Scheiber iskola: Egy fertőzött sincs, jövő héten pedig már jönnek a gimnazisták

2021. Január 06. / 09:07


Scheiber iskola: Egy fertőzött sincs, jövő héten pedig már jönnek a gimnazisták

Szerző: Kácsor Zsolt

Még csak az első nyolc évfolyam van benn az iskolában, hiszen gimnazistáink digitális munakarendben vannak január 10-ig, őket január 11-én, hétfőn fogjuk az épületben köszönteni – nyilatkozta a Mazsihisz.hu érdeklődésére Kovács Bernadett, a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója.


– Jelenleg vannak-e koronavírus-fertőzöttek az intézményben?

– Az Oktatási Hivatal és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által működtetett internetes felületen egy oktatási azonosító alapján minden nap ellenőrizhetjük, hogy a pedagógusok és tanuló között van-e fertőzött. Sajnos szeptembertől decemberig folyamatosan voltak megbetegedések a kollégáim és a diákok között, de az információs felület szerint jelen pillanatban sem a pedagógusok, sem a tanulók között nincs senki, aki fertőzöttként nyilvántartásban lenne.

– Jól kezdődik az év!

– Csak maradjon is így! Mi 480 tanulóval kezdtük a tanévet, és a mai napon még csak az első nyolc évfolyam van benn az iskolában, hiszen a kormány döntése alapján a gimnazistáink digitális munakarendben vannak január 10-ig. Őket január 11-én, hétfőn fogjuk az épületben köszönteni, remélem, hogy nagyon nagy számban fognak érkezni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szeptember és december között sok szülő kérte, hogy otthonról, digitálisan tanulhassanak a gyerekek. Ezeket a kéréseket igyekeztünk nagyon méltányosan elbírálni, és megemeltük a szülők által igazolható napok számát, amit szerencsénkre nem korlátoz a törvény. 

– Hogyan folyik ilyen körülmények között az oktatás?

– Három különféle óratípus létezik nálunk: a hagyományos, iskolai teremben folyó munka, a másik a digitális óra, amikor mindenki otthonról vesz részt az oktatásban, a harmadik típus pedig az, amikor az órákat streameljük, azaz élőben közvetítjük, így az otthon tartózkodók is be tudnak kapcsolódni az órai munkába. 

– Elképzelhető-e, hogy a vírusjárvány után a streamelés megmarad? Hiszen eléggé rugalmas megoldásnak tűnik. 

– Hadd áruljam el, hogy a tanár számára ez a legnehezebb. Egy hagyományos tanórára felkészülni önmagában is egy komoly szakmai folyamat, teljesen más felkészülést igényel egy digitális órára való felkészülés, de amikor ez a kettő keveredik egymással, az elképesztő előkészítő munkát igényel. Ráadásul nehéz úgy megvalósítani, hogy mind a teremben ülők, mind a közvetítést figyelők úgy érezzék: mindannyian ugyanazt, ugyanannyit kaptak. Azt gondolom, hogy a digitális időszakból a streamelés fog legkevésbé megmaradni. De fontos látni, hogy a teljes pedagógustársadalom az elmúlt háromnegyed évben informatikából többet fejlődött, mint amennyit a megelőző húsz évben nem sikerült. Teljesen természetessé vált az informatikai eszközök használata, az internetes felületek kezelése, és mindez mostantól kezdve meg is marad az oktatásban. 

(Címlapkép: Scheiber iskola/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Abonyban tárgyalt Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke
Megemlékezések
Április 16-án avatják a Horthyligetre hurcoltak emlékművét