Toronyi Zsuzsanna: Jerger Krisztina emlékére

2020. Május 27. / 19:22


Toronyi Zsuzsanna: Jerger Krisztina emlékére

Május 25-én, hétfőn végzetes és nagyon gyors betegség után meghalt Jerger Krisztina. Akkor lett súlyos beteg, amikor a járvány miatt fel sem tűnhetett, hogy nincs ott mindenhol. Mindenhol, mindig, ugyanúgy. Játékosan, zokni nélkül, a jellegzetes bő nadrágjaiban, mindig elképesztő stílusosan és elegánsan. Megjelenése, jelenléte összefoglalta, hangsúlyozta mindazt, amit képviselt.

Amit sűrűn felidézett családi örökségéből és a hetvenes évek éppen csak tűrt progresszív művészeti világában megtanult. Lengyel menekült anyjától, osztályidegennek minősített apjától, gyerekkorának Klauzál téri világából ugyanazt a peremre szorítottság-érzést örökölte, mint amit a levegőtlen Kádár kori valóságban tapasztalt. Tudta, hogy ebben a világban csak úgy lehet önmaga, ha kíméletlenül ragaszkodik azokhoz az értékekhez, melyek nem csak a saját belső szabadságát jelenthetik, de másoknak is mintául szolgálhatnak.

Varsói egyetemi évei alatt ismerkedett meg a szellemi és esztétikai elegancia olyan mintáival, melyek újdonságként hatottak a korabeli Magyarországon, és ami egész életre szóló muníciót adott neki. Egyszer azt mesélte, hogy friss varsói egyetemistaként milyen megdöbbenéssel látta, hogy a varsói áruházakban nem külön árulták az egyes ruhadarabokat, hanem szettekben, kompozíciókban. Ehhez tanulta meg kiváló varsói professzoraitól, hogy műtárgyakról, kulturális örökségről és kortárs művészetről is egyben, minden érzékszervre ható rendszerben kell gondolkodni. Mert a művészettörténész-kiállításrendező feladata az, hogy megértse és értő módon tálalja mindazt, amit be kíván mutatni, meg szeretne értetni a közönséggel.

Számtalan kiállítást rendezett, nem csak a hivatalos munkahelyén, a Műcsarnokban, hanem szinte mindenhol, ahol arra volt szükség, hogy csalhatatlan esztétikai érzékével és könyörtelen minőségérzékével válogasson és rendszerezzen. Gyanítom, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek számos képzőművészének ismertségében, elismertségében játszott szerepet, hogy alkotásaik Jerger Krisztina tálalásában kerültek a közönség elé.

Kiállításai önálló műalkotások lettek, mások alkotásaiból összeállított concept art remekművek. Ahol a kevesebb több lett, és ahol a műtárgyak méltósága is szempont maradt. Értette a kultúra nyelvét, egységben és tisztelettel tekintett rá, ezért tudott olyan területeken is biztonságosan dolgozni, melyek talán távolabb álltak eredeti érdeklődésétől. Nem volt etnográfus, mégis, általa mutatkozhatott meg igazán a paraszti bőgatya vagy a háziszőttes, nem volt archeológus, de megértette a Holt tengeri tekercsek, a neolitikus maszkok vagy az antik gyűjtemény kiállítási kívánalmait is.

És persze ő volt az, aki a peremlétre szorítottság, a fenyegetettség élettapasztalatával bemutatta Budapesten az Auschwitz Albumot úgy, mint még soha senki. Nem kinagyított hatásvadász fotókon, hanem a kicsi kis album (és persze a képein ábrázolt szereplők) végtelen esendőségére figyelve, minden érzékszervünkre hatva, igazából bemutatva a magyarországi holokauszt drámáját. Tűpontosan, kíméletlenül, vitathatatlanul. 

Nehéz felfogni, hogy amikor majd újranyílnak a múzeumok és a galériák, újraindulhat az élet Budapesten, akkor Kriszta már nem lesz ott. Nehéz lesz nélkülözni a jelenlétét, ízlését, megérzéseit, és gondoskodását.

Nyugodj békében, Jerger Krisztina!  

Címlapképünk forrása: Népszava.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek