Aradról indult meglehetős szegénységből és volt bőven alkalma megtapasztalni élete során a nyomorúságot, hiába volt ő a mozi első bálványa Magyarországon. Az ellenállhatatlan, gyöngéd szerelmes, a jóképű, mulatozó dzsentri azonban, ha a helyzet úgy hozta, nagyon bátor ember volt.
Zsidó felesége és kollégái védelmében szembeszállt a Harmadik Birodalommal: letartóztatás, Gestapo, Sopronkőhida, Németország. Innen jött vissza egy olyan világba, amely már nem sokat tudott nyújtani neki. Ma 120 éve született.
Aradon született elszegényedett nemesi családban: édesapja korán meghalt, fiatal, születésekor mindössze 17 éves anyukája próbálta eltartani a három gyereket. A román fennhatóság alá került Erdélyből nagykamaszként kiutasíttatta magát és Dánia felé vette volna az irányt, hogy ott filmsztárrá legyen, de Budapesten megállították, így kénytelen volt azzal beérni, hogy a magyar film legendája legyen. És még ez sem ment könnyen.
Színészi képzése idején jórészt – tisztesség ne essék szólván – a szabad ég alatt háló, csavargó hajléktalan volt és pályakezdésének egyik nagy eredménye volt, hogy ágyat bérelhetett, hogy éjszakára fedél került a feje fölé. Színházi karrierje meglehetősen sok hullámvölggyel tarkított pálya volt az első években, első társulatától például azért tették ki a felindulását kezelni nem tudó fiatalembert, mert a közelben lévő telefonkészülékkel ütlegelte a titkár fejét első felháborodásában. Nehezen marad meg bárhol is, iszik és, hát nem tud néha parancsolni az ő hirtelen haragjának. Máskülönben kedves, segítőkész és szép fiú, mindenki úgy gondolja, hogy még tehetséges is.
Aztán 1929-ben jön a film, az első félig-meddig hangosfilm igazán „JávorPálos” címmel: „Csak egy kislány van a világon”. És innen többé nincs megállás: férfiikon, hősszerelmes, sármőr, a magyar tömegkultúra első bálványa, akinek fényét a valamivel kevésbé gyönyörű, de annál tehetségesebb Kabos Gyula, a nagy zsidó színész emeli majdnem egy tucat közös filmben: szegény Jávor nagy tragédiája, hogy mellette csak szép lehetett, igazán eredeti színész nem, pedig sokan, akik színpadon látták, érezték volna benne a le Különben nagyon szerették egymást Kabossal. Első közös filmjük a Hyppolit, a lakáj volt, a kispolgár dacos büszkeségének himnusza: „a hagymát is hagymával eszem”.
Megjön továbbá az életébe a polgári nyugalom és a családi biztonság: Landesmann Olga, egy két gyermekes zsidóasszony higgasztja le és köti magához a pályája csúcsán lévő Jávor érzelmeit. Őt védi elsősorban, a kollégái mellett a Magyarországot megszálló náciktól és velük szembeszállva ismét nem tud parancsolni indulatainak: fennhangon szidja a Színészkamara kollaboráns elnökét, Kiss Ferencet, az öltözőjében összetöri a gipsz-szobrát. A nyilas hatalomátvétel után ismét letartóztatják, Sopronkőhidára, majd Németországba kerül. Megviselt, amikor hazaér, de még nem törik meg, csak akkor, amikor úgy látja, hogy ebben az új világban számára nem sok babér terem. Sem itt, sem Amerikában.
Még nincs 45 éves sem a koalíciós időszakban és máris úgy érezheti, hogy az ő élete visszavonhatatlanul a múlthoz tartozik. Miután nem jár sok szerencsével Amerikában sem, hazajön Kádár Magyarországára. És itt sem találja meg többé azt az embert, akiért egykor, a ’30-as években egy egész ország rajongott. Nyomorban kezdett életét beragyogta a fényes jövő reménye, amely meg is találta őt egy rövid évtizedre. Ennyi jutott, pedig emberként is, színészként is többet érdemelt volna. Messze volt még a 60-tól, amikor az ’50-es évek végén, Budapesten meghalt.
Egy korszak emblémája volt és nagyon, igazán nagyon derék embernek bizonyult a legsúlyosabb megpróbáltatások idején. Legyen áldás az emléke.
