ereje, gesztusainak
tárgyiságuk ellenére is megkapó lírája, táncának arányos szépsége és férfias
rajza gazdag, sokszínű egyéniséget éreztet.”
1937-ben a Gyagilev balett
egyik utódtársulatánál, a Colonel de Basil vezette együttesnél volt tag
Londonban. 1941-es térdműtétje után már nem magának, hanem a Szentpál
csoportnak készítette táncait. Ilyen volt 1942-ben a négytételes lírai
táncjátéka a Metamorfózis. De ő
koreografálta szintén ebben az évben a Major Tamás rendezte, legendás Karnyóné
táncbetéteit is. Major az előadást „életünk legjobb előadásának, legnagyobb
sikerének” nevezte, aminek egyik titka az volt, hogy „Lőrinc Gyuri valami
csodálatos pantomimet csinált” hozzá. A koreografálások mellett tánctanítással
foglalkozott a Szentpál iskolában.
Az OMIKE Művészakcióban a
Schumann: Karnevál című művéből
készült táncjátékban lépett fel, 1942. április 25-én és 27-én.
1942-től 1944-ig
munkaszolgálatos volt, majd 1948-ig hadifogoly a Szovjetunióban.
1948–49-ben a Szegedi Nemzeti
Színház balettegyüttesét vezette; az itt bemutatott A csodálatos mandarin koreográfiája (1949) a Bartók mű első olyan
hazai adaptációja volt, mely hűséges maradt az eredeti Lengyel Menyhért
forgatókönyvhöz. (Az öreg gavallért maga táncolta, ez volt utolsó fellépése.)
Lőrinc György
munkásságának másik része, a szervezőé, a tanáré 1945 után indult el és
teljesedett ki. Balettmester, balettigazgató és koreográfus, az Állami Balett
Intézet egyik alapítója, 1950–1961 között igazgatója, valamint balettmestere.
1961–1977 között az Operaház balettegyüttesének igazgatója. Működése idején az
együttes korszerű nemzeti és nemzetközi repertoárral rendelkező, európai rangú
társulattá fejlődött.
Ezekről az évekről adott szubjektív véleményt sógornője, Merényi Lea –maga is táncos - a Centropának adott életinterjújában:
„A húgom és a sógorom, Lőrinc György
alapították meg a budapesti Állami Balett Intézetet. A húgom és a sógorom az
akkori szovjet balettrendszert hozta el. A húgomat kiküldték Leningrádba, és
ott a szovjet balettrendszert tanulta meg, és ez az alapja a mainak is. A húgom
és a férje tagja volt a Kommunista Pártnak. Akkor létesült a balettintézet. Na,
most nem lehetett vezetője egy ilyen intézménynek, csak kommunista. Nem voltak
meggyőződéses kommunisták, sem a sógorom, sem a húgom, csak muszájból, az
intézet miatt, mert ebből akartak megélni.”
Képek:
1) Fiatalkori portré. Ismeretlen fényképező felvétele. PIM-OSZMI Fotótár
2) Az OMIKE Művészakció műsorközlése, 1942. április.
3) Muzsika, 1969. Féner Tamás felvétele.
4) Fotóportré. Ismeretlen fényképező felvétele. Magyar Állami Operaház emlékgyűjteménye.
5) Lőrincz György emléktáblája. Budapest, 13. kerület Tátra utca 20.
