Tizenhatodik alkalommal került sor a Raoul Wallenberg-díjak átadására

Tizenhatodik alkalommal adták át a Raoul Wallenberg-díjakat. A díjátadó ünnepséget január 17-én, csütörtökön a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) székházának Goldmark termében rendezték meg.

Sebes József, a Raul Wallenberg Egyesület elnöke megnyitó beszéde elején bemutatta azt a könyvet, ami az eddigi 50 díjazott portréját tartalmazza, s amelyben szereplő névsor idén újabb hét névvel bővült.

Az idei díjazottak: Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke, Mészáros Ildikó református lelkipásztor, Dr. Tokics Imre Tibor lelkész, egyetemi tanár, Benkő Fruzsina szociális munkás, Seres Attila újságíró, szerkesztő, IT szakember, zsidó aktivista, Sípos József filmrendező, producer, Winkler Miksa, a zsidó értékek őrzője. (Winkler Miksa távolléte miatt a díjat Répás Péter a Mazsihisz munkatársa vette át.)

Seres Attila, Sipos József, Benkő Fruzsina, Mészáros Ildikó, Tokics Imre Tibor és Turai János

Köszöntő beszédében Dr. Grósz Andor, a házigazda Mazsihisz elnöke ezúttal személyes emlékeit idézte. Családjából csak az édesapja élte túl a holokausztot, s jól emlékszik arra, hogy a maga idejében Wallenberg neve legfeljebb a zsidók között volt ismert. Egyébként abban a szürke, szomorú években senki sem tudta, ez az ember milyen hatalmas munkát végzett.

Ma az egész világ tudja, ki volt ő. Érzelmes, becsületes, tisztességes ember volt, aki szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor abban a gyilkos környezetben zsidók ezreit mentette meg az általa kiadott menlevelekkel. Az elnök felidézte a ’70-es éveket, amikor ő a Szovjetunióban tanult az egyetemen.

Wallenberget a kommunista időkben a hivatalos politika nem embermentőként tartotta nyilván, elmismásolták életének ezeket a nagyszerű tetteit, és soha nem adtak magyarázatot arra, miért fogták el, és miért kezelték ellenségként. Végül azt mondta az elnök, hogy reméli, soha többé nem lesz szükség arra a misszióra, amit Wallenberg vállalt.  

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

1945. jan. 17-én Raoul Wallenberg Budapestről Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg. Feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták. Megbízható szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd Langfelderrel együtt a lubjankai börtönbe került. 1945. március 8-án szovjet nyomásra a Magyar Rádió bemondta, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezető úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták. 1957-ben aztán azt állították, hogy 10 évvel korábban a lubjankai börtönben halt meg. Tisztázatlan halálával kapcsolatban, a 90-es években újra kételyek merültek fel, személye után ismét nagy erővel indult meg a kutatás.

A Raoul Wallenberg-díjat a Wallenberg Egyesület kezdeményezte azzal a céllal, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé. A díj azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását ismeri el, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, diszkriminációt elszenvedők érdekében, az emberi és állampolgári jogok törvényekben biztosított érvényesítésében kifejtett tevékenységükkel.