Vasárnap avatják Székhelyi József síremlékét

2019. Szeptember 20. / 11:09


Vasárnap avatják Székhelyi József síremlékét

A budapesti Kozma utcai temetőben szeptember 22-én, vasárnap fél 10-től megemlékezést tartanak a munkaszolgálatos emlékműnél, majd fél 11-től fölavatják a tavaly elhunyt Székhelyi József színművész sírkövét. 


Székhelyi József 1946. november 24-én született Budapesten, és 2018. augusztus 22-én hunyt el. Pályafutása alatt játszott a kecskeméti Katona József Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Arizona Színházban és a Soproni Petőfi Színházban. 2003 és 2008 között főigazgatóként irányította a Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat.

Mint búcsúztató cikkünkben írtuk, olyan karakterszínész volt, akiből a karakter talán még erősebben marad majd meg, mint a szerepei, bár a megjelenése, a hangja a zsidóvicceknek a világ ellen öngúnnyal harcoló, vereségén öngúnnyal erőt vevő figuráit idézi majd elénk elsősorban: ajvé, hát akkor már inkább a Grünt ismerném, ha szabad. 

székhelyi.jpg

 Egy 1946-ban született zsidó színész legjellegzetesebb karaktervonása a megbocsátás lehetett csak: minden úgy van, ahogy, elviselhetetlenül, de mégis élünk, miközben ezt semmi nem indokolja, a logikus az lenne, hogy ne éljünk. Ebből táplálkozott Székhelyi József szívósan melankolikus derűje. Valami olyan bölcsességből, amely nem volt kiábrándult, mert már eleve nem várt, nem várhatott semmit.

Eldöntötte, azt mondta, hogy nem hagyja győzni a rákot, de legalább nem hagyta magát kétségbeesni, mert ez az egyetlen, amire módunk van az élettel szemben. Legalább nem esni kétségbe. Ezt részben a sötét emberi mélységek legnagyobb és legnyersebb feltárójától, William Shakespeare-től tanulta, a kétségbeesés legjobb ismerőjétől, mert, talán nem tudja mindenki, de nagy Shakespeare-színész is volt.

A színész sírkővatására vasárnap reggel fél 9-kor különbusz indul (rendszám: PDX 092) a Dohány utcai zsinagóga elől, amely ugyanide vissza is hozza az utasokat. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Mózesről
2024. Március 17. / 08:26

Jonathan Sacks rabbi Mózesről