Gyász: elhunyt Halmos Sándor, a DZSH volt igazgatója

2022. Április 10. / 21:04


Gyász: elhunyt Halmos Sándor, a DZSH volt igazgatója

Hetvenhat éves korában elhunyt Halmos Sándor, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) nyugalmazott docense, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) nyugalmazott igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Judaisztikai Kutatócsoportjának tagja. Temetése jövő héten kedden, délután 3 órakor lesz a debreceni zsidó temetőben.

Halmos Sándor tősgyökeres debreceni zsidó családban született 1946-ban Debrecenben. Tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán végezte. 

Évtizedeken át kulturális és oktatási területen dolgozott: a  MÁV debreceni filharmonikus zenekarának programjait szervezte, és a Hajdú-Bihar Megyei Állami Építőipari Vállalatnál hozzá tartozott a Hajdú Néptáncegyüttes is. A szintén debreceni Szabó Magdával együtt tíz éven át rendezője és szervezője volt a Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyeknek

278089351_1754666424871816_3205175282077041766_n.jpgHalmos Sándor (1946-2022). Forrás: Facebook

Kutatási területe a helytörténet és vészkorszak volt. Tíz éven keresztül volt szervezője és irányítója a debreceni és a határon túli magyar zsidó közösségek szövetségének, e munka keretében számos tudományos tanácskozást szervezett. Közel ezer publikációja jelent meg hazai és külföldi napilapokban és folyóiratokban, a magyarországi lapokon kívül rendszeresen írt az izraeli magyar nyelvű Új Keletnek is. Az aradi „Vasile Goldiș" Nyugati Egyetemen (Universitatea de Vest „Vasile Goldiş”) létrehozta  és egy éven át vezette a judaisztikai  tanszéket. Tagjai közé választotta az MTA Judaisztikai Kutatócsoportja

Munkásságáért számos  kitüntetésben részesült (Szocialista Kultúráért, Radnóti-díj, Debrecen Város Pro Urbe díja, Debrecen Alkotói Ösztöndíja, MEASZ Radnóti Miklós Antirasszista díj).

Főbb művei: Virágos Mihály Liszt-díjas operaénekes életrajzi regénye; Dr. Weisz Miksa egykori debreceni főrabbi élete; Nevek: A debreceni holokauszt mártírjai és túlélői; Emlékezz meg! A Hajdú-Bihar megyei zsidóság története; Élő szó (válogatott írások); Hinöni (Íme itt vagyok!), válogatott írások; A Szatmár megyei zsidóság története.

Halmos Sándor temetése a Debreceni Zsidó Temetőben lesz április 12-én, kedden délután 3 órától.

Fakadjon áldás emlékéből!

 (A főbb életrajzi adatok Halmos Sándor: Adatok Bereg és Szabolcs vármegye zsidósága történetéhez című, a Gondolat Kiadónál megjelent kötetéből származnak)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”
2024. Március 31. / 11:24

Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”

Mazsihisz hírek
Átadtuk a budapesti iskolások ajándékát a Beeri Kibucnak