Ma volna 75 éves Székhelyi József színművész

A három évvel ezelőtt meghalt Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész ma töltötte volna be 75. életévét. Jellegzetes figurája hiányzik a színpadról, különlegesen reszelős hangja hiányzik az éterből, ő maga pedig, aki büszkén vállalta zsidóságát, fájdalmasan hiányzik a művészeti életből. 

A hozzá hasonló, nagy művészeket „karakterszínésznek” szokás hívni, aminek nemcsak az az oka, hogy a hozzá hasonló nagy művészek a színpadon is karakteresek, hanem az is, hogy az ilyen emberek a magán- és közéletben is különlegesek. Székhelyi József ebből a szempontból tökéletes karakterszínész volt: azonnal felismerhető hang, kitörölhetetlen nyomot hagyó arc, s nem utolsó sorban jellegzetes, mindig szomorkás-nevetős tekintet jellemezte. 

Igaz, a  nagyközönség számára elsősorban színész volt: Budapesten játszott a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Arizona Színházban, vidéken a kecskeméti Katona József Színházban és a Petőfi Színházban, Szegeden pedig 2003 és 2008 között főigazgatóként irányította a Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat.

Mi is volt annak a szeretetnek a titka, ami megnyilvánult feléje és ami áradt belőle? 

Talán az: mindig érezhető volt benne valami többlet abból a földöntúli tudásból, aminek csak ezen a földön lehet értelmet adni. Bölcs volt, nemcsak okos. Derűs volt, de nem jókedvű. Rezignált volt, de tudott nevetni. Igen, éppen olyan volt, mint egy közép-kelet-európai zsidó kispolgár, akit már a születése előtt nevelni próbál a történelem. Testét Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, de mindaz, amiért szerettük, itt marad velünk és bennünk, míg emléke és emlékezete él.