Ma van a halálozási évfordulója Zelk Zoltánnak

1981-ben ezen a napon, április 23-án hunyt el Zelk Zoltán Budapesten. Baumgarten-díjas, József Attila- és Kossuth-díjas költő és prózaíró volt, szépséges versek szerzője, akinek kedves, melegszívű mosolya tragikus mélységeket rejtett. Hetvenöt éves volt, amikor meghalt, de a magyar vers mindenkori olvasói számára: halhatatlan.

Aki nem ismeri, azt hiszi, hogy jópofa gyermekversek szerzője volt, aki kedélyes és derűs sorokkal szórakoztatta közönségét az állatok iskolája és más mesékkel. Mi sem áll távolabb a valóságtól. Első, még magánkiadásban megjelent könyve azt a címet kapta, hogy Csuklódon kibuggyan a vér, halála előtt pár évvel pedig ezzel a címmel jelent meg tőle kötet: Akit az Isten nem szeret.

De miért is lett volna kedélyes hangú az a magyar zsidó költő, aki ifjúkorában inaskodott, aztán alkalmi munkákon tengődött, az időnkénti letartóztatás, kitoloncolás veszélyétől fenyegetve, állandó űzöttségben élt, majd a második háború alati két évet munkaszolgálatban töltött, végül hónapokig tartó illegális bújkálás után menekült meg? Lélekben magányos ember maradt, holott klasszikussá lett pályatársakkal, többek között József Attilával és Radnóti Miklóssal barátkozott. Emlékezzünk csak jajszóval felérő soraira:

Vártam harmincöt éven át,
hogy jő az angyal és kivált
e kínteli pokolból:
aztán már minden egyszerű,
lábam előtt kövér derű
hever majd és dorombol.

Emberség és morál, ez vezette tollát, természetes, hogy emiatt csalódott oly sokat. Naiv és tiszta hittel bízott, aztán kiábrándult szinte mindenből, ami megmaradt neki: az írás. Nekünk pedig: az olvasás. Emlékezzünk rá szeretettel, s ami ennél fontosabb: olvassuk őt gyakrabban.