Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (32. rész) – Lőrincz György

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. 

Lőrincz György (Nagyvárad, 1917. – Budapest, 1996.) táncos, balettmester, koreográfus, balettigazgató. Hét éves korától táncolt nagyváradi mulatókban, alkalmi pódiumokon. Tizenöt évesen Budapestre került, ahol Szentpál Olga és Rabinovszky Máriusz tanítványa volt, illetve a Szentpál mozgásművész tánccsoport tagja. De nemcsak táncolt ez a fiatalember, hanem mint arról a Brassói Lapok 1934-ben beszámolt, koreografált is egy tánciskolában.

„Tánca – számolt be a lap – egy teljesen újszerűen felfogott pantomim, a ritmusnak és a színjátszásnak mindenkor művészi és széles skáláján.”

1933-tól 1942-ig rendszeresen és sikerrel lépett fel saját szóló koreográfiáival, többnyire önálló esteken, Nagyváradon, Budapesten és Párizsban. Egyik fellépése alkalmával, 1935 májusában így lelkendezik a 8 Órai Újság:

„Nagy meglepetése a bemutatónak (a Gépember című pantomimról van szó H. L.) Lőrincz György szereplése, aki tökéletes és kifejező mozgásával, stílusos táncával szép sikert aratott.”

1936-ban Kurt Jooss iskolájában tanult az angliai Dartington Hall-ban. Elutazása előtt búcsúfellépése volt a Belvárosi Színház színpadán. Így tudósított erről – többek között – a Pesti Napló:

„Lőrincz György (…) vasárnap délelőtti szólószámai is világosan mutatják, hogy távozása komoly vesztesége a magyar tánckultúrának. Mozdulatainak karakterizáló ereje, gesztusainak tárgyiságuk ellenére is megkapó lírája, táncának arányos szépsége és férfias rajza gazdag, sokszínű egyéniséget éreztet.”

1937-ben a Gyagilev balett egyik utódtársulatánál, a Colonel de Basil vezette együttesnél volt tag Londonban. 1941-es térdműtétje után már nem magának, hanem a Szentpál csoportnak készítette táncait. Ilyen volt 1942-ben a négytételes lírai táncjátéka a Metamorfózis. De ő koreografálta szintén ebben az évben a Major Tamás rendezte, legendás Karnyóné táncbetéteit is. Major az előadást „életünk legjobb előadásának, legnagyobb sikerének” nevezte, aminek egyik titka az volt, hogy „Lőrinc Gyuri valami csodálatos pantomimet csinált” hozzá. A koreografálások mellett tánctanítással foglalkozott a Szentpál iskolában.

Az OMIKE Művészakcióban a Schumann: Karnevál című művéből készült táncjátékban lépett fel, 1942. április 25-én és 27-én.

1942-től 1944-ig munkaszolgálatos volt, majd 1948-ig hadifogoly a Szovjetunióban.

1948–49-ben a Szegedi Nemzeti Színház balettegyüttesét vezette; az itt bemutatott A csodálatos mandarin koreográfiája (1949) a Bartók mű első olyan hazai adaptációja volt, mely hűséges maradt az eredeti Lengyel Menyhért forgatókönyvhöz. (Az öreg gavallért maga táncolta, ez volt utolsó fellépése.)

Lőrinc György munkásságának másik része, a szervezőé, a tanáré 1945 után indult el és teljesedett ki. Balettmester, balettigazgató és koreográfus, az Állami Balett Intézet egyik alapítója, 1950–1961 között igazgatója, valamint balettmestere. 1961–1977 között az Operaház balettegyüttesének igazgatója. Működése idején az együttes korszerű nemzeti és nemzetközi repertoárral rendelkező, európai rangú társulattá fejlődött.

Ezekről az évekről adott szubjektív véleményt sógornője, Merényi Lea –maga is táncos - a Centropának adott életinterjújában:

 „A húgom és a sógorom, Lőrinc György alapították meg a budapesti Állami Balett Intézetet. A húgom és a sógorom az akkori szovjet balettrendszert hozta el. A húgomat kiküldték Leningrádba, és ott a szovjet balettrendszert tanulta meg, és ez az alapja a mainak is. A húgom és a férje tagja volt a Kommunista Pártnak. Akkor létesült a balettintézet. Na, most nem lehetett vezetője egy ilyen intézménynek, csak kommunista. Nem voltak meggyőződéses kommunisták, sem a sógorom, sem a húgom, csak muszájból, az intézet miatt, mert ebből akartak megélni.”

Képek:

1) Fiatalkori portré. Ismeretlen fényképező felvétele. PIM-OSZMI Fotótár
2) Az OMIKE Művészakció műsorközlése, 1942. április.
3) Muzsika, 1969. Féner Tamás felvétele.
4) Fotóportré. Ismeretlen fényképező felvétele. Magyar Állami Operaház emlékgyűjteménye.
5) Lőrincz György emléktáblája. Budapest, 13. kerület Tátra utca 20.